Kibernetikus fénytorony


Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Fénytorony


Elbontás1999
Felállítás1978. november


TundeK62
2020.02.17. 22:12
Az oldalon elérhető művészeti lexikon adata szerint Dargay Lajos kinetikus szobrásznak ez volt az egyetlen elhelyezett köztéri műve. Sokszor jártam Egerben, sokszor kerestem, de már 2008-ban sem találtam az itt látható, nagyszabású művet. Eger északi részén, a lakótelepen állították fel, a modern, magas, házgyári épületek között.
"A Magyar Iparművészeti Főiskolán félbehagyott tanulmányok után 1972-ben az egri Tanárképző Főiskolán szerzett rajztanári diplomát. 1960-ban Sárospatakon érettségizett. 1962 és 1967 között Vilt Tibor és Schaár Erzsébet tanítványa volt. 1967-ben Párizsba utazott, Schöffer Miklós előadásait hallgatta az École des Beaux-Arts-on, majd annak műtermében a mester tanítványaként, később munkatársaként dolgozott...
1974-ben megalapította az MTESZ (Műszaki Természettudományos Egyesületek Szövetsége) Iparesztétika Szakosztályát, melynek Párizsba történő visszautazásáig elnöke. A művészeti szervezetek elutasítása miatt ebbe a szervezetbe tömörültek a konstruktivista, kinetikus művészek képviselői. 1977-ben ösztöndíjasként Párizsban tevékenykedett.
Hazatérve 1975–1983 között az egri Dobó István és Gárdonyi Géza Gimnázium rajz-művészettörténet tanára. Ebben az időszakban tervezte meg az ország első köztéri kibernetikus fénytornyát, mely a maga idejében rendkívüli technikai és művészi értéket hordozó alkotás volt. Az egri Kibernetikus fénytorony átadására 1978-ban került sor.
Személyesen vett részt a kalocsai Schöffer Múzeum (1980) alapításában, melynek 1983-tól három évtizedig igazgatója."

A lebontás ideje 1999. Ebben a cikkben olvastam: https://www.heol.hu/heves/kultura-heves/nem-vilagit-mar-az-egri-fenytorony-405328/

"A szobor egy toronyszerű szerkezet, mely egy sor ipari, műszaki szabványnak kell hogy megfeleljen - és ez egy elektronikus vezérlésű szerkezetnél szükségszerű. A szabad-ösztönös alakítás eszméje nagyon is korlátozott, de éppen a korlátok megmutatása lesz ekképpen a mű esztétikai tartalma. Dargay Lajos szobra egy panelházakkal körülvett tér közepén álló „tízemeletes”, üvegből, krómacélból készített szerkezet. Légkondicionált belsejében a ferdén elhelyezett krómnikkel lapokat fényszórók veszik körül, ezek a lapok terelgetik működés közben a fényt. A szobor lelke az elektronikus vezérlő- berendezés, ami a környezetből származó akusztikus jeleket, a hangokat frekvenciatartományonként más-más mozgás, illetve fényakcióval köti össze. A szobor folyadékkristályos memóriaegységében 680 ezer mozgás-fény-fényerősség variációt rejtettek el, ebből a gépi emlékezetből hívja elő bármely kinti hang a reflexeket. A mű elektronikája szürkületkor kelti életre a szobrot, és ekkor plasztikai magjává válik a panel városnak. A lakótömbök kialakította tér minden pontjáról jól látható a fényekkel, vibrálással, fénymozgással kaleidoszkópszerűen kitöltött, belső szerkezetét dematerializáló üvegoszlop. Dinamizálja, ugyanakkor a maga módján követi is környezetét. "
Forrás: Művészet, 1979/8. Aknai Tamás: Kinetikusok Egerben (27. p.)
Az alkotásról szóló színes fotó is ebből a cikkből származik, valójában.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dargay_Lajos
https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/923?kiemeles=dargay%20lajos

TundeK62 műlapja


Cím alapján hasonló

"Kibernetikus fénytorony" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
271540
Forrás
Művészet 1979/ 8. szám
Évszám
1979
Feltöltve
2017.03.25. 23:19
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.03.25. 23:19
1979, Archív felvétel

"Kibernetikus fénytorony" c. alkotás fotói

Fotó: Dargay Lajos
Alkotó
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
396876
Forrás
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dargay_Lajos#/media/F%C3%A1jl:03_f%C3%A9nytorony.jpg
Feltöltve
2020.02.18. 14:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.02.18. 14:20
Archív felvétel
Fotó: Dargay Lajos
Összesen 2 fotó

Műlap története

21.04.15. 17:43
A "Kibernetikus fénytorony" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.23. 15:33
A "Kibernetikus fénytorony" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.18. 14:20
1 új fotót töltöttem a "Kibernetikus fénytorony" műlaphoz
20.02.17. 22:12
TundeK62 publikálta "Kibernetikus fénytorony" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.