Füles (Nikitsch), L228

Állapot: Megrongálódott

Alternatív, helyi címek:Kálvária-jelenet
Angol cím:Three Cross

Sopronkeresztúrról Fülesre vezető L228-as úton, a Jézus Szíve-kápolna közelében.

Felállítás1848

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2019.10.24. 18:09
Füles határában álló Golgota-jelenetet „Három-keresztnek” hívják.
A település honlapja is így említi. [1]

1848-ban állíttatta Balogh György.
Felirata töredékesen olvasható, magyar és horvát nyelvű.
Krisztus keresztje alatt látható az állíttató neve és az évszám.
A jobb lator talapzatán horvát nyelvű felirat: Szent Lukács evangéliumából idéz: „Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, elvetik az Emberfia miatt.(6.22.) [2]
A bal lator alatt horvát könyörgés: Isten irgalmazzon minden bűnösnek!
A lábazatba süllyesztett táblán a renoválások évszáma található.

A keresztekre kötözött két lator Dizmasz (a jobb lator) Krisztus felé fordulva, megbánva bűneit, a másik gonosztevő Gezmás (bal lator) tőle elfordulva.
„Jézus nem véletlenül lett két tolvajjal együtt megfeszítve. Ézsaiás így prófétálta: „Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.” Ézsaiás 53:12.” [3]
Források:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BCles_(Ausztria)
[2] http://mek.niif.hu/00100/00176/html/lk.htm
[3] https://aktivkeresztenyseg.hu/harom-kereszt-golgotan-mit-jelkepeznek
-Szent Lukács evangéliuma

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Jézus Krisztus-szobrok

Cím alapján hasonló

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379414
Feltöltve
2019.10.21. 08:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.21. 08:23

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379409
Feltöltve
2019.10.21. 08:19

Bertha János 19.10.21. 08:19

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379951
Feltöltve
2019.10.23. 15:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.23. 15:40

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379417
Feltöltve
2019.10.21. 08:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 210mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.21. 08:24

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379952
Feltöltve
2019.10.23. 15:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.23. 15:40

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379416
Feltöltve
2019.10.21. 08:24
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 116mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.21. 08:24

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379412
Feltöltve
2019.10.21. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.21. 08:22

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379415
Feltöltve
2019.10.21. 08:23
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ71/10 • 1/800 • 65mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.21. 08:23

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379410
Feltöltve
2019.10.21. 08:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.21. 08:20

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379413
Feltöltve
2019.10.21. 08:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.21. 08:22

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379408
Feltöltve
2019.10.21. 08:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/400 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.21. 08:18

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
379411
Feltöltve
2019.10.21. 08:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 48mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.10.21. 08:21

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
538379
Feltöltve
2023.09.17. 11:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.17. 11:31

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
538380
Feltöltve
2023.09.17. 11:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.17. 11:31

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
538378

538376

538375
Feltöltve
2023.09.17. 11:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 110mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.17. 11:31

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
538373
Feltöltve
2023.09.17. 11:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.17. 11:31

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
538374
Feltöltve
2023.09.17. 11:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.17. 11:31

"Három Kereszt" c. alkotás fotói

Település
Füles (Nikitsch)
Feltöltő
Azonosító
538377
Feltöltve
2023.09.17. 11:31
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/800 • 155mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.09.17. 11:31
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.09.17. 11:31
8 új fotót töltöttem a "Három Kereszt" műlaphoz
19.10.24. 18:09
A közösség publikálta Bertha János "Három Kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.