Munkásmozgalmi kompozíció

Tamási, Tóvölgy utca, Millenniumi park
További képek a Fotólistában

Tamási
Tóvölgy utca, Millenniumi park

Felállítás2007
Avatás1972. szeptember 30.

Göröntsér Vera
2019.10.21. 18:59
Említeni sem merem, micsoda élmények érnek egy-egy szoborvadászat során. Az, hogy eljutottam Tamásiba, önmagában, de hogy vissza is tudtam térni, amikor felsejlett, hogy elérhető az alkotás, ami úti célomat meghatározta, maga a csoda! És még ott is, a segítőkész emberek, türelem a szobor-őrültnek, segítség a kieső hely elérésében. Köszönöm!
A Mártírok című alkotást kerestem. Első alkalommal hibás címre futottam, de nagyszerűen töltöttem a napot, sokat gazdagodtam. Később, levél hozta a hírt, az alkotást máshová, a Millenniumi parkba helyezték el. Ez pedig elég kieső részen...
Kocsival érkezett a segítség és odaérve a meglepetés: de hiszen ez nem az! Persze, nem engedtem a gyors fordulást, hiszen engem minden érdekel. Az is (sőt), amiről nem is tudom, mi az. Merthogy szobor (dombormű, de óriási)... és az sem lehet véletlen, hogy ide rakták, jó messzire, ahol a madár se... Észrevenni is alig lehetett, de megközelíteni is csak igen fifikásan.
A szignó megtalálása volt a legnagyobb öröm, hiszen ez már szinte garancia, hogy be tudom azonosítani az alkotást.
Az első találat [1] a címet hozta és a konkrét, de várható infót, az alkotás korábban máshol, a járási pártbizottság előtt állt. Ugyanitt leírás az alkotásról (ld. később).
Ahhoz a hírhez, hogy mikor/hogy került ide, az "emlékparkba" (erre semmi nem utal, sem kiírás, sem parkrendezés, csak itt van), elég sajátos módon jutottam. Tallózva a Tamásiban ismert alkotások műlapjai között találtam: döntés a Munkásmozgalmi kompozíció elhelyezéséről/2007 https://www.kozterkep.hu/30284/parasztasszony#mulap (miért itt? Igaz, ez is Szabó Iván alkotása...) Szerintem a 2007-es évszám is meglepetés, jóval a rendszerváltás után, akkor már a Földhivatal funkcióját ellátó épület elől.
A másik találat [2] az avatás dátumát, körülményeit hozta. 1972. szept. 28-29-én KISZ- és úttörő találkozót tartottak Ozorán („Ozorai diadal”: az ünnep, az évforduló, a találkozó is érdekes), aminek „méltóan szép záróakkordja" volt Tamásiban szeptember 30-án ennek az alkotásnak a leleplezése, ami „a magyarországi agrármozgalmak Tolna megyei mártírjainak állít emléket. Olyan forradalmároknak, akik soha nem felejtették el 1848-at és 1919-et... "
A Szobrok Tamásiban c. írás [1] segít a részletekbe látni. A kompozíció "utal a község munkásmozgalmi múltjára." Három sorban láthatjuk a történteket, a három vízszintes sáv egymáshoz képest kicsit eltolva (idősíkok?) mutatja a a helyi történelem egy-egy korszakát. Alul "Prónayék garázdálkodását", a középső síkon azt, hogyan szállnak szembe az aratósztrájkok résztvevői a csendőrszuronyokkal (1905-06), ill. legfelül a "felszabadulást", az ünneplő, vonuló embereket, elől a zászlóvivővel, felül a béke galambjaival. Ez összegzi a bal oldalon külön álló figura, aki felfelé tartva mindkét kezét egy csillagot emel felfelé, annak közepén pedig egy páva képe utal Ady Endre Fölszállott a páva c. versére: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/pava.htm
Források:
[1] Szobrok Tamásiban (Tolna Megyei Népújság, 1974. március 1974-03-07 / 55. szám) : https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1974_03/?query=SZO%3D(%22szab%C3%B3%20Iv%C3%A1n%22)%20AND%20SZO%3D(kompoz%C3%ADci%C3%B3)%20AND%20SZO%3D(Tam%C3%A1si)&pg=57&layout=s
[2] Az avatás körülményeiről, "Személyesen és személytelenül)" (Tolna Megyei Népújság, 1972. szeptember 1972-09-27 / 228. szám): https://library.hungaricana.hu/hu/view/TolnaMegyeiNepujsag_1972_09/?query=SZO%3D(%22szab%C3%B3%20Iv%C3%A1n%22)%20AND%20SZO%3D(Tam%C3%A1si)%20AND%20SZO%3D(domborm%C5%B1)&pg=232&layout=s

Kapcsolódó
Parasztasszony
Kapcsolódó
Mártírok

Cím alapján hasonló

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378519
Feltöltve
2019.10.15. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 20.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:01

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378538
Feltöltve
2019.10.15. 11:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:04

378533
Feltöltve
2019.10.15. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 8.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:03

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378540
Feltöltve
2019.10.15. 11:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

378520
Feltöltve
2019.10.15. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 53.1mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:01

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378531
Feltöltve
2019.10.15. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:03

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378523
Feltöltve
2019.10.15. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/320 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:01

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378522
Feltöltve
2019.10.15. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:01

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378524
Feltöltve
2019.10.15. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 7.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:01

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378525
Feltöltve
2019.10.15. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.5mm • ISO80

378529
Feltöltve
2019.10.15. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:03

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378542
Feltöltve
2019.10.15. 11:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.3mm • ISO80

378547
Feltöltve
2019.10.15. 12:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 12:35

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378526
Feltöltve
2019.10.15. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:03

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378580
Feltöltve
2019.10.15. 16:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 16:54

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378543
Feltöltve
2019.10.15. 11:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:17

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378528
Feltöltve
2019.10.15. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:03

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378536
Feltöltve
2019.10.15. 11:04
Képinfó
Alkotó a képen
(Szabó Iván)
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:04

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378539
Feltöltve
2019.10.15. 11:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:04

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378518
Feltöltve
2019.10.15. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • 12.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:01

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378535
Feltöltve
2019.10.15. 11:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:04

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378534
Feltöltve
2019.10.15. 11:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:04

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378532
Feltöltve
2019.10.15. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • 7.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:03

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378530
Feltöltve
2019.10.15. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:03

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378521
Feltöltve
2019.10.15. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 73.6mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:01

"Munkásmozgalmi kompozíció" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tamási
Feltöltő
Azonosító
378527
Feltöltve
2019.10.15. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/125 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.15. 11:03
Összesen 26 fotó

Műlap története

19.10.21. 18:59
Göröntsér Vera publikálta "Munkásmozgalmi kompozíció" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.