Dunaújváros, Bartók Béla tér 8.
További képek a Fotólistában

Dunaújváros
Bartók Béla tér 8.

Felállítás1953. december 18.

Iván Szilárd (festőművész)

Dr. Pinczés Sándor
2019.12.10. 08:45
Sztálinváros építése nem volt zavartalan, és lassan 70 éve tart.
Már az első kapavágások is bonyodalommal jártak. Az eredetileg Mohács környékére tervezett komplexumot - a külpolitikai helyzet változása miatt – át kellett helyezni, igy lett a jelenlegi helyén az ipari komplexum, amit 1961 óta Dunaújvárosnak hívnak.
Fontos kiemelni, hogy a II. világháború befejezése után 6 évvel már vasat-csapoltak!!! Ezzel párhuzamosan épült a város – és kiemelkedő volt az „építő brigádok” szerepe.

Telnek múlnak az évek - kiderül, hogy a NET olykor mégsem haszontalan.
Ennyi idő távlatában a "Az üzletház mozaikjai" (Azonosító: 5054) műlap jogos kritika alá került adatait illetően. Egyúttal szerkesztői fölvetésre javasolt a mozaikok "szétszedése" a jelenlegi irányelvek alapján.
Hát íme...
"Sztálinváros első épületeinek egyike a Május 1. utca végén a Béke-éttermet is magába foglaló üzletház, amely a fiatal, 1956 óta az USA-ban élő, dolgozó Vági Oszkár alkotása."
"1953. december 18-án készült el az üzletház mozaik díszítése...
A hatalmas üzletház falait és a Béke étterem bejáratát művészi mozaikokkal díszítették, amelyek összterülete meghaladja az ötven négyzetmétert. A mozaikok elkészítésére öt képzőművész kapott megbízást. A képzőművészek egyenként hét és fél négyzetméter nagyságú mozaikon öt témát dolgoztak fel.
"A Szabad Művészet folyóiratban 1953-ban megjelent A sztálinvárosi mozaikok >> című írás pedig egy részletesebb leírást, ismertetőt ad a mozaikokról és alkotóikról. A Dunaújvárosi építészeti kalauz című könyv csak pár sort közöl: "A mozaikok tematikája és stílusa jellegzetesen szocreál, Iván Szilárd Az építőbrigád, Hegyi György Sztálinváros építése, Rác András Martinászok, Percz Jenő Az ipar segítsége a mezőgazdaságnak, Mattoni Eszter Népi táncok alkotásai." A mozaikok elnevezéséről több információ található, pl.: Rác Andrásról szóló egyik írásban, az ő alkotásának: Vasöntés a neve."
Források:
http://www.jakd.hu/index.php?p=evfordulo&id=1641

http://www.jakd.hu/index.php?p=kf&id=116
https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/files/5dc5630a7fc6d-1670c0def814d1fae08061163716a2acaecabb4e.pdf

Kapcsolódó
Martinászok

Cím alapján hasonló

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
387419
Feltöltve
2019.11.05. 16:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/1000 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.11.05. 16:17

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
387420
Feltöltve
2019.11.07. 09:34
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/500 • 76.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.11.07. 09:34

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
387421
Feltöltve
2019.11.07. 09:34
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/400 • 34.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.11.07. 09:34

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
387422
Feltöltve
2019.11.07. 09:34
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/640 • 215mm • ISO80

387423
Feltöltve
2019.11.07. 09:34
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/250 • 107.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.11.07. 09:34

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
387424

387425
Feltöltve
2019.11.07. 09:34
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ59/10 • 1/500 • 215mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.11.07. 09:34

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
387426

387427
Feltöltve
2019.11.07. 09:48

Dr. Pinczés Sándor 19.11.07. 09:48

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
387428
Feltöltve
2019.11.07. 09:48
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/500 • 148.1mm • ISO80

387429

387430

387431
Fotózva
2009. február
Feltöltve
2019.11.09. 18:27
EXIF információk...
OLYMPUS CORPORATION / C725UZ
ƒ28/10 • 1/500 • 6.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.11.09. 18:27
2009. február

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

2005.04.24.
Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
387432
Évszám
2005
Feltöltve
2009.12.07. 14:24

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 09.12.07. 14:24
2005
2005.04.24.

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
387433
Feltöltve
2016.09.18. 21:04
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.09.18. 21:04

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
20441
Feltöltve
2009.06.15. 15:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ortó Béla 09.06.15. 15:50

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
278771
Feltöltve
2017.05.23. 14:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.05.23. 14:39

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
278773

278781
Feltöltve
2017.05.23. 14:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.05.23. 14:41

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
473633
Fotózva
2021. július
Feltöltve
2022.01.07. 06:37
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/800 • 53.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.07. 06:37
2021. július

"Az építő brigád" c. alkotás fotói

Alkotó
Iván Szilárd (festőművész)
Település
Dunaújváros
Feltöltő
Azonosító
473634
Fotózva
2021. július
Feltöltve
2022.01.07. 06:38
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/800 • 53.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.01.07. 06:38
2021. július
Összesen 36 fotó

Műlap története

23.11.11. 16:34
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
23.06.03. 19:11
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
23.02.27. 15:23
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
22.11.07. 17:00
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
22.06.02. 16:54
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
22.01.21. 09:16
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
22.01.07. 06:38
1 új fotót töltöttem az "Az építő brigád" műlaphoz
22.01.07. 06:37
1 új fotót töltöttem az "Az építő brigád" műlaphoz
22.01.06. 15:46
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
21.12.20. 15:32
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
21.11.04. 14:06
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
21.07.02. 11:16
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
20.03.10. 14:09
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
20.01.07. 21:14
Megérintettem az "Az építő brigád" alkotást
19.12.12. 17:28
Az "Az építő brigád" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.12.10. 08:45
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Az építő brigád" c. műlapját
19.11.09. 18:27
1 új fotót töltöttem az "Az építő brigád" műlaphoz
19.11.07. 09:48
3 új fotót töltöttem az "Az építő brigád" műlaphoz
19.11.07. 09:44
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Az építő brigád" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.