Kobarid, Trg Svobode 1
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Simon Gregorčič
Angol cím:Simon Gregorcic

Kobarid
Trg Svobode 1
A város főterén.

Felállítás1959
Készítés1958

Bertha János
2020.02.27. 19:03
Az Isonzó-menti I. világháborús emlékek, temetők, történelmi emlékhelyek közül több is megtalálható a Köztérkép műlapjain.

Kobarid főterén egy monumentális alkotás állít emléket Simon Gregorčič-nek, aki római katolikus pap és költő volt. (1844-1906) [1]
Veseiben szinte látnokként, drámaian írta le a közelgő háború borzalmait, az általa is szeretett türkízkék Isonzó (Soča) „színe-változását”, amikor vér festi át, amikor „ólom-jégeső” veri a szeretett hazai tájat.
A szlovének, a „legdallamosabb” költőjüknek vallják.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara 2019-ben egy különleges hangversennyel emlékezett az Isonzó-menti harcokra. A koncerteken katonák leveleiből olvastak fel részleteket és elhangzott Simon Gregorčič 1879-ban írt Soča című verse is. [2]

A szobor 1958-ban készült. (lsd.: szignó és évszám a fotón.)
1959-ben állították fel a templom előtti kis téren. [3]
Források:
[1] http://www.simongregorcic.si/
[2] https://www.magyarkurir.hu/hirek/kulonleges-koncertet-es-utat-szerveznek-az-isonzoi-csatak-aldozatainak-emlekere
[3] http://www.tol-muzej.si/vrsno/gregorcic/slo/
További linkek
https://www.kozterkep.hu/39046/i-vilaghaborus-emlekmu

Bertha János műlapja

Cím alapján hasonló

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398221
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.02.27. 07:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/50 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.27. 07:46
2019. július

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398225
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.02.27. 07:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/60 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.27. 07:49
2019. július

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
452492
Feltöltve
2021.08.01. 17:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.01. 17:20

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398219
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.02.27. 07:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ20/1 • 1/100 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.27. 07:45
2019. július

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
452484
Feltöltve
2021.08.01. 17:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/160 • 44mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.01. 17:20

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
452485
Feltöltve
2021.08.01. 17:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.01. 17:20

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
452487
Feltöltve
2021.08.01. 17:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ5/1 • 1/200 • 75mm • ISO100

398220
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.02.27. 07:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/50 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.27. 07:45
2019. július

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398216
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.02.27. 07:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/100 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.27. 07:43
2019. július

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398223
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.02.27. 07:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/100 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.27. 07:47
2019. július

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
452491
Feltöltve
2021.08.01. 17:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/320 • 122mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.01. 17:20

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
452490
Feltöltve
2021.08.01. 17:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/400 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.01. 17:20

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
452489
Feltöltve
2021.08.01. 17:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 135mm • ISO100

398222
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.02.27. 07:46
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/50 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.27. 07:46
2019. július

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398217
Fotózva
2019. július
Feltöltve
2020.02.27. 07:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/100 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.02.27. 07:43
2019. július

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
452488
Feltöltve
2021.08.01. 17:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.01. 17:20

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
452486
Feltöltve
2021.08.01. 17:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/200 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.08.01. 17:20

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
470030
Feltöltve
2021.11.28. 09:13
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/250 • 135mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 21.11.28. 09:13

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
470029

470032

470031

533939
Feltöltve
2023.07.25. 14:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.25. 14:58

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
533941
Feltöltve
2023.07.25. 14:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ53/10 • 1/250 • 85mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.25. 14:58

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
533942
Feltöltve
2023.07.25. 14:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.25. 14:58

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
533940
Feltöltve
2023.07.25. 14:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.25. 14:58

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
533938
Feltöltve
2023.07.25. 14:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 90mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.25. 14:58

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
533937
Feltöltve
2023.07.25. 14:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.07.25. 14:58

Archív fotók

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398343
Forrás
Képeslap
Évszám
1965
Feltöltve
2020.02.28. 10:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.02.28. 10:13
1965, Archív felvétel

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398344
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2020.02.28. 10:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 20.02.28. 10:16
Archív felvétel

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398345

398346

398347
Forrás
Képeslap
Évszám
1973

1973, Archív felvétel

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398348

398349
Forrás
Képeslap
Évszám
1969

1969, Archív felvétel

"Simon Gregorčič" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kobarid
Feltöltő
Azonosító
398350

398351

Összesen 36 fotó

Műlap története

23.07.25. 14:58
6 új fotót töltöttem a "Simon Gregorčič" műlaphoz
21.11.28. 09:13
4 új fotót töltöttem a "Simon Gregorčič" műlaphoz
21.08.01. 17:20
9 új fotót töltöttem a "Simon Gregorčič" műlaphoz
20.02.28. 10:16
8 új fotót töltöttem a "Simon Gregorčič" műlaphoz
20.02.28. 10:13
1 új fotót töltöttem a "Simon Gregorčič" műlaphoz
20.02.27. 19:03
A közösség publikálta Bertha János "Simon Gregorčič" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.