Szent Péter és Szent Pál

Kisvárda, Krucsay Márton utca

Kisvárda
Krucsay Márton utca
A római katolikus templom előtt állnak.

Felállítás2006


TundeK62
2019.12.26. 00:06
2011 tavaszán jártam először életemben Kisvárdán, aztán a Szabolcs-Szatmár-Bereg részletes megismerése során, még többször is. Ez a szoborpár már a 2011-ben ott állt az ugyancsak Szent Péter és Pál nevét viselő templom előtt. Akkor még nem fotóztam, csak évekkel később készültek a képek, és persze esély sem volt az alkotó megismerésére. Aztán feltöltöttem egy Szent Flórián szobrot, mely Nyíregyházán áll. Az alkotó maga írt nekem, hogy a kisvárdai szoborpár is az ő munkája. A szoboralakok életnagyságnál nagyobbak.
A templom történetéről: "Első említése a XIII. század végéről való, szentélye ma is a XV. századi gótikus templomé. Hajója és tornya a XVIII. században épült, barokk stílusú.
A mai templom ősét, a hagyomány szerint, 1082-ben emleltette I. László király. 1435-ben a templomot megnagyobbították. Az épület története során többször is elpusztult: az 1564-es ostromkor nagyon megsérült, hajója összeomlott, csak a szentély maradt meg. Bocskai hajdúi 1605-ben felgyújtották, Császlai István plébánost megölték. Ekkor reformátusok használták a templomot. 1670-ben ismét felgyújtották; a kuruc felkelés után, 1788-1806 között a templomot teljesen helyreállították és kibővítették a vár bontásából származó téglák felhasználásával. A templom mai képe késő barokk stílusú."
Az ábrázolt szoboralakokról: https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A9ter_apostol
https://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%A1l_apostol

Az alkotásnak ugyan nincs évszáma, de szerintem a 21. század első évtizede. Vagyis egy nagyon régi szakrális épület elé, csak nemrég helyezték el a szobrokat.
Források:
https://vajner.eoldal.hu/fenykepek/info/szobrok/
https://miserend.hu/templom/1404

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Szent Péter és Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
387865
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.12.14. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.14. 23:13
2017. április

"Szent Péter és Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
387866
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.12.14. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/200 • 13.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.14. 23:13
2017. április

"Szent Péter és Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
387867
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.12.14. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • 18.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.14. 23:13
2017. április

"Szent Péter és Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
387868
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.12.14. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • 27mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.14. 23:13
2017. április

"Szent Péter és Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
387869
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.12.14. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.14. 23:13
2017. április

"Szent Péter és Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
387870
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.12.14. 23:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • 21.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.14. 23:13
2017. április

"Szent Péter és Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
466380
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2021.11.04. 14:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ40/10 • 1/1000 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.04. 14:31
2010. május

"Szent Péter és Szent Pál" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisvárda
Feltöltő
Azonosító
466381
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2021.11.04. 14:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ32/10 • 1/1000 • 6.6mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.04. 14:31
2010. május
Összesen 8 fotó

Műlap története

21.11.09. 16:34
A "Szent Péter és Szent Pál" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.04. 14:31
2 új fotót töltöttem a "Szent Péter és Szent Pál" műlaphoz
21.07.25. 18:30
Megérintettem a "Szent Péter és Szent Pál" alkotást
19.12.26. 00:06
TundeK62 publikálta "Szent Péter és Szent Pál" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.