Angyalsétány szobra

Sárbogárd-Sárszentmiklós, Rákóczi Ferenc utca

Alternatív, helyi címek:A meg nem született gyermekek emlékére

Sárbogárd-Sárszentmiklós
Rákóczi Ferenc utca
Az emlékmű a sárszentmiklósi temetőben található.

Avatás2015. október 20.

Nem köztéri:Temető, sírkert
Rolf Singer
2019.11.02. 10:43
A sárszentmiklósi temetőben található Angyalsétány 2015-ben készült a halva született gyermekek, illetve a magzati korban elhunyt, vagy pár napot élt csecsemők emlékére.[1][2] A civil kezdeményezés nyomán megvalósult emlékhely október 20-i[1] avatásán beszédet mondott dr. Sükösd Tamás, Sárbogárd polgármestere, Bór Gáborné, a kezdeményező szülői csoport tagja, valamint a helyi egyházi felekezetek képviselői, Váraljainé Melis Orsolya evangélikus lelkész és Mészáros János plébános, címzetes apát - utóbbi meg is szentelte az emlékművet, melynek angyalszobrát Szabadkai Zsolt amatőr szobrászművész készítette.[1][2]

A posztamensen elhelyezett tábla felirata egy Ludwig Uhland-idézet: "Jöttél, s mentél nesztelen, Föld vendége perc ideig. Honnan? Hová? Csak sejtelem - Az Istentől az Istenig."
Források:
[1] http://sarbogard.hu/index.php?pg=news_3_2439
[2] https://www.feol.hu/sarbogard/jottel-mentel-nesztelen-1735777/

Rolf Singer műlapja

Cím alapján hasonló

"Angyalsétány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd-Sárszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
381609
Feltöltve
2019.11.01. 21:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ42/10 • 1/30 • 11.6mm • ISO110

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.01. 21:09

"Angyalsétány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd-Sárszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
381610
Feltöltve
2019.11.01. 21:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/30 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.01. 21:09

"Angyalsétány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd-Sárszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
381613
Feltöltve
2019.11.01. 21:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/60 • 14.3mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.01. 21:09

"Angyalsétány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd-Sárszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
381612
Feltöltve
2019.11.01. 21:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.01. 21:09

"Angyalsétány szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Sárbogárd-Sárszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
381614
Feltöltve
2019.11.01. 21:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO110

381615

381611
Feltöltve
2019.11.01. 21:09
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ45/10 • 1/30 • 12.5mm • ISO220

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.11.01. 21:09
Összesen 7 fotó

Műlap története

19.11.02. 10:43
A közösség publikálta Rolf Singer "Angyalsétány szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.