Heyman Éva-emlékmű

Nagyvárad (Oradea), Strada Sucevei

Alternatív, helyi címek:A Holokauszt nagyváradi gyermek áldozatai emlékére

Nagyvárad (Oradea)
Strada Sucevei
A park végében áll.

Avatás2015. október 14.

TundeK62
2019.10.24. 19:56
"Az észak-erdélyi holokausztban Nagyváradról deportált zsidó gyermekek emlékére.
Ebből a parkból indultak a vonatok Auschwitzba 1944 májusában és júniusában." – olvasható az emlékmű első oldalán magyarul, és románul. Az emlékművet egy angol szobrász készítette. A Rhédey park városközponthoz közel eső végében áll, közel a Nicolae Bălcescu-szoborhoz. Kb. egy éve fotóztam az emlékművet, és a mostani nagyváradi utamon végre megtaláltam a Holokauszt felnőtt áldozatainak emlékművét is a városban.
Az emlékművön egy kislány alakot látunk, mely életnagyságú. A nagyváradi Tikvah Egyesület készíttette el adakozásból.

"Heyman Éva, akit a magyar Anne Frankként is emlegetnek, Nagyváradon naplót vezetett 1944 februárjától május 30-ig, elhurcolása napjáig. A tizenhárom éves lányt a nácik október 17-én gyilkolták meg, szemtanúk későbbi beszámolói szerint személyesen Mengele utasítására. A naplót a család szakácsnője adta át 1945-ben Éva édesanyjának, aki a szöveget Éva lányom címmel formázta könyvvé. A mű angol és héber nyelven is megjelent, magyarul legutóbb A piros bicikli címmel a 21. század Kiadó gondozásában."
2018-ban a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány kezelésébe került az alkotás, amire már nagy szükség is volt, mert folyamatos támadásnak volt-van kitéve. Amikor fotóztam, akkor is nem oda való tárgyak tarkították a művet.

A Rhédey-kert egy teljesen nyitott közpark, melyet forgalmas, egyirányú utak vesznek körül. Azért van csak bekerítve, hogy véletlenül ki ne szaladjanak az emberek (főként gyerekek) a nagy sebességű autók közé. Hosszan terül el, összesen három kapuja van, a két végében, és kb. középen a Sucevei utcánál. A kapuk mindig nyitva állnak, még sohasem láttam bezárva őket.
Források:
http://www.varad.ro/heyman-eva-szobra-muemlekvedok-kezeleseben/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379551
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.21. 21:27
2018. november

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379552
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.21. 21:27
2018. november

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379553
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.21. 21:27
2018. november

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379557
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.21. 21:27
2018. november

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379558
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • 8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.21. 21:27
2018. november

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379559
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.21. 21:27
2018. november

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379560
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/50 • 5.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.21. 21:27
2018. november

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379561
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/50 • 7.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.21. 21:27
2018. november

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379554
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.21. 21:27
2018. november

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379555
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.21. 21:27
2018. november

"Heyman Éva-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
379556
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.10.21. 21:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

379550

Összesen 12 fotó

Műlap története

5 órája
Megérintettem a "Heyman Éva-emlékmű" alkotást
01.07. 20:06
Megérintettem a "Heyman Éva-emlékmű" alkotást
19.10.24. 19:56
TundeK62 publikálta "Heyman Éva-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.