Várasfenes (Finiș)
További képek a Fotólistában

A református templom kertjében a déli oldalon a kerítés mellett.

Avatás2017. november 26.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Benkő Gabriella Emese
2019.11.25. 07:07
IV. Béla (1206. –1270.) [1] Magyarország királya 1235-től haláláig. A legnagyobb magyar uralkodók közé soroljuk. Az ő nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése, innen a második honalapító melléknév. Őt tartják Budavár alapítójának is.

Várasfenes [2] kis magyar lakta község a Fekete-körös völgyében, a Partiumban. A várasfenesi "Bélavára" [3] IV. Béla király uralkodása alatt épült a krónikák szerint. Így nem furcsa, hogy pont ez a szobor áll a református templom előkertjében.

A szobor tervei [4] már 2015 őszén elkészültek, melynek gipsz modelljét be is mutatták a szervezők a helyi közösségnek.
A bronzból öntött mellszobor helyi kövekből épített, (mint a vár) rusztikus talapzaton látható. Talán nem is klasszikus mellszobor, inkább egy torzó, melynek egyik keze lovagi kardot tart, könyökével a posztamensen támaszkodik, viszont a másik kéz hiányzik. Béla királyt fején koronával, hosszú hajjal, és körszakállal ábrázolja Deák Árpád szobrászművész. Elöl a bal oldalon pajzs alakú domborművön a név és az évszámok láthatók.

"A várasfenesi [2] református templom kertjében, a világháborús áldozatok turulmadaras emlékművétől karnyújtásnyira avatták fel vasárnap kora este a “második honalapítónak” nevezett IV. Béla király mellszobrát. Neki tulajdonítják a falu határában állt vár építtetését."[5]
Személyes élményem, hogy a várhegyen lévő várromot, már többször is megmásztam, gyalogtúráim során.
Források:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/IV._B%C3%A9la_magyar_kir%C3%A1ly
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rasfenes
[3] https://www.erdelyivarak.hu/magyar/oldalak/fenes_var_belavar/
[4] https://www.maszol.ro/index.php/kultura/52369-szobrot-kap-iv-bela-kiraly-bihar-megyeben
[5] http://www.erdon.ro/a-masodik-honalapito-szobra-varasfenesen/3694116

Cím alapján hasonló

"IV. Béla-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
382947
Feltöltve
2019.11.08. 23:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.08. 23:40

"IV. Béla-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
382946
Feltöltve
2019.11.08. 23:38
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ63/10 • 1/160 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.08. 23:38

"IV. Béla-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
382779
Feltöltve
2019.11.07. 12:26

Benkő Gabriella Emese 19.11.07. 12:26

"IV. Béla-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
382782

382783

382784

382785

382787

382786

382945
Feltöltve
2019.11.08. 23:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.08. 23:38

"IV. Béla-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
382781

382780

382944
Feltöltve
2019.11.08. 23:38
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.08. 23:38
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.11.25. 07:07
Benkő Gabriella Emese publikálta "IV. Béla-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.