Noé bárkája-kerámia dombormű

Szentes, Kováts Károly utca 3.
További képek a Fotólistában

Szentes
Kováts Károly utca 3.
dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon ebédlőjének falán.

Avatás2008. november 13.

Vígh László (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Benkő Gabriella Emese
2019.12.09. 05:56
Szentes, egyik legszebb parkos, erdős részén épült egy időseket gondozó intézmény. [1] Dr. Sípos Ferenc [3] Parkerdő Otthon ebédlőjének falán látható, [2] ez a szép bronz-barna kerámia kompozíció. Tizenkét részből készült dombormű, Noé bárkája témáját dogozza fel, Vígh László [4] fiatalon elhunyt szobrászművész. Másfél méter széles és egy méter magas alkotás a falon ragasztással van rögzítve.

A központi részen bárka látható. Alul jobb oldalon elefánt család áll a parton, alattuk az alkotói szignó és az évszám olvasható. Mellette az oroszlánok, lépnek le a hajópallóról. A harmadik-negyedik négyzetben egy delfin a tenger hullámain lovagol. A középső sorban, egy szarvas pár áll a fedélzeten, az előtűnő napot nézik. A második lapon egy teve szarvasmarhával, zsiráf pár, lovakat láthatunk, alattuk, víziszárnyas repül. Párja a hajó szélén ül. A bárka tatján áll Noé, és karját kitárva fogadja a galambot, mely olajággal a csőrében tér vissza a szárazföldről. A fedett rész tetején egy gólyapár "csőrözik" mellettük egy macska lopakodik, hátul az égbolt, a szétnyíló felhők közül kisejlik a nap korongja.

"A Biblia leírása szerint Noé bárkája egy nagy méretű hajó volt, melyet Noé Isten parancsára épített, hogy megmentse családját és a Föld állatvilágát az özönvíztől. A történet olvasható a Bibliában, Mózes első könyvének (Genezis) 6–9. részeiben." [5]

A rossz megvilágítás és a fényes felület miatt rosszul fotózható.
Források:
[1] http://www.parkerdoszentes.hu/
[2] http://szenteskincsei.gportal.hu/gindex.php?pg=35359427&nid=6653529
[3] http://szenteskincsei.gportal.hu/gindex.php?pg=35320978&nid=6288897
[4] http://www.szentesinfo.hu/mozaik/2016/1/Vigh-Laci.htm
[5] https://hu.wikipedia.org/wiki/No%C3%A9_b%C3%A1rk%C3%A1ja

Cím alapján hasonló

"Noé bárkája-kerámia dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vígh László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
386689
Feltöltve
2019.12.06. 11:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.12.06. 11:40

"Noé bárkája-kerámia dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vígh László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
386700

386719
Feltöltve
2019.12.06. 13:41

Benkő Gabriella Emese 19.12.06. 13:41

386718

386717
Feltöltve
2019.12.06. 13:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO800

386696

386722
Feltöltve
2019.12.06. 13:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ35/10 • 1/10 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.12.06. 13:41

"Noé bárkája-kerámia dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vígh László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
386697
Feltöltve
2019.12.06. 11:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.12.06. 11:40

"Noé bárkája-kerámia dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vígh László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
386729
Feltöltve
2019.12.06. 13:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.12.06. 13:47

"Noé bárkája-kerámia dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vígh László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
386725
Feltöltve
2019.12.06. 13:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.12.06. 13:41

"Noé bárkája-kerámia dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vígh László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
386724

386727
Feltöltve
2019.12.06. 13:45

Benkő Gabriella Emese 19.12.06. 13:45

386726

386723
Feltöltve
2019.12.06. 13:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.12.06. 13:41

"Noé bárkája-kerámia dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vígh László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
386720

386728
Feltöltve
2019.12.06. 13:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.12.06. 13:46

"Noé bárkája-kerámia dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Vígh László (keramikus)
Település
Szentes
Feltöltő
Azonosító
386721
Feltöltve
2019.12.06. 13:41
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.12.06. 13:41
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.05.23. 13:04
Megérintettem a "Noé bárkája-kerámia dombormű" alkotást
19.12.09. 05:56
Benkő Gabriella Emese publikálta "Noé bárkája-kerámia dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.