Szeged, Kossuth Lajos sugárút 42

Alternatív, helyi címek:Szeged város címere

Szeged
Kossuth Lajos sugárút 42
Az egykori Városi Közkórház épületén, a bejárat fölött

Készítés1813

Vedres István (tervező, közreműködő)

Cedrus
2019.11.25. 11:14
Régóta keresem az adatokat az egykori Városi közkórház, majd II. Kórház főbejárata fölött látható Szeged címerről, sajnos nem sok szerencsével. A város több épületén is látható Szeged címere, de nekem ez a legkedvesebb, a legszebb.

A városi tanács 1800-ban bizottságot hozott létre a kórház ügyeinek intézésére, majd a bizottság három tagját, Vedres István építészt, Virág Péter aljegyzőt és Schwörtz János építőmestert elküldték Pestre és Budára, hogy az új kórház terveinek elkészítéséhez tanulmányokat folytassanak. A következő évben Vedres István és Virág Péter benyújtják a 19 darabból álló "Épületi Rajzolatokat". A kórház épület alapkövét 1802-ben fektették le. Az épület teljes felépítése 1813-ban fejeződött be.

A címer leírása:
"Álló, kékkel és arannyal hasított reneszánsz pajzs. Jobb oldali, kék mezejében két jobb haránt ezüst pólya helyezkedik el. A bal oldali arany mezőben kiterjesztett szárnyú, balra néző, fegyverzett fekete fél sas karmában aranyos jogart tart.
A pajzs felső élén zárt rostélyú, szembe néző, ezüst harci sisak található, nyakában aranyszalagon aranymedalion. A sisakon nyitott, ötágú (három levél között két gyöngy) rubinokkal és zafírokkal díszített, arany leveles korona van, a sisakdísz zöld talajon álló, jobbra lépő ezüst bárány.
A foszlányok: jobbról vörös és ezüst, balról kék és arany."
Források:
http://virtualis.sk-szeged.hu/kiallitas/kiralylatogatas/korhaz.html
Szeged története, 2 kötet, 1985-ös kiadás (680 old.)
http://www.nemzetijelkepek.hu/onkormanyzat-szeged.shtml
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vedres_István

Cedrus műlapja


Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Szeged címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Vedres István (tervező, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
385001
Feltöltve
2019.11.25. 10:23
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ59/10 • 1/125 • 136mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.11.25. 10:23

"Szeged címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Vedres István (tervező, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
385002
Feltöltve
2019.11.25. 10:24
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ56/10 • 1/60 • 44.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.11.25. 10:24

"Szeged címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Vedres István (tervező, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
385003
Feltöltve
2019.11.25. 10:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ59/10 • 1/125 • 136mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.11.25. 10:25

"Szeged címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Vedres István (tervező, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
385004
Feltöltve
2019.11.25. 10:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ38/10 • 1/100 • 9.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.11.25. 10:25

"Szeged címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Vedres István (tervező, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
385005
Feltöltve
2019.11.25. 10:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ57/10 • 1/30 • 50.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.11.25. 10:25

"Szeged címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Vedres István (tervező, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
385006
Feltöltve
2019.11.25. 10:25
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ37/10 • 1/125 • 8.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.11.25. 10:25

"Szeged címere" c. alkotás fotói

Alkotó
Vedres István (tervező, közreműködő)
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
385007
Feltöltve
2019.11.25. 10:26
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ40/10 • 1/160 • 10.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.11.25. 10:26
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.11.30. 14:57
Megérintettem a "Szeged címere" alkotást
23.01.18. 12:23
A "Szeged címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.11.25. 11:14
Cedrus publikálta "Szeged címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.