Berettyóújfalu, Kossuth utca 33.

Állapot: Megrongálódott

Berettyóújfalu
Kossuth utca 33.
Az Arany János Gimnázium előtti kis parkban áll.

Avatás1985. május 1.

TundeK62
2009.03.20. 22:47
Ugye milyen ismerős? Pár héttel ezelőtt már feltöltöttem ezt a szobrot, de azok a képek Nagyszalontán készültek.
A kettő közül ezt állították fel először. Szerintem a szobrász a politikai állapotok bizonytalanságát látva, már nem is hitt benne, hogy valaha kedves szülővárosába is eljuthat az alkotás. A szalontait 1992-ben állították fel. Nekem úgy tűnik a képről, hogy ez itt magasabb, de kisebb alapterületű talapzaton áll, ill. ül.
Többször is körbejártam a szobrot, de nekem nem tűnt fel, hogy a költő alakjának a kezében lenne valami. A fotókon sem látszik.
Pedig a Múzeumban kapott információ szerint mást tart a kezében az Újfaluban, és megint mást a Nagyszalontán látható szoboralak. A nagyszalontainak egy lúdtoll van a kezében, méghozzá elég nagy.
Érdekesség még, hogy eredetileg az út felé nézett, és később fordítottak rajta 180 fokot, hogy aki az iskola kapujában áll, az lássa szemben az alkotást. Van a képek között egy olyan, ami épp a kapuból készült.
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kiss-istvan-1927-1997-szobrasz

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai
Tagi gyűjteményben
Iskolák névadói

Cím alapján hasonló

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
15047
Feltöltve
2009.03.18. 14:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.03.18. 14:49

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
15048
Feltöltve
2009.03.18. 14:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.03.18. 14:50

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

A szobor a kapuból fotózva.
Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
15049

15050
Feltöltve
2009.03.18. 14:51

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.03.18. 14:51

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98699
Feltöltve
2011.11.03. 22:56
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.03. 22:56

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98700
Feltöltve
2011.11.03. 22:57
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.03. 22:57

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98701
Feltöltve
2011.11.03. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.03. 22:57

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98702
Feltöltve
2011.11.03. 22:57
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.03. 22:57

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
98703
Feltöltve
2011.11.03. 22:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ80/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.11.03. 22:58

"Arany János-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berettyóújfalu
Feltöltő
Azonosító
432115
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2021.02.09. 13:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/1250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.09. 13:16
2017. március
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.07.02. 16:26
Az "Arany János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.07.22. 10:15
Megérintettem az "Arany János-szobor" alkotást
21.02.09. 13:16
1 új fotót töltöttem az "Arany János-szobor" műlaphoz
19.11.26. 14:09
Megérintettem az "Arany János-szobor" alkotást
15.09.18. 22:35
Az "Arany János-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.03.20. 22:47
TundeK62 publikálta "Arany János-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.