Építkezés - sgraffito

Dabas, Szent István tér 1.

Állapot: Letakart, megközelíthetetlen

Dabas
Szent István tér 1.
Az egykori járási hivatal tanácstermében volt látható.

Készítés1965

Fónyi Géza (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2020.01.23. 23:17
Fónyi Géza festőművész [1] [2] egyik mozaik alkotását pár hónappal ezelőtt volt szerencsém személyesen is megtekinteni Csornán. Most is, mint akkor nagyon lelkesen vetettem bele magam a dabasi alkotás felkutatásába, amire egy régi újságcikkben bukkantam:

"Dabas első monumentális méretű alkotása a járási hivatal tanácstermében lelte meg otthonát. Az építkezés lendületét kifejező sgraffitot 1965-ben készítette el kartonvázlatok alapján Fónyi Géza festőművész. A fekete-lila-fehér rétegek feltárását az eltérő mélységű rajzos karcolás alakítja egységgé — a himnikus téma kellemes látványszerkezetben jelenik meg. Illyés Gyula építőkhöz címzett nagy verse folytatódik a képzőművészet vizuális közegében Fónyi Géza sokrétűen elmélyült közreműködésével. Ebben a művében ars poeticáját is megfogalmazta a világosan körülhatárolt, igényesen közérthető festői formáival, mely a világ központi elemét — az építés dinamikájának emberi humánumát ragadja meg.

Illyés költeményének szárnyalását elégikusra szelídíti művének szabálytalan timpanon alaprajzában Fónyi, aki „Állványok, frissen felrakott falak”, „Téglát téglára" halmozó iramával a hétköznapokat felmagasztalja, a munka nem szűnő szertartásait jeleníti. Emeletjelzőn két szinten helyezkedik el zászlólengető csoportja — a félig kész városra mutat szélső figurája, mások tervrajzot figyelnek — a kétkezi és szellemi munka jelenléte érződik a daru- és állványerdő között. A színrend és a rajz nyugtalanságának indokolt ellentéte a tisztázott célokra és az építkezés feszültségére utal: előrehaladás nem lehet soha problémamentes.

Mozgalmasság és lendület terebélyesül a munkaeszközökben, frissen elkészült házakban és az emberekben egyaránt. Minden „újakra” készül itt, a tervező gondolat is párhuzamosan emelkedik a téglasorokkal — a láncszerű kézfogás a munka népének összekovácsolódott egységét jelzi." - olvasható Losonczi Miklós cikkében, mely a Pest Megyei Hírlapban jelent meg 1971. november 21-én.[3]

Eddig a vidámság, most a szomorú oldal:

"Valós jelentőségénél nagyobb lakossági visszhangot váltott ki az egykori járási hivatal dísztermének és előcsarnokának felújítása, melynek során falburkolat mögé „száműzték” Fónyi Géza (*1899 †1971) Kossuth-díjas festő- és mozaikművész szocreál alkotását, az 1964-ben készült sgraffitót. Sokan ezt felesleges luxuskiadásnak ítélték, míg a tanácsi vezetés azzal érvelt, hogy a leendő városnak szüksége lesz egy megfelelő esztétikai nívójú tanácskozó teremre, ahol a polgári esküvői szertartásokat is megtarthatják." [4]

Muszáj leírnom, mert jóérzésű emberként nem tudom magamban tartani: vannak helyek és emberek, intézmények, akik büszkék rá, hogy hatalmas kincs van a kezükben és mint kisdedet féltve óvják a külső környezeti hatásoktól. De sajnos van ennek az ellenkezője, amit kicsit (nagyon!) nehezen értek/értünk meg. Értem én, hogy régi, meg az előző rendszerben készült, takarjuk le, tüntessük el, "töröljük ki"? Nem tetszik, nem fér bele az új dizájnba... - jaj de sokszor hallottam már és félek, hogy még fogom is párszor. De bízom benne talán egyszer valaki mégis úgy gondolja, hogy hiba volt eltakarni és újra látható lesz...
Források:
[1] Fónyi Géza életrajza (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/1355
[2] Fónyi Géza életrajza (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B3nyi_G%C3%A9za
[3] Pest megyei alkotások - A Munka Népe - Fónyi Géza dabasi sgraffitója (Pest Megyi Hírlap, 1971. november 21. (15. évfolyam, 275. szám)): https://library.hungaricana.hu/hu/view/PestMegyeiHirlap_1971_11/?pg=220&layout=s
[4] Letakarás: https://www.dabas.hu/index.php/varosunk/helytorteneti-anyagok/jeles-esemenyek/2418-dabas-varos-fennallasanak-25-evforduloja

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Építkezés - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Fónyi Géza (festőművész)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
392451
Forrás
http://www.dabas.info.hu/images/stories/friss_hirek/25eves02.jpg
Feltöltve
2020.01.21. 21:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 20.01.21. 21:16
Archív felvétel

"Építkezés - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Fónyi Géza (festőművész)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
392452
Forrás
Monumentális művészet Pest megyében (https://www.kozterkep.hu/adattar/konyv/645?fbclid=IwAR1qT0qd_A64gIKPMAa8FDfYePBBTUMF5PAgMNiCAhxqBEgnxuJJ9aq5NcU)
Évszám
1966

1966, Archív felvétel

"Építkezés - sgraffito" c. alkotás fotói

Alkotó
Fónyi Géza (festőművész)
Település
Dabas
Feltöltő
Azonosító
392453

392454

392455

Összesen 5 fotó

Műlap története

20.01.23. 23:17
Szapet publikálta "Építkezés - sgraffito" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.