Budapest, XII. kerület, Krisztina körút 6-8.
További képek a Fotólistában

Budapest
XII. kerület, Krisztina körút 6-8.
Az épület Krisztina körúti homlokzatán

Felállítás2019
Felállítás1926

Nádler Róbert (tervező)
Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)

Dénes Ildikó
2019.10.23. 17:50
1922-ben Hauszmann Alajos, a Postaházak Építési Bizottságának tagja nyilvános tervpályázatot javasolt a postaépületre. 147 pályázat közül Sándy Gyula pályaműve kapta meg az első díjat, ő készítette el kiviteli terveket és az építkezés művezetésével is megbízták. A Magyar Királyi Posta igazgatósági épületének épült.
Az épület neve 1924-ben Budai Postapalota lett. A Krisztina körúti homlokzaton látható a címer. „Nádler Róbert műegyetemi tanár angyalos címert ábrázoló - azóta már nem látható - mozaikját nem akarták engedélyezni azzal a magyarázattal, hogy a Posta "már túl díszesen épít". Két hónap múltán azonban mégis hozzájárultak azért, nehogy botrány keveredjen abból, hogy nem rakták fel az ország címerét.” [1] Ebben a forrásban mozaiknak nevezik az alkotást, a másik forrás szerint: „A Krisztina körúti főhomlokzat oromzatába a Zsolnay gyárban készült majolikaangyalos országcímert helyezték, ennek tervezője Nádler Róbert volt. Ezek azonban a második világháborúban megsemmisültek, mint ahogy maga az épület is komoly károkat szenvedett központi elhelyezkedése miatt.” [2]
A címer 1919 és 1938 között volt a magyar címer, Szentkoronával és angyalokkal, a „Magyar Királyság angyalos pajzstartókkal és a Szent Koronával ékesített kiscímere”. [3]
Nádler Róbertet az egyik forrás műegyetemi tanárnak nevezi. Ő építésznek készült, de később festő lett.
Források:
[1] http://www.kitervezte.hu/epuletek/kozepulet/budai-postapalota-budapest
[2] https://www.hegyvidekujsag.hu/archivum-2018-november/sandy-gyula-krisztina
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Kisc%C3%ADmer
http://tortenelemcikkek.hu/node/168
https://budapestaukcio.hu/nadler-robert/festo
https://www.kieselbach.hu/muvesz/nadler-robert_818



Cím alapján hasonló

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
379999
Feltöltve
2019.10.23. 17:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.23. 17:15

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380000
Feltöltve
2019.10.23. 17:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/800 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.23. 17:15

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380001
Feltöltve
2019.10.23. 17:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.23. 17:15

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380002
Feltöltve
2019.10.23. 17:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • 19.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.23. 17:15

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380003
Feltöltve
2019.10.23. 17:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/400 • 31.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.23. 17:15

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380005
Feltöltve
2019.10.23. 17:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/800 • 46.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.23. 17:15

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380006
Feltöltve
2019.10.23. 17:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ640/100 • 1/850 • 80.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.23. 17:15

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380007
Feltöltve
2019.10.23. 17:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/800 • 94.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.23. 17:15

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380149
Feltöltve
2019.10.24. 14:12
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ180/100 • 1/3148 • 4.4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.24. 14:12

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
380004
Feltöltve
2019.10.23. 17:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/220 • 39.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.10.23. 17:15

"Angyalos címer" c. alkotás fotói

Alkotó
Nádler Róbert (tervező)Zsolnay-gyár (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
485531
Feltöltve
2022.04.25. 15:22
EXIF információk...
Xiaomi / MI 9
ƒ220/100 • 1/60 • 6.2mm • ISO434

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 22.04.25. 15:22
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.01.14. 11:30
Megérintettem az "Angyalos címer" alkotást
22.04.25. 15:22
1 új fotót töltöttem az "Angyalos címer" műlaphoz
20.06.20. 07:52
Megérintettem az "Angyalos címer" alkotást
19.10.24. 14:12
1 új fotót töltöttem az "Angyalos címer" műlaphoz
19.10.23. 17:50
Dénes Ildikó publikálta "Angyalos címer" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.