Szolnok, Gyermekváros utca 1.
Archív képek

Szolnok
Gyermekváros utca 1.
A Gyermek és Ifjúságvédő Intézet nagytermében.

Avatás1984
Készítés1983

Takács Győző (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
kalaposlány
2019.11.28. 12:58
Takács Győző békéscsabai grafikus és keramikusművész megbízást kapott a Képzőművészeti Lektorátustól az 1981. május 11-én ünnepélyesen átadott szolnoki Gyermek és Ifjúságvédő Intézet nagytermébe, egy fali domborműves kerámia-alkotásra. Az alkotás témáját az intézmény jellege meghatározta. Az általa kidolgozott két pályamunkából, az elfogadott, a Leány, Család elnevezésű művét készítette el. Az alkotás középpontjában a nő szerepe áll a családban. A nagyméretű kompozíció három részre tagolódik. Az első a lányság szépsége, üdesége, középen az anya, a család, a gyerekek, a harmadik részben pedig nő életének fontos részét, a gyermekvárás boldogságát jelenítette meg a művész. Az alkotásban számos motívum fedezhető fel, mely a népművészetre utal, egyben jelzi a művész kötődését a folklórhoz.

A körülbelül 3 x 7 méter nagyságú falfelületet teljes mértékben beborító, monumentális dombormű három hónap alatt készült el a hódmezővásárhelyi majolikagyárban, ahol a művész tervezőként dolgozott. A kerámia elemek felrakása a falra, két hetet vett igénybe.

Az alkotás felavatására 1984. tavaszán került sor. Az avatási ünnepségről szóló újságcikkből megtudhatjuk, hogy az ünnepségen az intézmény igazgatójának beszéde után, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola énekkara adott hangversenyt, melyet a békéscsabai Balassi táncegyüttes hangulatos műsora követett.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1984_04/?query=tak%C3%A1cs%20gy%C5%91z%C5%91%20keramikus&pg=11&layout=s
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1984_04/?query=SZO%3D(megyei%20gyermek%20%C3%A9s%20ifjus%C3%A1gv%C3%A9d%C5%91%20int%C3%A9zet%20%2C%20szolnok%2C%201984)&pg=45&layout=s
https://hu.wikipedia.org/wiki/Tak%C3%A1cs_Gy%C5%91z%C5%91
Az intézmény avatása:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1981_05/?query=megyei%20gyermek%20%C3%A9s%20ifjus%C3%A1gv%C3%A9d%C5%91%20int%C3%A9zet%20%C3%A9p%C3%BCl%20%2C%20szolnok%2C%20&pg=40&layout=s

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385637
Feltöltve
2019.11.28. 12:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:36

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385629
Feltöltve
2019.11.28. 12:32

kalaposlány 19.11.28. 12:32

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385635
Feltöltve
2019.11.28. 12:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:35

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385638
Feltöltve
2019.11.28. 12:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:36

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385640
Feltöltve
2019.11.28. 12:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:38

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385643
Feltöltve
2019.11.28. 12:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:39

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385632
Feltöltve
2019.11.28. 12:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:33

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385633
Feltöltve
2019.11.28. 12:34

kalaposlány 19.11.28. 12:34

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385634

385639
Feltöltve
2019.11.28. 12:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:37

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385642
Feltöltve
2019.11.28. 12:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:38

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Kissé oldalról fényképeve, a dombormű domborulatait szemléltetendő.
Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385627
Feltöltve
2019.11.28. 12:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:31
Kissé oldalról fényképeve, a dombormű domborulatait szemléltetendő.

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385630
Feltöltve
2019.11.28. 12:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:32

"Leány, Család" c. alkotás fotói

A főmotívumokat körbevevő kerámia-elemek kidolgozása is érdekes, igényes.
Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385631
Feltöltve
2019.11.28. 12:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:33
A főmotívumokat körbevevő kerámia-elemek kidolgozása is érdekes, igényes.

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385644
Feltöltve
2019.11.28. 12:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:40

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Szignó a képen: Takács Gy. 1983
Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385645
Feltöltve
2019.11.28. 12:40
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:40
Szignó a képen: Takács Gy. 1983

Archív fotók

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Avatási ünnepség az énekkarral.
Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385621
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1984_04/?query=SZO%3D(megyei%20gyermek%20%C3%A9s%20ifjus%C3%A1gv%C3%A9d%C5%91%20int%C3%A9zet%20%2C%20szolnok%2C%201984)&pg=45&layout=s
Évszám
1984
Feltöltve
2019.11.28. 12:02
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:02
1984, Archív felvétel
Avatási ünnepség az énekkarral.

"Leány, Család" c. alkotás fotói

A keramikus bemutatja alkotását az avatási ünnepségen.
Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385620
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1984_04/?query=SZO%3D(megyei%20gyermek%20%C3%A9s%20ifjus%C3%A1gv%C3%A9d%C5%91%20int%C3%A9zet%20%2C%20szolnok%2C%201984)&pg=45&layout=s
Évszám
1984
Feltöltve
2019.11.28. 12:02
Képinfó
Alkotó a képen
(Takács Győző)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:02
1984, Archív felvétel
A keramikus bemutatja alkotását az avatási ünnepségen.

"Leány, Család" c. alkotás fotói

Az alkotó műve előtt, az avatási ünnepségen.
Alkotó
Takács Győző (keramikus)
Település
Szolnok
Feltöltő
Azonosító
385623
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1984_04/?query=tak%C3%A1cs%20gy%C5%91z%C5%91%20keramikus&pg=11&layout=s
Évszám
1984
Feltöltve
2019.11.28. 12:07
Képinfó
Alkotó a képen
(Takács Győző)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 19.11.28. 12:07
1984, Archív felvétel
Az alkotó műve előtt, az avatási ünnepségen.
Összesen 19 fotó

Műlap története

19.11.28. 12:58
kalaposlány publikálta "Leány, Család" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.