Munkás Szent József-templom üvegablakai 5.

Budapest, XIX. kerület, Kós Károly tér 16.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A szentély középső ablaka

Budapest
XIX. kerület, Kós Károly tér 16.
A templom szentélyében látható.

Avatás1954

Fuchs Hajnalka (tervező)
Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2020.01.07. 13:43
Hónapok óta készültem a templomba fotózni. Persze adataim nem voltak. Bíztam abban, hogy találok a belső térben leírást a templomról. Volt is. Minden név elírva. A stílus másságából már tudtam, hogy ezt az ablakot más kéz alkothatta.
Megterveztem, hogy melyik műlap mit tartalmazzon, és hát, értelemszerűen a szentély ablakait egy műlapra gondoltam. A szerkesztő(k) meg másképp. Szét kellett szedni a szentély ablakairól szóló eredeti műlapot.

Tehát, itt a szentélyben álló, középső, és más időben, nem 1930-ban készült ablak. A dátumra, miután a templomban mélyen hallgattak arról a tényről a kiírásokban, hogy megsérült a második világháborúban, nem találtam adatot. A segítségemre siető egyik üvegművész (Sós Károly) 1950-es évek elejére teszi a mű megalkotását. Ugyancsak az általa írt blogban találtam rá az egyetlen forrásra, ami foglalkozik az alkotónkkal, Kontulyné Fuchs Hajnalkával. Minden elérhető, és fellelhető művészeti lexikonból hiányzik Kontuly Béla festőművész felesége, aki maga is képzőművész volt, üvegablak terveket készített, akárcsak egykor Sztehló Lili. Az ablakokat Kontulyné szignóval látta el. Ezen az ablakon is jól olvasható.
https://templomablakanno.blog.hu/tags/fuchs_hajnalka
A blogoldalon Sós Károly így fogalmaz: "Nem is gondolná az ember, hogy milyen sok templomablakot tervezett, és ezek közül mennyi meg is valósult. Egyébiránt, munkásságát bátran említhetjük egy lapon Sztéhlo Liliével. Megkülönböztetni sem egyszerű kettejük formavilágát, ami talán -lehet - nem is véletlen. Sztéhlo Lili hat évvel volt idősebb Fuchs Hajnalkánál, és akkor végezte a Képzőművészetit, amikor Hajnalka elkezdte. De 1928 és 1930 között, mindketten egyszerre, egy időben voltak római ösztöndíjasok,..."
Forrás: https://templomablakanno.blog.hu/2014/01/25/fuchs_hajnalka_ii
A fenti írásban az itt ismertetett üvegablaknak a terveit is láthatjuk.

Jézus, életnagyságnál nagyobb alakja alatti részben, az alábbi szöveget olvashatjuk: "Én vagyok a feltámadás, és az Élet"
Gyönyörű a középső ablak a modern, vibráló stílusával. Teljesen más, mint a templom többi üvegablaka.
Források:
https://templomablakanno.blog.hu/2011/08/21/fuchs_hajnalka
https://www.esztergomi-ersekseg.hu/uploads/nevtar/2269/fajlok/kispest-wekerle-telepi-szt.-jozsef-pl..pdf

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

A szentély, teljes karácsonyi pompájában
Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
390415
Feltöltve
2020.01.06. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 23:48
A szentély, teljes karácsonyi pompájában

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

A szentély, teljes karácsonyi pompájában
Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
390417
Feltöltve
2020.01.06. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11mm • ISO640

390418
Feltöltve
2020.01.06. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/125 • 43.5mm • ISO800

390419
Feltöltve
2020.01.06. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • 43.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 23:48

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
390420
Feltöltve
2020.01.06. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 51.6mm • ISO800

390429
Feltöltve
2020.01.07. 00:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.07. 00:21

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
390430

390431
Feltöltve
2020.01.07. 00:21
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/40 • 51.6mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.07. 00:21

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

A szentély, teljes karácsonyi pompájában
Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
390416
Feltöltve
2020.01.06. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 23:48
A szentély, teljes karácsonyi pompájában

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

A szentély, teljes karácsonyi pompájában
Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
390421
Feltöltve
2020.01.06. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.5mm • ISO800

414338
Feltöltve
2020.08.26. 22:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/50 • 129mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.26. 22:30

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
414337
Feltöltve
2020.08.26. 22:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/15 • 129mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.08.26. 22:30

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Az ablak kívülről egy téli estén
Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
390414
Feltöltve
2020.01.06. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/6 • 14.5mm • ISO6400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 23:48
Az ablak kívülről egy téli estén

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Az ablak kívülről egy téli estén
Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
390413
Feltöltve
2020.01.06. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/4 • 9.2mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 23:48
Az ablak kívülről egy téli estén

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
390412
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.01.06. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ49/10 • 1/60 • 37.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 23:30
2019. május

"Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. alkotás fotói

2019 tavaszán
Alkotó
Fuchs Hajnalka (tervező)Németh Ferenc (üvegművész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
390411
Fotózva
2019. május
Feltöltve
2020.01.06. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-RX100
ƒ18/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.01.06. 23:30
2019. május
2019 tavaszán
Összesen 16 fotó

Műlap története

20.08.26. 22:30
2 új fotót töltöttem a "Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." műlaphoz
20.01.07. 13:43
TundeK62 publikálta "Munkás Szent József-templom üvegablakai 5." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.