A Szent Család és Keresztelő Szent János

Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka), Mühlau

Alternatív, helyi címek:Statuen Parisermühle
Angol cím:Column with Holly Family and Saint John

A Párizsi-malom közelében.

Felállítás17. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.01.20. 08:55
Darázsfalu, a Magyar Katolikus Lexikon szerint Darázsfalva [1], (ma Trausdorf) a trianoni békediktátumig Sopron vármegyéhez tartozott.

A Párizsi malom épületét (Pariesermühle), már 1515-ben is említi írott forrás. [2]
A Párizsi malom eredetileg Esterházy-család tulajdonában volt, és csak 1868 körül került magántulajdonba.
Egykor pompás ünnepségek helyszíne volt, ahol a feltételezések szerint J. Haydn vezényletével szólt a muzsika.

Az alkotások létrejöttében szerepe lehetett az Esterházyak közismert Mária-tiszteletének.
Különleges és felemelően szép az egymástól néhány méterre álló két oszlop, melyeket „Burgenland” kiemelten fontos, legértékesebb emlékei közt tartanak számon. [3]
Az egymással szemben álló szobrok egyforma, egykor festett, levél, vagy pálmaág díszítésű oszlopon állnak. Posztamenseik eltérő kialakításúak, amelyekről az idő és időjárás már minden feliratot törölt.
Készítésük időpontjára ellentmondó, legalábbis más-más időpontok olvashatók. Feltételezhető, hogy a XVII. század végén készítette az Esterházy-uradalom jó kezű mestere, felújításukra vonatkozóan olvasható az 1890. esztendő. [4]

Az oszlop áttört talapzatán szoborcsoportot látunk. Ezek a szobrok is festettek voltak, nyomai felfedezhetők az alakokon.
Két változatban is olvasható, hogy kiket látunk… Talán az attribútumok hiánya nehezíti a megítélést. [5][6].
Én úgy gondolom, hogy Szűz Máriát karjában a gyermek Jézussal, Keresztelő Szent Jánost, nekik háttal Szent Józsefet. Már a reneszánszban megjelent a Szent Család ábrázolásában Keresztelő Szent János, mint a gyermek Jézus játszótársa.
Források:
[1] http://lexikon.katolikus.hu/D/Dar%C3%A1zsfalva.html
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Dar%C3%A1zsfalu
[3] https://www.freizeitinfo.at/Angebot/7511/Statuen_Pariserm%C3%BChle_in_Trausdorf.html
[4] http://www.pfarre-trausdorf.at/index.php/unsere-pfarre.html
[5] http://www.pfarre-trausdorf.at/index.php/unsere-pfarre.html
[6] http://www.trausdorf-wulka.gv.at/index.php/tourismus.html
- Magyar Katolikus Lexikon
- Németh Adél: Burgenland (Panoráma 1990)

Bertha János műlapja

Kapcsolódó
A Szent Család
Tagi gyűjteményben
Kettős-szobrok

Cím alapján hasonló

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392016
Feltöltve
2020.01.18. 16:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:17

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392013
Feltöltve
2020.01.18. 16:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:14

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392019
Feltöltve
2020.01.18. 16:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:20

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392014
Feltöltve
2020.01.18. 16:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:15

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392026
Feltöltve
2020.01.18. 16:27
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/125 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:27

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392015
Feltöltve
2020.01.18. 16:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/250 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:16

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392018
Feltöltve
2020.01.18. 16:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/400 • 125mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:19

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392017
Feltöltve
2020.01.18. 16:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/200 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:18

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392023
Feltöltve
2020.01.18. 16:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:24

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392024
Feltöltve
2020.01.18. 16:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:24

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392025
Feltöltve
2020.01.18. 16:25
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:25

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392012
Feltöltve
2020.01.18. 16:14
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:14

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392027
Feltöltve
2020.01.18. 16:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/400 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:28

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
488678
Feltöltve
2022.06.05. 19:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.05. 19:34

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
488681
Feltöltve
2022.06.05. 19:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.05. 19:34

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392022
Feltöltve
2020.01.18. 16:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/250 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:23

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392020
Feltöltve
2020.01.18. 16:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:21

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
392021
Feltöltve
2020.01.18. 16:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.18. 16:22

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
488677
Feltöltve
2022.06.05. 19:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.05. 19:34

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
488679
Feltöltve
2022.06.05. 19:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.05. 19:34

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
488680
Feltöltve
2022.06.05. 19:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 40mm • ISO100

488683
Feltöltve
2022.06.05. 19:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1000 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.05. 19:34

"A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. alkotás fotói

Település
Darázsfalu (Trausdorf an der Wulka)
Feltöltő
Azonosító
488682
Feltöltve
2022.06.05. 19:34
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.06.05. 19:34
Összesen 23 fotó

Műlap története

22.06.05. 19:34
7 új fotót töltöttem az "A Szent Család és Keresztelő Szent János" műlaphoz
20.01.20. 08:55
A közösség publikálta Bertha János "A Szent Család és Keresztelő Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.