I. és II. világháborús emlékmű

Tiszapüspöki, Fő utca
Archív képek
További képek a Fotólistában

A római katolikus templom előtti parkban.

Avatás1924. június 29.

kalaposlány
2020.04.10. 12:25
Tiszapüspökiben, a római katolikus templom előtti parkban egy világháborús emlékmű található. Az emlékmű egy lépcsőzetes beton talapzaton áll, melyhez az útról térkővel burkolt tereplépcső vezet. A hátsó oldalán egy közel 50 x 50 cm méretű dombormű látható, melyen két első világháborús lovas katona vágtat, kivont karddal a kezükben. Az első forrásból kiderül, hogy Martinelli Jenő szobrász alkotását láthatjuk, és az is, hogy 1924. június 29-én avatták fel az eredeti emlékművet.

Az útról megközelítve azonban ez nem derül ki, csak majd a később megkeresett forrásban. Az emlékmű oldalain több feliratot és névsort olvashatunk a márványtáblákon. Szemben egy fehér márványtáblán levő felirat: „A második világháborúban elesettek emlékére állíttatta a községi tanács”. Alatta a település második világháborúban elesettjeinek névsora, 48 név olvasható, végül egy 1990. május 9-i dátum szerepel. Vélhetően ekkor helyeztek fel az emlékműre ezt az emléktáblát. A jobb oldalon egy domborművön a koronás magyar címer, felette egy márvány emléktáblán olvasható, hogy az „1914-1918 évi háborúban elesett hősök emlékére emeltette Tiszapüspöki község közössége / felújítatta a községi önkormányzat 2002-ben”. A templom felöli oldalon 72 név szerepel, fehér márványtáblán.

A láthatóan újszerű állapotú emlékmű elülső oldalán levő lépcsőn, egy kis táblán olvasható, hogy: „A felújítást az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatta / 1914 Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság 1918”.

A helyszínen látható, olvasható információkat összevetve a forrásokban találtakkal, időrendben az alábbi szerint foglalnám össze ennek az emlékműnek a történetét:

1924. június 29-én felavatták Tiszapüspökiben, Martinelli Jenő szobrász elfogadott emlékműterve alapján megvalósult 3,5 méter magas emlékművet. Akkor még nyilvánvalóan első világháborús emlékmű volt, rajta az elesettek névsora, és művészi elemként egy dombormű, mely két első világháborús lovas katonát ábrázol. A másik oldalon egy korona nélküli magyar címer volt eredetileg. A második forrásban olvasható, hogy már az avatást követő évben kérte a község a szobrászt, hogy a címerre helyezze el a korona domborművét. Erre azonban nem került sor. Az emlékmű eredeti állapotának fényképe az archív képek között látható.

1990.május 9-én felhelyezték az emlékműre a település második világháborúban elesett hőseinek névsorát, s ezzel az emlékmű I. és II. világháborús emlékművé vált. Ezeket az információkat ma is olvashatjuk az emlékmű út felöli oldalán lévő márványtáblán. Ekkor cserélhették le az eredeti címert is, mert a későbbi, a 2002- felújítást megelőző képen, már az új címer, a magyar királyi Magyarország címere látható.

2002-ben a település önkormányzata az emlékművet felújíttatta, erről a rajta ma is látható márványtábla felirata is tanúskodik, melyet az eredetileg bevésett, festett betűs feliratra szereltek. E felújítás során még megmaradt az emlékmű szépen kifaragott fejrésze, erről a második forrásban látható fénykép is tanúskodik.

2017. május végén a jelentős mértékben felújították az emlékművet. Ezen munkálatokat az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság által, 2017. április 1. – 2019. március 31. közti megvalósításra kiírt pályázaton nyert összegből valósították meg. Megerősítették a talapzatot, díszburkolatot kapott, és az emlékmű műkő oszlopát is teljes mértékben felújították, aminek során az eredeti szépen megmunkált oszlopfej egy lépcsőzetes kialakításra lett cserélve. A 2017. évi, átadás előtti napokban készült fényképet a második forrásban láthatjuk.

Így áll össze Tiszapüspöki I. és II. világháborús emlékművének története. Bár a szép oszlopfőt sajnálom, de bizonyára oka lehetett a kicserélésének. Ma egy szépen gondozott emlékművet láthatunk Tiszapüspöki temploma előtti parkban, rajta Martinelli Jenő szép domborművével.
Források:
http://www.zounuk.hu/hu/wiki/1-es-2-vilaghaborus-emlekmu-tiszapuspoki
https://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/tiszapuspoki
Tiszapüspöki története: http://tiszapuspoki.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6&Itemid=30

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Baloldalon a 2002-ben felszerelt új emléktábla, alatta az 1990-ben felszerelt kicserélt címer-dombormű. A jobb oldalon Martinelli Jenő domborműve.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401373
Feltöltve
2020.04.06. 13:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:25
Baloldalon a 2002-ben felszerelt új emléktábla, alatta az 1990-ben felszerelt kicserélt...Teljes szövegBaloldalon a 2002-ben felszerelt új emléktábla, alatta az 1990-ben felszerelt kicserélt címer-dombormű. A jobb oldalon Martinelli Jenő domborműve.Kevesebb szöveg

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékművön Martinelli Jenő domborműve.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401547
Feltöltve
2020.04.10. 11:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.10. 11:38
Az emlékművön Martinelli Jenő domborműve.

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A 2002. évi felújításkor felszerelt emléktábla, alatta az 1990-ben kicserélt címer-dombormű.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401374
Feltöltve
2020.04.06. 13:28

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:28
A 2002. évi felújításkor felszerelt emléktábla, alatta az 1990-ben kicserélt címer-dombormű.

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű főoldala ma, a második világháborúban elesett hősök névsorával.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401375
Feltöltve
2020.04.06. 13:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:29
Az emlékmű főoldala ma, a második világháborúban elesett hősök névsorával.

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Mrtineli Jenő domborműve.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401549
Feltöltve
2020.04.10. 11:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.10. 11:57
Mrtineli Jenő domborműve.

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401397
Feltöltve
2020.04.06. 14:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 14:25

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A második világháborúban elesett hősök névsora, az emlékmű út felöli fő oldalán.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401376
Feltöltve
2020.04.06. 13:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:30
A második világháborúban elesett hősök névsora, az emlékmű út felöli fő oldalán.

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A jelenleg látható címer-dombormű, 1990-ben cserélték ki az eredeti, korona nélküli címert erre.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401379
Feltöltve
2020.04.06. 13:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:32

Az I. világháborúban elesettek névsora a templom felöli oldalon.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401378
Feltöltve
2020.04.06. 13:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:31
Az I. világháborúban elesettek névsora a templom felöli oldalon.

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű templom felöli oladala.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401398
Feltöltve
2020.04.06. 14:25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 14:25
Az emlékmű templom felöli oladala.

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A 2002-ben történt felújítás során, a korábbi bevésett felirat fölé szerelt új emléktábla.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401381
Feltöltve
2020.04.06. 13:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:33
A 2002-ben történt felújítás során, a korábbi bevésett felirat fölé szerelt új emléktábla.

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

A 2017. évi felújítást támogató, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság táblája.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401380
Feltöltve
2020.04.06. 13:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:32
A 2017. évi felújítást támogató, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság táblája.

Archív fotók

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű eredeti felirata, a már kicserét címerrel. Az 1990. május 9-én II. világháborússá alakítás alkalmával történhetett a címer kicserélése.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401382
Forrás
https://lh6.googleusercontent.com/-vNr-Ugi3snk/UCzolZFEnUI/AAAAAAAAAh0/0mR4XNiLGH0/s512/2001-08-13_016.jpg
Évszám
1990
Feltöltve
2020.04.06. 13:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:34
1990, Archív felvétel
Az emlékmű eredeti felirata, a már kicserét címerrel. Az 1990. május 9-én II. világháborússá...Teljes szövegAz emlékmű eredeti felirata, a már kicserét címerrel. Az 1990. május 9-én II. világháborússá alakítás alkalmával történhetett a címer kicserélése.Kevesebb szöveg

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az eredeti oszlopfővel az emlékmű a 2002. évi felújítás után, az 1990-ben kicserélt címerrel.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401385
Forrás
https://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/tiszapuspoki
Évszám
2002
Feltöltve
2020.04.06. 13:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:35
2002, Archív felvétel
Az eredeti oszlopfővel az emlékmű a 2002. évi felújítás után, az 1990-ben kicserélt címerrel.

Adalék vagy máshol

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az eredeti oszlopfejet a 2017. évi felújítás során újra cserélték. Ugyanakkor az egész emlékművet felújították. A 2017. májusi felújítás utáni kép.
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401383
Forrás
Új Néplap 2017. május 24. 2. oldal
Évszám
2017
Feltöltve
2020.04.06. 13:34
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:34
2017
Az eredeti oszlopfejet a...Teljes szövegAz eredeti oszlopfejet a 2017. évi felújítás során újra cserélték. Ugyanakkor az egész emlékművet felújították. A 2017. májusi felújítás utáni kép.Kevesebb szöveg

"I. és II. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű eredeti kinézetele, az eredeti (korona nélküli) címerrel! (MNL JNSzML XXIII. 4. Szolnok Megyei Tanács VB Titkárságának iratai 992/1969.)
Alkotó
Település
Tiszapüspöki
Feltöltő
Azonosító
401384
Forrás
https://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/tiszapuspoki
Évszám
1962
Feltöltve
2020.04.06. 13:35
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 20.04.06. 13:35
1962
Az emlékmű eredeti...Teljes szövegAz emlékmű eredeti kinézetele, az eredeti (korona nélküli) címerrel! (MNL JNSzML XXIII. 4. Szolnok Megyei Tanács VB Titkárságának iratai 992/1969.)Kevesebb szöveg
Összesen 16 fotó

Műlap története

20.04.10. 12:25
kalaposlány publikálta "I. és II. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.