Szent Család - a Fábián házaspár síremléke

Székesfehérvár, Palotai út

Az alkotás a Hosszú temetőben található, a kápolna mögött.

Készítés1939


Nem köztéri:Temető, sírkert
Rolf Singer
2019.12.01. 12:39
Nemrég ráleltem a "fehérvári Házsongárd", azaz a Hosszú temető talán legszebb síremlékére - a kápolna mögött található és a Szent Családot ábrázoló alkotást a közelmúltban szabadították ki a túlburjánzó növényzet fogságából. Sajnos alkotói szignót nem találtam a művön, de elhatároztam, hogy mindenképpen kiderítem, ki készítette e mesterművet. Végül egy rossz megérzést egy jó követett.

A sírkő felirata szerint a Fábián házaspár nyugszik a sírban - Fábián Józsefné (sz. nemes Hegyi Anna) 1939-ben hunyt el 80-ik életévében, férje rá két évre követte őt 85 éves korában. Egyből felötlött bennem a kérdés: talán a híres fehérvári építész, Fábián Gáspár szüleiről van szó? Magával az alkotással kapcsolatban pedig úgy éreztem, hogy a nagyszerű fehérvári szobrairól ismert Ohmann Béla műve lehet. A sírról készített fotóimat eztán megmutattam a szobrásszal oly sokszor együtt dolgozó Schmidl Ferenc unokájának, a családtörténetét lelkesen kutató Bándy Mártának, aki megkereste Fábiánék gyászjelentéseit, melyeknek köszönhetően az egyik gyanúm beigazolódott: valóban a Prohászka-emléktemplom tervezőjének szülei emlékére készült e műremek. Vagy mégsem egészen ez az igazság?

Később egy igen érdekes passzusra leltem Fábián Gáspár Isten kőmívese című regényének előszavában: "Ide csak egy kell: élőhit és bizalom az Isten végtelen kegyelmeiben, hogy átsegít minden bajon, vészen és elvezet becsületes úton oda, hova minden ember elér egykor: a sírhoz. Látod barátom, én már a síromról is gondoskodtam. Ott van Székesfehérvárott a Hosszú temetőben, szemben Prohászka Ottokár nagy püspök első temetkezési helyének kápolnájával, az a sír, ahova a jó Isten segítségével el akarok jutni. A felírás ez: Jézus, Mária, Szent József, nálatok pihennem jó lesz. Hogy ez mikor lesz, nem tudom."[1] Tehát eredetileg saját maga számára készíttette az építész - ő végül 1953-ban szenderült jobb létre, és akkor a Farkasréti temetőben temették el, azonban ma már Fehérváron, legnagyszerűbb mesterművének kertjében nyugszik.

Bándy Márta hívta fel a figyelmem arra, hogy Fábián Gáspár sógora Rerrich Béla építész volt, aki igen jó barátságot ápolt Ohmann Bélával[2], tehát Rerrich összeismertethette a szobrászt a Fábián családdal. A kapocs tehát megvan, de vajon mit mondana magáról az alkotásról egy hozzáértőbb ember? Ezért hát, mivel mi mégsem vagyunk felkent szobor-szakértők, kikértem Suba Zoltán véleményét is - a Nemzeti Galéria muzeológusa, aki nem sokkal korábban egy Ohmann Béláról készült fotó kapcsán keresett meg, már több éve foglalkozik a római iskola vezéregyéniségével. Kérdésemre azt válaszolta, hogy szerinte nem Ohmann műve a Hosszú temetőben lévő síremlék, mivel "az alakok arcainak neobarokkos mintázása konzervatívabb alkotóra utal", emellett a részleteken hiányzik az "ohmanni-stilizálás", bár azt is megjegyezte, hogy a stílus alapján igazán biztosat nem lehet mondani, mivel a művészeknek a sírszobrokat illetően sok esetben a megrendelők igen "merev" igényeinek kellett megfelelniük.

Suba Zoltán levele komolyan elgondolkodtatott, talán valóban tévúton járunk. El kezdtem hát azon morfondírozni, vajon ki jöhet még szóba lehetséges alkotóként. Egyszer csak eszembe jutott Krasznai Lajos, aki a Budai úti Hadiárva Intézet épületszobrait készítette - még Krausz Lajos néven. Hiszen Krasznai - Ohmann mellett - a korszak egyik legjelentősebb egyházművésze volt. Természetesen rákerestem, ismert-e Szent Családot ábrázoló műve, és aztán igencsak meglepődtem: kiderült, hogy a fehérvári szoborcsoport eredetije Budapesten található, méghozzá azt a Szondi utcai Szent Család-templomot díszíti, amelyet Fábián Gáspár tervezett. Arról az alkotásról egyébként így írt az építész Küzdelmeim és alkotásaim című önéletrajzában: "a Szent Család szobra ott áll az utcában, a kis Jézus megáldja a járó-kelőket. Barátság fejlődik ki közte és a járó-kelők között, amit érdemes a helyszínen megfigyelni".[3] A felfedezést követően megkerestem a szobrász dédunokáját, Révay Mátét. Nem tudott a fehérvári síremlékről, de nem lepődött meg a kapcsolódáson, mivel dédapja több templomnál is szoros munkakapcsolatban volt Fábiánnal, nem mellesleg a már emlegetett Prohászka Ottokár-emléktemplom modelljét is ő készítette el.[4]

A német származású Krausz Lajos 1884. július 5-én született Budapesten (nevét a harmincas évek elején magyarosította). A két világháború közötti időszak talán legtermékenyebb szobrásza - pályafutása során több száz szobrot készített - és egyben (mint már említettem) egyik legjelentősebb egyházművésze volt. Leghíresebb alkotása tán a visegrádi IV. Béla-szobor, de biztosan sokan ismerik az agárdi Krisztus-szobrát is. Ohmannal ellentétben a konzervatívabb vonalat képviselte, művei akadémikus, historizáló stílusúak - ezért nem is csoda, hogy azzal a Fábián Gáspárral ápolt igen jó viszonyt, aki XX. századi építészként őszinte meggyőződésből alkalmazta a történeti stílusokat ahelyett, hogy az újítókhoz csatlakozott volna. A szép karriert a II. világégés törte ketté: műtermét a háború után államosították, őt magát háttérbe szorították - ennek ellenére az 1965-ben bekövetkezett haláláig alkotott.[4]

Köszönettel tartozom Bándy Mártának, Suba Zoltánnak és Révay Máténak.
Források:
[1] Fábián Gáspár: Isten kőmívese - egy építész regénye, 3-4. o.
[2] Prohászka László: Ohmann Béla életműve [https://epa.oszk.hu/00000/00016/00137/080717.html]
[3] Fábián Gáspár: Küzdelmeim és alkotásaim, 30. o.
[4] http://www.krasznailajos.hu/main.php
További linkek
https://erdekesfehervar.blog.hu/2019/11/29/a_szent_csalad_titka

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

Rolf Singer műlapja


Kapcsolódó
Szent család
Kapcsolódó
Szent Család

Cím alapján hasonló

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384911
Feltöltve
2019.11.24. 19:22
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ38/10 • 1/100 • 6.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:22

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384900
Feltöltve
2019.11.24. 19:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/40 • 10.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:13

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384906
Feltöltve
2019.11.24. 19:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/80 • 15.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:17

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384907
Feltöltve
2019.11.24. 19:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ52/10 • 1/60 • 30.5mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:17

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384898
Feltöltve
2019.11.24. 19:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/60 • 24.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:12

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384897
Feltöltve
2019.11.24. 19:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/60 • 22.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:12

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384902
Feltöltve
2019.11.24. 19:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/80 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:14

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384901
Feltöltve
2019.11.24. 19:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ52/10 • 1/60 • 26.9mm • ISO110

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:14

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
385935
Feltöltve
2019.11.30. 20:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ52/10 • 1/60 • 30.5mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.30. 20:10

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384903
Feltöltve
2019.11.24. 19:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:15

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384904
Feltöltve
2019.11.24. 19:15
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ40/10 • 1/1250 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:15

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
385936
Feltöltve
2019.11.30. 20:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ38/10 • 1/800 • 7.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.30. 20:11

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384905
Feltöltve
2019.11.24. 19:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ55/10 • 1/125 • 59.1mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:16

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384908
Feltöltve
2019.11.24. 19:17
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ53/10 • 1/60 • 35.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:17

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384909
Feltöltve
2019.11.24. 19:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/100 • 24.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:18

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
384910
Feltöltve
2019.11.24. 19:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/200 • 15.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.24. 19:18

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
385938
Feltöltve
2019.11.30. 20:14
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.30. 20:14

"Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
385937
Feltöltve
2019.11.30. 20:13
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/30 • 12.5mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.30. 20:13
Összesen 18 fotó

Műlap története

19.12.01. 12:39
A közösség publikálta Rolf Singer "Szent Család - a Fábián házaspár síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.