A 84. sz főúton az egykori peresztegi leágazásnál

Felállítás19. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2020.01.06. 10:22
Két települést, Sopronszécsényt és az egykori „Perezteget” – ismerjük ma Pereszteg néven.

„Patrona Hungariae, azaz Magyarország Patrónája: a Boldogságos Szűz Mária az országfelajánlás jogán. Liturgikus ünnepe: október 8.”
Magyarok Nagyasszonya, Nagyboldogasszony; Szűz Máriának a magyar katolikusok által használt neve.

Ábrázolása a peresztegi szobron: Szűz Mária jogarral, palástban, koronával, a bal karján ülő gyermek Jézus jobb kezét áldásra emelve, bal kezében az országalma. Szűz Mária lába alatt a félholdsarló, s a gonoszt jelképező kígyó.
A Mária-szobrot a faluból kivezető út és a 84. sz. főút kereszteződésénél találjuk. 2011-ben (2001-2011) restaurálták, a talapzat felirata szerint Bizzer Istók utódai.
A posztamens közepén: „Bűnösök / oltalma / könyörögj / érettünk”- felirat.

Sem a település honlapja, sem pedig a Sopron és környéke műemlékei című könyv nem tesz róla említést.
A restaurálást követő felszentelés időpontja azonban ismert: 2011. május 28. [2]
Források:
[1] http://lexikon.katolikus.hu/P/Patrona%20Hungariae.html
[2] http://www.pereszteg.hu/hu/hirek/39-kedves_bizzer_rokonok,_peresztegiek!.html
-Magyar Katolikus Lexikon
-http://www.pereszteg.hu/hu/bemutatkozas/feljegyzesek_a_kozsegrol.html

Bertha János műlapja


Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
389910
Feltöltve
2020.01.02. 18:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1000 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 18:19

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
389909
Feltöltve
2020.01.02. 18:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 18:19

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
389908
Feltöltve
2020.01.02. 18:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/1250 • 170mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 18:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
389911
Feltöltve
2020.01.02. 18:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/1600 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 18:22

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
389919
Feltöltve
2020.01.02. 18:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 95mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 18:23

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
389921
Feltöltve
2020.01.02. 18:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 18:23

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
389922
Feltöltve
2020.01.02. 18:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.02. 18:24

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
390150
Fotózva
2015. augusztus
Évszám
2015
Feltöltve
2020.01.04. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ18/1 • 1/100 • 38mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.01.04. 17:56
2015. augusztus
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.01.06. 10:22
A közösség publikálta Bertha János "Patrona Hungariae" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.