A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére

Hortobágy, 33-as út
További képek a Fotólistában

Hortobágy
33-as út
Külterületen, a Hortobágy táblán kívül...

Avatás2003. szeptember 13.

Sófalvi Sándor (fafaragó)

TundeK62
2019.11.26. 21:41
A nyári kényszerű hortobágyi jelenlétem alatt igyekeztem megismerni töviről hegyire a falut. Ám a nagy meleg hátráltatta ezt az ügyet, így csak alig pár hete sétáltam el a falu keleti végére, mely több mint két kilométer a kollégiumi szobámtól.
Ott találtam egy eddig sehol nem említett emlékművet, a Borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére.
Azt tudom, hogy a Hortobágyon 12, a borsósi táborhoz hasonló tábort alakítottak ki, 1952–53-ban. Azt tudtam, hogy több Kopjafát is állítottak a különböző táboroknak, de volt amelyiket fotóztam, és a hírek szerint már nem áll a helyén. 10 ezer emberről van szó, az ő emléküket őrzik ezek az emlékek.

"Az elhurcolások kezdetének 60. évfordulójára különösen megemlékezünk. A 60 Év c. díszkiadványunkban autentikus visszaemlékezések mellett leközöltük a volt táborlakók névsorát. A hortobágyi ökumenikus templomban, márványba vésve is megörökítettük a neveket, mintegy 7600-at." -olvastam a Rubicon cikkét: http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_hortobagyi_kenyszermunkasok_60_eve/
Az egész falat betöltő, több ezer név már a félkész templomban is ott volt, többször fotóztam az évek folyamán, de ha a szentendrei 56-os emlékművet száműzte a szerkesztőség a süllyesztőbe, ezt végképp nem engednék be az oldalra...

Borsósra, ami ma Hortobágy település egy része, mintegy 830 főt telepítettek ki. A fából készült emlékművet 2003-ban, a kitelepítések 50. évfordulójára emelték. Egy erdélyi fafaragó, Sófalvi Sándor volt az alkotója.
Források:
http://www.hortobagyideportaltak.hu/taborok_main.htm
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/a_hortobagyi_kenyszermunkasok_60_eve/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sófalvi Sándor (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
385318
Feltöltve
2019.11.26. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.26. 18:58

"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sófalvi Sándor (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
385320
Feltöltve
2019.11.26. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.26. 18:58

"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sófalvi Sándor (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
385321
Feltöltve
2019.11.26. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.26. 18:58

"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sófalvi Sándor (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
385322
Feltöltve
2019.11.26. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.26. 18:58

"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sófalvi Sándor (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
385323
Feltöltve
2019.11.26. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO125

385324
Feltöltve
2019.11.26. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.26. 18:58

"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sófalvi Sándor (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
385325
Feltöltve
2019.11.26. 18:58
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/20 • 4.3mm • ISO800

385329
Feltöltve
2019.11.26. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.26. 18:58

"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sófalvi Sándor (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
385326

385327
Feltöltve
2019.11.26. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.26. 18:58

"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sófalvi Sándor (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
385328

385319
Feltöltve
2019.11.26. 18:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.11.26. 18:58

"A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Sófalvi Sándor (fafaragó)
Település
Hortobágy
Feltöltő
Azonosító
419319
Feltöltve
2020.10.08. 15:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.08. 15:29
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.10.19. 10:39
Az "A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.08. 15:29
1 új fotót töltöttem az "A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" műlaphoz
19.11.26. 21:41
TundeK62 publikálta "A borsósi zárt kényszermunkatábor emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.