Keresztes Lajos emléktábla

Alsósófalva (Ocna de jos), Kis utca


Sántha Imre Géza
2020.01.13. 21:58
A székelyföldi Sóvidék egyik történelmileg jelentős települése Alsósófalva, melynek jeles szülötte Keresztes Lajos (1900-1978) birkozó, olimpiai bajnok (1928). Szülei a jobb megélhetés reményében Budapestre költöztek, ahol a fiatal Lajos hentesként kezdett dolgozni, de a megpróbáló fizikai munka mellett birkózni is kezdett. "A génjeiben hordozott tehetségét, a sóvidéki emberek szívós munkabírását, makacs kitartását, ugyanakkor tanulékonyságát, fogékonyságát és nem utolsósorban rendkívüli testi erejét meglepően rövid idő alatt kamatoztatni tudta"-írja róla a székelyföldi sportújságíró Áros Károly. 1919-1921 között a HSC birkozója volt, majd Svédországban, Finnországban és Németországban élt, sportolt. 1924-től 1928-ig a magyar válogatottat képviselte. Két olimpián vett részt, az 1924. évi párizsi nyári olimpiai játékokon ezüstérmet, az 1928. évi amszterdámi nyári olimpián bajnoki címet szerzett. 1946-tól a Budapesti Vasas-ban edzősködött, legismertebb tanítványa a kétszeres olimpiai bajnok Kozma István. 1978-ban hunyt el Budapesten, a rákoskeresztúri temetőben nyugszik.
Születésének 115-ik évfordulóján a szülőfalu Kultúrházának külső falán avatták fel ezt a díszes, bronzplakettes emléktáblát, ugyanakkor a szomszédos Parajd Általános Iskolájának sporttermét róla nevezték el. A Blaskó János szobrászművész által mintázott domborművet viselő emléktáblaállítást a MOB, a Magyar Birkozó Szövetség és a Nemzetsratégiai Kutatóintézet támogatta.
Források:
http://olimpia.hu/keresztes-lajos-emlektablaavatas-es-sportteremnevado-a-sovideken
http://olimpia.hu/champdata/details/id/23202/



Cím alapján hasonló

"Keresztes Lajos emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alsósófalva (Ocna de jos)
Feltöltő
Azonosító
390695
Feltöltve
2020.01.10. 22:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/420 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.01.10. 22:42

"Keresztes Lajos emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alsósófalva (Ocna de jos)
Feltöltő
Azonosító
390696
Feltöltve
2020.01.10. 22:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/320 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.01.10. 22:42

"Keresztes Lajos emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alsósófalva (Ocna de jos)
Feltöltő
Azonosító
390700
Feltöltve
2020.01.10. 22:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/200 • 7.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.01.10. 22:52

"Keresztes Lajos emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alsósófalva (Ocna de jos)
Feltöltő
Azonosító
390697
Feltöltve
2020.01.10. 22:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ360/100 • 1/280 • 5.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.01.10. 22:43

"Keresztes Lajos emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alsósófalva (Ocna de jos)
Feltöltő
Azonosító
390698
Feltöltve
2020.01.10. 22:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/420 • 5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.01.10. 22:43

"Keresztes Lajos emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Alsósófalva (Ocna de jos)
Feltöltő
Azonosító
390699
Feltöltve
2020.01.10. 22:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 20.01.10. 22:44
Összesen 6 fotó

Műlap története

20.01.13. 21:58
Sántha Imre Géza publikálta "Keresztes Lajos emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.