Kracker János Lukács

Eger, Kracker udvar
További képek a Fotólistában

Eger
Kracker udvar

Avatás2019. május 7.


Molnár János
2020.01.18. 13:20
2019. május 7-én, kedden délután avatták fel Egerben az egykor Bajcsy tömbbelsőként ismert, ma a festőművész nevét viselő Kracker udvarban az őt ábrázoló mellszobrot. Az avatás előtt nem sokkal felújított udvar központi részén kapott helyet a Pelcz Benjámin által készített, Kracker János Lukácsról mintázott büszt, amely az Egri Városszépítő Egyesület, a városi önkormányzat, valamint helyi cégek támogatásával valósult meg.

Az alkotó a városi tévének adott nyilatkozatában felidézte művészeti tanulmányait, külön kiemelve egri kötődését. "Én egészen gyermekkorom óta foglalkozom ezzel, mert szüleim is, ők keramikusművészek voltak, én ide jártam a Gyakorló Gimnáziumba művészeti tagozatra, aztán pedig a Képzőművészeti Egyetemre Pestre, aztán pedig, azóta is ezzel foglalkozom."

A Bécsben született, művészcsaládból származó Kracker János Lukács (Johann Lucas Kracker) az osztrák barokkot képviselte munkáiban, illetve a hazai barokk festészet átalakulásában is fontos szerepet játszott. A 18. században alkotó festő gróf Eszterházy Károly püspök hívására telepedett le Egerben és 1765-től egészen haláláig itt dolgozott. Művei (többek között) a Páduai Szent Antal-templomban (minorita templom), az Érseki Palotában, valamint a Líceum könyvtártermében találhatók.
Források:
A szoborhoz kapcsolódó források:
Süli Kinga: Tisztelegnek Kracker munkássága előtt az egri városszépítők (Heol, 2019. május 6.) https://www.heol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tisztelegnek-kracker-munkassaga-elott-az-egri-varosszepitok-1686130/
Süli Kinga: Sétával is emlékeztek a festőre, aki jelentős hatással volt Eger arculatára (Heol, 2019. május 7.) https://www.heol.hu/vezeto-hirek/setaval-is-emlekeztek-a-festore-aki-jelentos-hatassal-volt-eger-arculatara-1688305/
Leleplezték a Kracker János Lukácsról készített szobrot (Eger TV, 2019. május 7.) https://www.youtube.com/watch?v=aVIVb0D55UA
Leleplezték Kracker János Lukács szobrát. In: Egri Magazin, 12. évf. 6. sz. (2019. június) 4. o. https://eger.hu/public/uploads/egrimagazin/EgriMagazin2019junius.pdf

Kracker János Lukács életéről és munkásságáról bővebben:
Jávor Anna: Johann Lucas Kracker. Egy késő barokk festő Közép-Európában. Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2004.
Garas Klára: Magyarországi festészet a XVIII. században. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955.
Wikipédia: https://hu.wikipedia.org/wiki/Johann_Lucas_Kracker
Magyar Katolikus Lexikon: http://lexikon.katolikus.hu/K/Kracker.html
Magyar életrajzi lexikon: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/k-760F2/kracker-janos-lukacs-76737/
Beszélő Utcanevek: http://beszeloutcanevek.ektf.hu/utcanevek/k/kracker_janos_utca



Közös gyűjteményben
Szobrok képzőművészekről

Cím alapján hasonló

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
372458
Feltöltve
2019.09.04. 18:44
EXIF információk...
FUJIFILM / Fujifilm A235
ƒ1250/100 • 1/170 • 11mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Molnár János 19.09.04. 18:44

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
372459
Feltöltve
2019.09.04. 18:45
EXIF információk...
FUJIFILM / Fujifilm A235
ƒ1250/100 • 1/180 • 11mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Molnár János 19.09.04. 18:45

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
372460
Feltöltve
2019.09.04. 18:46
EXIF információk...
FUJIFILM / Fujifilm A235
ƒ1600/100 • 1/110 • 17.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Molnár János 19.09.04. 18:46

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
372461
Feltöltve
2019.09.04. 18:48
EXIF információk...
FUJIFILM / Fujifilm A235
ƒ880/100 • 1/70 • 5.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Molnár János 19.09.04. 18:48

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
372462
Feltöltve
2019.09.04. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / Fujifilm A235
ƒ520/100 • 1/400 • 17.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Molnár János 19.09.04. 18:49

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
372463
Feltöltve
2019.09.04. 18:49
EXIF információk...
FUJIFILM / Fujifilm A235
ƒ320/100 • 1/350 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Molnár János 19.09.04. 18:49

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
372464
Feltöltve
2019.09.04. 18:50
EXIF információk...
FUJIFILM / Fujifilm A235
ƒ520/100 • 1/160 • 17.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Molnár János 19.09.04. 18:50

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
372465
Feltöltve
2019.09.04. 18:50
EXIF információk...
FUJIFILM / Fujifilm A235
ƒ520/100 • 1/180 • 17.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Molnár János 19.09.04. 18:50

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428278
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 16:58
2020. június

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428279
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 16:58
2020. június

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428280
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 11.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 16:58
2020. június

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
428281
Fotózva
2020. június
Feltöltve
2021.01.01. 16:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 11.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.01.01. 16:58
2020. június

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
505634
Feltöltve
2022.10.21. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ22/10 • 1/100 • 10.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.21. 17:57

"Kracker János Lukács" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
505635
Feltöltve
2022.10.21. 17:57
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ45/10 • 1/100 • 32.2mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 22.10.21. 17:57
Összesen 14 fotó

Műlap története

22.10.21. 17:57
2 új fotót töltöttem a "Kracker János Lukács" műlaphoz
21.01.01. 16:58
4 új fotót töltöttem a "Kracker János Lukács" műlaphoz
20.07.29. 18:58
Megérintettem a "Kracker János Lukács" alkotást
20.01.18. 13:20
A közösség publikálta Molnár János "Kracker János Lukács" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.