Olvasós Boldogasszony

Doba, Kossuth Lajos utca.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szűz Mária

Doba
Kossuth Lajos utca.
Dobáról a somlói várba vezető út mentén van.

Készítés2016

Petrás Mária (keramikus)

Keszthelyi Sándor
2020.01.19. 17:27
Petrás Mária hét domborművet készített Szűz Máriáról és ezeket a Somló hegy északkeleti oldalában helyezték el 2016-ban, az erre a célra épített útmenti képoszlopokban. Mindegyik alkotás mellé elhelyezték a pálos rend címerét is, amelyeket Petrás Alina alkotott. Mindezt a hegy dobai oldalában lévő, középkori eredetű templomon (a hajdani Szentmártonfölde, ma római katolikus Szent Márton-kápolna) belül lévő kis kiállításon tudhattam meg 2018. november 4-én.

A kiállítás egyik tablóján ott van Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek levele, amely 2016. szeptember 8-án (Kisboldogasszony ünnepén) kelt Veszprémben. Így szól:
"Tisztelt …! Engedje meg – ha jókora késéssel is – de megköszönjem f. év július 25-én kelt levelét és "Az első Hétboldogasszony zarándoklat a Somlón" című képes kiadványt. Idén nagyon sok helyen megfordultam, így is megmaradt bennem a dobai Szent Márton képmegáldásának, illetve az áldás alkalmából mondott szentmisének az emléke. Az ünnepet az Önök jelenléte tette igazán széppé. Köszönöm Önnek és baráti körének fáradozását és anyagi áldozatát, amelynek köszönhetően a királyok borát termő hegyet körülveszi egyfajta szakrális légkör. Legyen köszönet a helyi polgármester úrnak és a helyi önkormányzatnak is. Kérésének megfelelően mindannyiuk nevét befoglaltam imáimba és szentmiséimbe, nem felejtve ki Somlai Péter atyát és a két művészt (Győri Attila Józsefet és Petrás Máriát) sem. – Külön öröm számomra, hogy a dobai szentmise előtt egy-két hónappal Dobán találkozhattam Bernard-Nicolas Aubertin tours-i érsekkollégámmal és a vele érkezett zarándokcsoporttal is. (Velük még énekeltem is egy szép francia egyházi éneket…) Életére, fáradozására a jó Isten áldását kérve maradok őszinte tisztelettel és szeretettel."
A levél címzettjét kitakarták, de a szöveg alapján a Somlóra készített szakrális alkotások valamelyik művészének szólt. Győri Attila József festő, restaurátor Szent Márton oltárképét a kápolnában 2016. április 21-én szentelték fel, így valószínűleg vagy a szervezést végzőnek, vagy a másik művésznek, Petrás Máriának címezték.

A tabló jobb alsó sarkában egy térképvázlat van "A Somlói Hétboldogasszony hozzávetőleges elhelyezkedése a hegyen" címmel, amelyre Somlóvásárhely, Somlószőlős, Doba, a somlói vár és ezen kápolna bejelölése közé, sorszámozva feltüntették a hét dombormű helyét. Odaírták: "A Somlói Hétboldogasszonyt Petrás Mária alkotta, a Pálos címereket lánya, Petrás Alina." Balra a sorszámokat, kis képeket és a domborművek címét helyezték el. Az alábbiak helyét mutatják:

1./ Sarlós Boldogasszony (ez itt van a Szent Márton-kápolna közelében, kissé a hegy felé).
2./ Kisboldogasszony (a Szent Márton-kápolnától délre, Somlóvásárhely felé)
3./ Nagyboldogasszony (a somlói várnál, a vár falán)
4./ Eketiltó Boldogasszony (a vártól északra, Doba és Somlószőlős között)
5./ Olvasós Boldogasszony (a vártól Doba felé, a dobai Kossuth Lajos utca délnyugati végén lévő elágazásnál)
6./ Gyümölcsoltó Boldogasszony (A Dobától a kápolna felé felvezető kövesút egyik elágazásánál)
7./ Gyertyaszentelő Boldogasszony (a kápolna melletti forrásnál)

Ezen kívül még hét tabló van, azokon a domborműveknek a fényképei (egy nagy és három kisebb), az alkotás megnevezésével, de már sorszámok nélkül.

Kint a terepen viszont csak a műalkotások vannak, azokon sem szám, sem cím, sem alkotó, sem évszám nincs feltüntetve.

Az 5-ös számú alkotás, azaz az "Olvasós Boldogasszony" a Somló hegy északkeleti lábánál van, Doba első házaihoz közel. Itt van a Dobáról Somlószőlősre vezető műút kanyarulata, innen lehet Doba felől a várhoz felmenni. Itt a buszmegálló mellett van egy képoszlop. Abban, az északi oldalán lévő fülkéjében van Szűz Mária domborműve.

Mária trónuson ül, feje körül aranyszínű glória látható. Kezei között szőlőfürtöket tart.

Az 1-es, 2-es, 4-es és 7-es számú domborműveket és képoszlopokat még nem sikerült megtalálnom.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Olvasós Boldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392123
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 16:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 16:27
2018. november

"Olvasós Boldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392124
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 16:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

392125
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 16:28

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 16:28
2018. november

"Olvasós Boldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392126
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 16:29
2018. november

"Olvasós Boldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392127
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 16:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 16:29
2018. november

"Olvasós Boldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392128
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 16:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 16:30
2018. november

"Olvasós Boldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392129
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 16:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 16:31
2018. november

"Olvasós Boldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392130
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 16:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/160 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 16:31
2018. november

Adalék vagy máshol

"Olvasós Boldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392131
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 16:32
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/30 • 6.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 16:32
2018. november

"Olvasós Boldogasszony" c. alkotás fotói

Alkotó
Petrás Mária (keramikus)
Település
Doba
Feltöltő
Azonosító
392132
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2020.01.19. 16:32
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/15 • 9.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.01.19. 16:32
2018. november
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.01.19. 17:27
Keszthelyi Sándor publikálta "Olvasós Boldogasszony" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.