I. és II. világháborús emlékmű

Várasfenes (Finiș)
További képek a Fotólistában

A református templom előkertjében a nyugati oldalon a kerítés mellett.

Avatás2010. május 2.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Benkő Gabriella Emese
2019.11.25. 07:06
Várasfenes [1] Belényestől három kilométerre, a Béi-hegység lábánál, a Fekete-Körös völgyében fekszik. A falun átfolyó patak a falu nevét viseli, Fenesi-patak. A község feletti hegyen áll "Bélvára".

A református templom kertjében, a kerítés mellett áll a világháborús emlékmű, melyet a helyi gyülekezet, és az RMDSZ adományiból finanszíroztak. A szobrot még márciusban szándékoztak felavatni, de a helyi kora-tavaszi zord, havas időben nem került rá sor. Május első vasárnapján, az anyák napi istentiszteleten avatták fel végül az emlékművet.
"A most avatott emlékművön 26 baka neve áll, 9 az első, 17 pedig a második világháborúban esett el." [2]

A nagy méretű emlékmű beton talapzaton áll, lépcsőzetesen emelkedik, körben szürke gránittal borították. A középen kiemelkedő oszlop tetején szárnyát széttáró bronz turulmadár látható. Alatta fekete márvány borításon egy babérkoszorú, szalagokkal, bronz öntvényből. A párkány alatti részen, négy bronz öntvény látható, elöl három hadba vonuló katona, a következőn szintén három sérült katona mankóra támaszkodva, és egymást támogató sebesültek, az őket sirató anya gyermekével. Alul öt alak látható, akik a halott társuk felett állnak. Az emlékmű két oldalán a fekete táblákon az elesettek névsora, elestük helyével és idejével. Bibliai idézet a Jelenések könyvéből, és Garay János [3] Vezérhang című verséből egy részlet olvasható. Mindkét tábla alig olvasható, mivel a véset elhalványodott, nincs festve.

"És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak." Jelenések könyve 21.- fejezete 4.-verse. (Jel 21:4.-vers.)

http://www.szozat.org/index.php/emlekezet/tartalommutato/5189-garay-janos-az-arpadok-bol
"Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványul sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!"

Idézet a forrásból:
" Az első és második világháború áldozatainak emlékművét avatták fel május 2-án a várasfenesi református templom előtt. A kivitelezést az egyházközség vállalta fel a megyei RMDSZ támogatásával." [2]
Források:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1rasfenes
[2] http://www.erdon.ro/vilghbors-emlkmuvet-avattak-vrasfenesen/news-20100503-11184539
[3] https://turul.info/napok/garay

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
383562
Feltöltve
2019.11.14. 08:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ56/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.14. 08:09

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
383409
Feltöltve
2019.11.12. 14:02

Benkő Gabriella Emese 19.11.12. 14:02

383410

384122
Feltöltve
2019.11.18. 21:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ45/10 • 1/125 • 55mm • ISO110

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.18. 21:32

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
383405
Feltöltve
2019.11.12. 14:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.12. 14:02

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
384128
Feltöltve
2019.11.18. 21:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ80/10 • 1/200 • 55mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.18. 21:32

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
383563
Feltöltve
2019.11.14. 08:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.14. 08:09

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
384123
Feltöltve
2019.11.18. 21:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ48/10 • 1/320 • 110mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.18. 21:32

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
384127
Feltöltve
2019.11.18. 21:32
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/500 • 78mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.18. 21:32

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
383406
Feltöltve
2019.11.12. 14:02

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.12. 14:02

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
383408

383407

383403

383404

383402

384137
Feltöltve
2019.11.18. 22:07
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ50/10 • 1/100 • 55mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.18. 22:07

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
384130
Feltöltve
2019.11.18. 21:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ48/10 • 1/125 • 72mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.18. 21:43

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Várasfenes (Finiș)
Feltöltő
Azonosító
384131
Feltöltve
2019.11.18. 21:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ45/10 • 1/80 • 55mm • ISO200

384132

Összesen 19 fotó

Műlap története

19.11.25. 07:06
Benkő Gabriella Emese publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.