Budapest, XII. kerület, Csaba utca

Alternatív, helyi címek:Casciai Szent Rita

A bejáraton belépve, bal kéz felől található.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2019.11.24. 15:58
Amikor Szent Antal szobrának fényképezése miatt külön a Városmajori templomba mentem, egy pillanatra megálltam Szent Rita szobra előtt is. Nem készítettem fényképet, mert úgy emlékeztem, ezt az alkotást már feltöltöttem. A fényviszonyok viszont egy cseppet sem voltam jobbak, mint korábban (2014-ben).
Hazaérve csodálkozva láttam, hogy tévedtem. Sőt, az ellenkező oldalon álló Páduai Szent Antal kapcsán, amikor (kicsit bosszankodva) megtaláltam az alkotót a templom honlapján, akkor láttam meg az eddig – ezek szerint – hiányolt alkotó nevét is. [1] Csak reménykedem, hogy egyszer sikerül jobb fényképeket készíteni, a templom igencsak sötét részén áll az alkotás.
Szent Rita, ,Umbria gyöngye", a reménytelen ügyek védőszentje. Élettörténetét többször leírtam hasonló témájú alkotások kapcsán. Zárdába vonulása előtti életszakaszában nehéz élete volt, de két gyermekének elvesztése kapcsán lejegyzett gondolatai engem megdöbbentettek. Róla általában:
"...Különös tisztelettel elmélkedett Krisztus szenvedéséről, s arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. Egy napon, amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé, amikor az Úr Rita könyörgésére eltüntette a zarándoklat idejére a sebet, de úgy, hogy fájdalmai megmaradtak. Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. 1447. május 22-én hívta át Isten az örök boldogságba, átköltözését egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette meg. Különleges kiváltságként Rita testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást. Sértetlenül került ki a tűzvészből is, melyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját a szent nagy tisztelője, Cesco Barbari casciai asztalos készítette el, aki súlyos betegségből gyógyult meg közbenjárására." [1]
Források:
[1] http://www.varosmajoriplebania.hu/index.php?name=2_tortenetunk
[2] https://archiv.katolikus.hu/szentek/0522.html

Cím alapján hasonló

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380288
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2019.10.25. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/8 • 4.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 17:09
2014. június

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380286
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2019.10.25. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/13 • 4.5mm • ISO800

380291

380289

380290
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2019.10.25. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/13 • 16.1mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 17:09
2014. június

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380285
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2019.10.25. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/10 • 4.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 17:09
2014. június

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380287
Fotózva
2014. június
Feltöltve
2019.10.25. 17:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/8 • 4.5mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.25. 17:09
2014. június
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.11.24. 15:58
Göröntsér Vera publikálta "Szent Rita" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.