Mozaik - Egészségvédelem

Székesfehérvár, Mátyás király körút 13.
További képek a Fotólistában

Székesfehérvár
Mátyás király körút 13.
ÁNTSZ előadótermében található

Felállítás1967

Paizs László (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2019.10.23. 21:52
Paizs László Kossuth-díjas festőművész [1] [2] mozaik alkotásaival először Pécsett találkoztam a Köztársaság téri bölcsődében 2019. februárjában. Előttük állva Ádyval csak sejtettük, hogy az ő keze munkáját dicsérik az alkotások, hosszabb időbe telt mire egyértelmű bizonyítást nyert. Felvettem a kapcsolatot a fiával, Csabával, majd Barabás Márton festőművésszel, aki doktori disszertációt írt „Paizs László stíluskorszakának elemzése” címmel [3]. Ebben az elemzésben láttam egy képet a székesfehérvári Paizs-mozaikról, mely az akkori KÖJÁL épületébe készült. Már ekkor tudtam, hogy nekem ezt látnom kell.

Még a tavasz folyamán sikerült időpontot egyeztetnem az intézmény vezetőjével és Dr. Krisztián Erika tisztifőorvos nagyon kedvesen és készségesen fogadott. Az alkotás megtekintését megelőzően beszélgettünk egy jóízűt. Többek között említette, hogy az előadóterem falát díszítő mozaikot a nagyobb megbeszélések alkalmával „elemezgetni” szokták a munkatársakkal, „mit-miket és kiket” ábrázolhat pontosan.

Az előadóterem hátsó falát teljes egészében beborító alkotáson tíz személyt véltem felfedezni, melyből nyolc felnőtt és kettő kisgyermek. A legtöbb felnőtt kezében az egészségvédelemmel kapcsolatos tárgy látható, szakirányú ismereteim hiányában nem is tudom mindegyiket beazonosítani. A murália 1967-ben készült, az intézmény által betöltött szerepkört, az egészségvédelmet szimbolizálja. [4]

A mozaik korához képest rendkívül jó állapotban van, egyetlen „merénylet” lett ellene elkövetve jópár évvel ezelőtt. A felső részén fűtéscsövek lettek elvezetve. Azt az információt kaptam, hogy ezt a dolgot mindenképpen szeretnék rövid időn belül korrigálni és eredeti állapotában helyreállítani a mozaikot.

Köszönöm szépen a fotózási lehetőséget és az idegenvezetést Dr. Krisztián Erika tisztifőorvosnak!
Források:
[1] Paizs László (KMML): https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/3524
[2] Paizs László (Wikipedia): https://hu.wikipedia.org/wiki/Paizs_L%C3%A1szl%C3%B3
[3] Barabás Márton - Paizs László stíluskorszakainak elemzése: http://www.mke.hu/sites/default/files/attachment/ertekezes_barabasm.pdf
[4] Magyar Nemzet, 1967. március 14. (23. évfolyam, 62. szám) - (ARCANUM)

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
379901
Feltöltve
2019.10.23. 09:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/125 • 18mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 09:43

379902
Feltöltve
2019.10.23. 09:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/80 • 32mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 09:43

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
379903
Feltöltve
2019.10.23. 09:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/100 • 18mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 09:43

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
379904

379905
Feltöltve
2019.10.23. 09:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/100 • 34mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 09:43

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
379906
Feltöltve
2019.10.23. 09:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/125 • 34mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 09:43

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
379907
Feltöltve
2019.10.23. 09:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/160 • 35mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 09:43

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
379908
Feltöltve
2019.10.23. 09:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/100 • 35mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 09:43

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
379909
Feltöltve
2019.10.23. 09:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/80 • 50mm • ISO1000

379910
Feltöltve
2019.10.23. 09:43
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/80 • 66mm • ISO1000

380029
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/80 • 52mm • ISO1000

Szapet 19.10.23. 18:52

380030
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/60 • 45mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380031
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/60 • 62mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380032
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ48/10 • 1/100 • 45mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380033
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/80 • 62mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380034

380035
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ38/10 • 1/160 • 22mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380036
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ45/10 • 1/125 • 40mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380037
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/100 • 66mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380038
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ4/1 • 1/160 • 26mm • ISO1000

380039
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/125 • 32mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380040
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/200 • 34mm • ISO1000

380041
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ56/10 • 1/100 • 90mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380042

380043
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/80 • 80mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380044

380045
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/320 • 34mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380046
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ5/1 • 1/250 • 58mm • ISO1000

380047
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/60 • 66mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380048
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/100 • 62mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380049
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/160 • 62mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380050

380051

380052
Fotózva
2019. április
Feltöltve
2019.10.23. 18:52
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ53/10 • 1/50 • 62mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.10.23. 18:52
2019. április

Archív fotók

"Mozaik - Egészségvédelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Paizs László (festőművész)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
354351
Forrás
Fejér Megyei Hírlap, 1967. május 12.
Évszám
1967
Feltöltve
2019.05.09. 19:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.05.09. 19:45
1967, Archív felvétel
Összesen 35 fotó

Műlap története

19.10.23. 21:52
Szapet publikálta "Mozaik - Egészségvédelem" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.