Székesfehérvár, Ady Endre utca
További képek a Fotólistában

Angol cím:Károly Skorka

Avatás2019. október 23.

Aerdna
2019.10.28. 19:49
Skorka János domborművét 2019. október 23-án avatták fel az Ady Endre utcai Sajtóház falán.

1956 októberében Skorka János az Új Fehérvár szerkesztője, az újság címlapján lecserélte a „világ proletárjai egyesüljetek!” szöveget a „Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar!” idézetre, illetve a Kossuth címer is megjelent a lapon. Ezért a tettéért népbírósági ítélet járt, 10 esztendő, melyet a szerkesztő nem élt túl.

A tábla avatásán jelen volt dr. Cser-Palkovics András polgármester és Spányi Antal megyéspüspök, illetve Skorka Éva, Skorka Károly lánya.

Az avatáson a táblát nem leplezték le, Nagy Zoltán Péter, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője szerint szándékosan nem, „Hiszen az a korszak, amely oda juttatta Skorka Károlyt, hogy 1963-ban meg kellett halnia a börtönben, egyszer már lelepleződött.”

Az alkotás Nagy Edit és Pintér Balázs műve.
Források:
https://www.szekesfehervar.hu/egy-hazug-vilag-aldozata-emlektabla-orzi-skorka-karoly-nevet
https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-megvaltott-csend-skorka-karoly-forradalmar-ujsagiro-tablajat-avattuk-a-sajtohazon-3350493/

Aerdna műlapja

Tagi gyűjteményben
Székesfehérvári panteon

Cím alapján hasonló

"Skorka Károly" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380765
Feltöltve
2019.10.28. 19:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/100 • 44.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.10.28. 19:45

"Skorka Károly" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380755
Feltöltve
2019.10.28. 19:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ35/10 • 1/160 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.10.28. 19:39

"Skorka Károly" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380756
Feltöltve
2019.10.28. 19:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/100 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.10.28. 19:41

"Skorka Károly" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380757
Feltöltve
2019.10.28. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/200 • 18.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.10.28. 19:42

"Skorka Károly" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380758

380759
Feltöltve
2019.10.28. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/100 • 44.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.10.28. 19:42

"Skorka Károly" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380760
Feltöltve
2019.10.28. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ50/10 • 1/100 • 44.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.10.28. 19:42

"Skorka Károly" c. alkotás fotói

Nagy Edit szignója
Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380761
Feltöltve
2019.10.28. 19:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ59/10 • 1/160 • 80mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.10.28. 19:42
Nagy Edit szignója

"Skorka Károly" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380762
Feltöltve
2019.10.28. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/100 • 14.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.10.28. 19:42

"Skorka Károly" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380763
Feltöltve
2019.10.28. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ45/10 • 1/80 • 14.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.10.28. 19:42

"Skorka Károly" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
380764
Feltöltve
2019.10.28. 19:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/125 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 19.10.28. 19:42
Összesen 11 fotó

Műlap története

22.03.01. 14:27
Megérintettem a "Skorka Károly" alkotást
19.10.28. 19:49
Aerdna publikálta "Skorka Károly" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.