Sarkad, Gyulai út 1.

Sarkad
Gyulai út 1.
A Korzó fagyizó főút felüli oldalfalán két méter magasan.

Készítés2014. június

Benkő Gabriella Emese
2020.01.13. 07:27
A sarkadi Korzó fagyizó külső, főút felüli oldalfalán a két bejárati ajtó között látható, a fehér lovat ábrázoló kerámia dombormű, melyet Szőke Sándor kötegyáni szobrászművész készített.

A kerek, körülbelül 80 cm átmérőjű, két részből álló égetett, színezett kerámia dombormű közepén, egy fejét jobbra fordító fehér paripa látható. A ló teste fehér, sörénye és farka sötét szürke, a patái nem láthatók. Térhatású, mintha ki akarna lépni a ló a síkból, pedig nem túl nagy a síktól való domborulat, inkább a fények és az árnyék ábrázolása miatt tűnik ilyennek. A két részt cementtel rögzítették a falra.
Érdeklődésemre az alkalmazottak elmesélték, hogy a tulajdonos a kislány a kérésére csináltatta a művésszel ezt a domborművet. Az látszik a Google térképen, hogy már 2012-ben a falon volt. Az alkotóval való levelezés során derült ki végül is a készítés évszáma.
Források:
Szőke Sándor szobrászművész levele.

Cím alapján hasonló

"Fehér ló-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
389930
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.01.02. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/250 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.01.02. 18:55
2019. január

"Fehér ló-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
389928
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.01.02. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/60 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.01.02. 18:55
2019. január

"Fehér ló-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sarkad
Feltöltő
Azonosító
389929
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.01.02. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/80 • 5mm • ISO80

389925

389926
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.01.02. 18:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/50 • 5mm • ISO80

389927
Fotózva
2019. január
Feltöltve
2020.01.02. 18:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/50 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 20.01.02. 18:55
2019. január
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.06.03. 05:53
Megérintettem a "Fehér ló-dombormű" alkotást
22.05.01. 17:56
Megérintettem a "Fehér ló-dombormű" alkotást
22.02.16. 12:30
Megérintettem a "Fehér ló-dombormű" alkotást
20.06.04. 18:52
Megérintettem a "Fehér ló-dombormű" alkotást
20.01.13. 07:27
Benkő Gabriella Emese publikálta "Fehér ló-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.