Szent István király-templom üvegablakai 2.

Sátoraljaújhely, Hősök tere
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Sátoraljaújhelyi római katolikus templom üvegablakai – a kereszthajó ablakai

Sátoraljaújhely
Hősök tere
A kereszthajóban láthatóak.

Avatás1910. szeptember 8.

Waltherr Gida (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2019.12.18. 22:33
A sátoraljaújhelyi későbarokk római katolikus épületegyüttes helyén már a középkorban is templom állt, aminek nyomai már nem láthatóak. A XVIII. század során több templomot is emeltek itt, hisz gyakori volt a tűzvész. A mai plébániatemplomot 1860-ban szentelték fel Szent István tiszteletére. A templomot nem sokkal később, 1909-ben kereszthajóval és szentéllyel bővítették ki. A Szent István plébániatemplom főoltárát Hild Lipót, oltárképeit pedig Boruth Andor helyi mester készítette. A templom műemléki védelem alatt áll.
A kereszthajó keleti oldalán A Jézus az apostolokkal című ólomüveg ablakot látjuk, fent a magasban. Az ablak felirata: "A sátoraljaújhelyi dohánygyári kath. munkásnők adománya 1910"
A nyugati oldalon Jézust a gyermekekkel ábrázolta az alkotó, Waltherr Gida. Mindkettő, szinte félköríves, nagyon sok emberi alakot tartalmazó felület. Ez utóbbin nem szerepel a donátori felirat.
A forrásul felhasznált könyv szerint a templomot 1910. szeptember 8-án szentelték fel.
Források:
http://satoraljaujhely.varosom.hu/latnivalok/vallasi-epuletek/Szent-Istvan-romai-katolikus-plebaniahaz-es-plebaniatemplom.html
Boros Anikó Rózsa: Sátoraljaújhely római katolikus templom (templomismertető füzet)(2010)

"Szent István király-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
388227
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.12.17. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • 23.7mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.17. 23:39
2018. július

"Szent István király-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
388228

388229
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.12.17. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.17. 23:39
2018. július

"Szent István király-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
388230
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.12.17. 23:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 48.8mm • ISO500

388231

388232
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.12.17. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • 22.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.12.17. 23:40
2018. július

"Szent István király-templom üvegablakai 2." c. alkotás fotói

Alkotó
Waltherr Gida (üvegművész)
Település
Sátoraljaújhely
Feltöltő
Azonosító
388233

388234
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.12.17. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 39.9mm • ISO400

388235

388236
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2019.12.17. 23:40
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • 59.3mm • ISO320

388237

Összesen 11 fotó

Műlap története

19.12.18. 22:33
TundeK62 publikálta "Szent István király-templom üvegablakai 2." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.