Nagycenk, Gyár utca

Angol cím:Holly Family

Nagycenk
Gyár utca
A Gyár utca-Major utca kereszteződésénél

Felállítás1813

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.01.10. 16:16
A nagycenki Szent család-szobor nem szerepel ugyan a műemlékvédelem honlapján, és a Sopron és környéke műemlékei c. gyűjteményes munka sem tesz róla említést, a nagycenkieknek azonban egyik legszeretettebb szobra.

Szűz Mária, Szent József és a már nagyobbacska gyermek Jézus látható a szobron. (Valószínűleg nem az egyiptomi menekülést, hanem a visszatérést ábrázolja…)
A Szent Családról (az Egyiptomba történő menekülésről és a visszatérésről) az evangéliumok is megemlékeznek.

A helytörténeti ismertető szerint az 1713-14. évi nagy pestisjárvány 100. évfordulóján hálából emeltette, állíttatta a „Czenki község”-, amiért a járvány véget ért, és nem tért vissza.
Alkotója ismeretlen.
A helytörténészek Nagycenk egyik „legmívesebb” szobrának tartják.

Betonra épített, négyzet alapú posztamensen áll a szoborcsoport, amelyet kovácsoltvas kerítés szegélyez.
Talapzatának felirata:
JÉZUS MÁRIA JÓZSEF / TISZTELETÉRE ÁLLÍTTATOTT IDE / A CZENKI KÖZSÉGTŐL / 1813.
A felújítás évszámát is feltüntették: 1927.
Források:
-Sopron és környéke műemlékei (Akadémiai kiadó 1953. Budapest)
-https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagycenk
-http://www.nagycenkikirandulas.hu/nagycenk/utmenti_barokk_szobrok.html
-Magyar Katolikus Lexikon
További linkek
Nagycenk: https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/SzazMagyarFalu-szaz-magyar-falu-1/nagycenk-B344/seta-a-faluban-B5F1/

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
389892
Feltöltve
2020.01.02. 17:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 17:55

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
389893
Feltöltve
2020.01.02. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 17:56

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
389894
Feltöltve
2020.01.02. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/320 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 17:56

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
389895
Feltöltve
2020.01.02. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 58mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 17:57

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
389896
Feltöltve
2020.01.02. 17:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 17:58

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
389897
Feltöltve
2020.01.02. 17:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 17:59

"A Szent Család" c. alkotás fotói

Település
Nagycenk
Feltöltő
Azonosító
389898

389899
Feltöltve
2020.01.02. 18:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/250 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 18:01
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.01.10. 16:16
A közösség publikálta Bertha János "A Szent Család" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.