Sztantics György-szobor

Szabadka (Суботица), Maksima Gorkog 63
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Đuro Stantić

Belgrádi út 24. a sarkon a kereszt mellett.

Avatás2019. szeptember 5.

Benkő Gabriella Emese
2019.11.04. 07:05
Sztantics György [1] (Szerbül Đuro Stantić) (Szabadka, 1878. augusztus 19. – Szabadka, 1918. július 10.) nem hivatalos olimpiai bajnok magyar gyaloglóatléta.
"A Szabadkai Sport Egylet versenyzője volt, edzője: Matkovics Miklós. A gyaloglás mellett az atlétika más ágaival, később labdarúgással is foglalkozott. 1899-ben 3 óra 8 perc 48 másodpercre javította a 30 kilométeres gyaloglás országos csúcsát. 1900-ban 50 kilométer gyaloglásban osztrák bajnok lett. 1901-ben 8 óra 16 perc 24 másodperces idővel győzött a berlini 75 kilométeres versenyen. Az 1906-ban megrendezett "pánhellén" olimpia [2] bajnoka lett 3000 méter gyaloglásban. Az olimpia után visszavonult az aktív versenyzéstől. Szabadka törvényhatóságának tisztviselője lett."

A család leszármazottai (Nada Kozarić) a híres atléta születésének 140. és halálának 100. évfordulójára már tavaly szerette volna a szobrot felállítani, de a bürokrácia útvesztőjében csak mostanra sikerült beszerezni a megfelelő engedélyeket.[4]
Szeptember hetedikén szombat délután, családi körben avatták fel Sztantics egész alakos életnagyságú fehér szobrát, az egykori lakóháza előtti kis parkban. Franjo Mačković palicsi szobrászművész [3] [5] alkotása.

A szobor egy lekerekített beton talapzaton áll. Az atlétát rövid pólóban, klottgatyában, bőr cipőben, letolt zokniban ábrázolja, nyakában az olimpiai érem lóg. A szobor hátulján a földön szerbül, magyarul, és cirill betűvel ismertető tábla olvasható.
Az avatás képeit itt tekinthetjük meg. https://hetnap.rs/cikk/Szoboravato-29576.html
Források:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Sztantics_Gy%C3%B6rgy
http://www.nevpont.hu/view/11264
[4] https://www.magyarszo.rs/hu/4087/vajdasag_szabadka/207715/Felavatt%C3%A1k-a-Sztantics-Gy%C3%B6rgy-szobrot.htm
[2] http://www.rubicon.hu/magyar/nyomtathato_verzio/1906_aprilis_22_a_panhellen_olimpia_megnyitoja_athenban/
[5] http://rtv.rs/sr_lat/vojvodina/backa/mikelandjelo-sa-severa-backe_1005879.html
[3] https://www.subotica.info/2018/04/07/franjo-mackovic-david-kao-golijat
https://www.cultiris.com/kepek/adatlap/36070
https://hetnap.rs/cikk/Szoboravato-29576.html

Közös gyűjteményben
Sportolók szobrai

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382102
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ50/10 • 1/125 • 130mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 15:46

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382106
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ45/10 • 1/125 • 68mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 15:46

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382104
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ48/10 • 1/125 • 102mm • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 15:46

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382114
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

382105
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/160 • 260mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 15:46

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382103
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/125 • 300mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 15:46

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382107
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ53/10 • 1/200 • 210mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 15:46

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382108
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/320 • 300mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 15:46

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382109
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D60
ƒ56/10 • 1/250 • 300mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 15:46

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382111
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 15:46

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382113
Feltöltve
2019.11.03. 15:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX432 IS
ƒ40/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

382112

382110

Avatást látunk.
Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382121
Forrás
https://hetnap.rs/cikk/Szoboravato-29576.html
Feltöltve
2019.11.03. 16:43
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 35mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 16:43
Avatást látunk.

Adalék vagy máshol

"Sztantics György-szobor" c. alkotás fotói

Hasonlít rá a szobor...
Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
382115
Forrás
https://www.cultiris.com/kepek/adatlap/36070
Évszám
1906
Feltöltve
2019.11.03. 15:52
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 19.11.03. 15:52
1906, Archív felvétel
Hasonlít rá a szobor...
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.11.04. 07:05
Benkő Gabriella Emese publikálta "Sztantics György-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.