Budapest, III. kerület, Pusztakúti út 2-6.

Alternatív, helyi címek:A Forrás-szökőkút gyermekfigurája

Budapest
III. kerület, Pusztakúti út 2-6.
Az úszómedence fölötti szinten, a forrás mellett, a Japán-kert sziklájának tetején.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.11.19. 20:55
Nem egyszer írtam már le, hogyan is kezdődött ez a történet a Csillaghegyi strandfürdő úszó medencéje mentén elhelyezett szobrokkal. 2012... hét év, amiből három is eltelt, mire az eredeti műlap készítésébe kezdtem. Gyermekfigurák... kb. számtalan, sorban álldogálnak, játszanak, bunyóznak, de valamennyiük kezében egy-egy állat, lehetőleg vízhez köthető lény látható. Azt hiszem, ezt most nem fejtem ki, olvasható a kapcsolt harmadik lapon.
Információt sehonnan sem kaptam, a neves, nagy-múltú fürdő honlapján található történeti leírás[1] meg sem említi, hogy itt szobrok is vannak, méghozzá nem is kevés. Másrészt a galéria fotóinak nagy része büszkén mutatja őket. [2] Levél ment, érdeklődés, kérdés válasz azóta sem...
Az idő múlt és létrejöttek kapcsolatok, nem egy kis figuráról kiderült, hogy máshol is fellelhető egy-egy példánya. Az eredeti lapon rögzítettem a felmerülő fejleményeket.
"Jegyzet" ott, dátum nélküli, de a szövegben van utalás. Idézem: "Időközben a forrás tetején lévő fiú (aki egyben a balatonlellei keresett kútszobor alakjával is azonosnak tűnik) szobráról közel bebizonyosodott, hogy azonos a Gellért-fürdőben lévő Fiú hallal című alkotások egyikével. Ott viszont az alkotó kiléte már ismert (2017-ben kiegészítve), így itt is elmondható, ennek a szobornak alkotója is Lányi Dezső."
A figura megformálása részleteiben összehasonlítható. Újra, átnézve, talán az arcvonások mintha némileg eltérnének, de minden más megkérdőjelezhetetlenül azonos, az arckifejezés, ahogy a gyerkőc a szegény hallal elbánik, egyértelművé teszi, ez ugyanaz az alkotás.
Az biztos, a fiú ugyanabban a – felnőtt ember számára elképzelhetetlen – pózban ül hátravetett lábai között, ölében a harcsa csúfságosan felfeszített szájával. A fiú azon van, végére jár, mi rejtőzködik odabenn. Persze, a hal (szegénynek szenvedése végtelen) szájából közben /kútszoborhoz illően/ vízsugár áramlik kifelé. A kép nem éppen idilli, még az is lehet, a fiú a vizet kibocsátó szerkezet elérésére tör – hogy közelebbről tanulmányozni tudja.
Források:
[1] http://m.csillaghegyifurdo.hu/a-furdorol
[2] http://www.csillaghegyifurdo.hu/galeria/csillaghegyi-galeria-11/14



Kapcsolódó
Fiú hallal
Kapcsolódó
Fiú hallal

Cím alapján hasonló

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383168
Feltöltve
2019.11.10. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 5.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:37

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383161
Feltöltve
2019.11.10. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:36

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383163
Feltöltve
2019.11.10. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 61mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:36

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383172
Feltöltve
2019.11.10. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 23.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:37

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383165
Feltöltve
2019.11.10. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 77.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:36

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383162
Feltöltve
2019.11.10. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:36

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383170
Feltöltve
2019.11.10. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 41.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:37

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383164
Feltöltve
2019.11.10. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 105.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:36

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383166
Feltöltve
2019.11.10. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:36

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383167
Feltöltve
2019.11.10. 20:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 109.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:36

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383173
Feltöltve
2019.11.10. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 82.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:37

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383171
Feltöltve
2019.11.10. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 23.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:37

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383169
Feltöltve
2019.11.10. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:37

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383175
Feltöltve
2019.11.10. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 28.7mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:37

"Fiú hallal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
383174
Feltöltve
2019.11.10. 20:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 38.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.11.10. 20:37
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.11.19. 20:55
Göröntsér Vera publikálta "Fiú hallal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.