Szent László-szobor

Szekszárd, Béla király tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Szent László és a kun
Angol cím:Saint Ladislaus

Szekszárd
Béla király tér
Vármegyeháza előtti parkban

Felállítás2013
Avatás2001. június 27.

László Mária
2019.10.16. 15:39
I. László király (uralkodott 1077-1095 között) Szekszárd védőszentje. A lovagkirály apja sírját látogatóban járt egyszer Szekszárdon. [1]
A szobor a Képes Krónika díszes p iniciáléja [6] alapján a Szent László-legenda leányrabló motívumát, a "kun" vitézzel gyürkőző László királyt ábrázolja, aki Cserhalomnál "dicsően harczola, / S lett az üldött nőerény védangyala”. [4] [5] A tartóoszlopon olvasható írás a Szent Lászlót dicsérő 1470 körüli latin ének magyar fordítása. [3]
"Az alkotó az avatáskor a Tolnai Népújság munkatársának a következőket mondta: "Nem volt más fellelhető motívum, csak illusztrációk. Szobrászati elem nincs, amit fel lehetett volna használni. A Szent László esetében a négy figura megkomponálása volt az izgalmas. A sík keret megformálása azért nem volt ördöngösség, mert ha jobban megnézzük a Képes Krónika iniciáléit, kiderül, hogy roppant plasztikusak. Csak egy kicsit kellett keményíteni a plasztikáját, s akár kubista szerkezeteket is ki lehet alakítani a motívumaikból." [7]
A szoborkút a szekszárdi belváros funkcióbővítő fejlesztése eredményeként 2013 nyarán került a börtön és bíróság épületének nyugati oldaláról annak keleti oIdalára, László apja, Béla király szobrának közelébe, a legendabeli Szent László-kút helyére. A szobor lábától induló csobogó a Vármegyeháza előtti mészkőfalon folyik végig. [9]
A város 2001 óta a június 27-i ünnepnapon programokban gazdag rendezvénysorozatokkal emlékezik a védőszentre .

Megjegyzés:
Címválasztás a kapcsolt műlap alapján.
Források:
1] Szabó Géza: Szent László városa: Szekszárd. Szekszárd, Babits Mihály Művészetek Háza, 2008.
[2] Szekszárd. Budapest, CEBA, 2002.
[3] Szent László-szobor
http://www.szeki.hu/turista/kalauz/magyar/tu000018.htm
[4] Garay János: Szent László-ból.
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/garay-janos-8CDF/elbeszelo-koltemenyek-90CA/szent-laszlo-bol-91DB/
[5] Cserhalmi csata.
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/cs-60BB/cserhalmi-csata-6372/
[6] Iniciálék a Képes Krónikából. A cserhalmi ütközet, László párviadala a kun vitézzel.
https://szentlaszloev.hu/abrazolasai/inicialek-a-kepes-kronikabol/
[7] Szent László szobor (2001)
http://www.csatolna.hu/hu/korbejart/laszlo.shtml
[8] Királyok könyve. Budapest, Helikon Kiadó, 2004. 30-31. oldal
[9] Szekszárd Megyei Jogú Város történelmi városmagjának funkcióbővítő fejlesztése
https://szekszard.hu/hu/onkormanyzat/palyazatok-onkormanyzati-fejlesztesek/onkormanyzati-projektek/2007-2013-idoszak/ddop-411c-09-2f-2010-0001
[10] Önkormányzati rendelet
https://net.jogtar.hu/rendelet?council=szekszard&docid=99600019.SXR

Közös gyűjteményben
Szent László-szobrok
Tagi gyűjteményben
Uralkodók nyomában

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373270
Feltöltve
2019.09.10. 00:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ45/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 00:03

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373268
Feltöltve
2019.09.10. 00:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ50/10 • 1/800 • 8.5mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 00:03

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373269
Feltöltve
2019.09.10. 00:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ56/10 • 1/400 • 11mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 00:03

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373271
Feltöltve
2019.09.10. 00:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ51/10 • 1/400 • 14.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 00:03

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373272
Feltöltve
2019.09.10. 00:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 00:07

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373276
Feltöltve
2019.09.10. 00:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/200 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 00:09

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373275
Feltöltve
2019.09.10. 00:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 00:07

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373277
Feltöltve
2019.09.10. 00:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/160 • 5.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 00:09

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
378991
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.10.17. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1300 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.10.17. 20:56
2017. május

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
392270
Feltöltve
2020.01.19. 22:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ53/10 • 1/100 • 20.6mm • ISO100

László Mária 20.01.19. 22:39

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
392268
Feltöltve
2020.01.19. 22:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ39/10 • 1/250 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.19. 22:39

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
392269

392272
Feltöltve
2020.01.19. 22:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ56/10 • 1/80 • 41.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.19. 22:40

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
392273
Feltöltve
2020.01.19. 22:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ44/10 • 1/320 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.19. 22:40

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
392271
Feltöltve
2020.01.19. 22:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ54/10 • 1/125 • 27.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.19. 22:40

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
373274
Feltöltve
2019.09.10. 00:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ35/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 00:07

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
146919
Feltöltve
2013.09.06. 16:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.06. 16:42

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
146920
Feltöltve
2013.09.06. 16:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.06. 16:44

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
146922
Feltöltve
2013.09.06. 16:47
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.06. 16:47

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
378993
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.10.17. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • 14.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.10.17. 20:56
2017. május

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
146923
Feltöltve
2013.09.06. 16:49
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ51/10 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.06. 16:49

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
146921
Feltöltve
2013.09.06. 16:45
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.06. 16:45

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
378992
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.10.17. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • 23.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.10.17. 20:56
2017. május

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
378994
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.10.17. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • 27.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.10.17. 20:56
2017. május

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
378995
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2019.10.17. 20:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • 7.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 19.10.17. 20:56
2017. május

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
392266
Feltöltve
2020.01.19. 22:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.19. 22:39

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
392267
Feltöltve
2020.01.19. 22:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ48/10 • 1/640 • 11mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.01.19. 22:39

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
403787
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2020.05.14. 23:27
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/100 • 6.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.05.14. 23:27
2013. augusztus

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
403788
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2020.05.14. 23:27
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/80 • 6.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.05.14. 23:27
2014. január

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
403786
Fotózva
2013. augusztus
Feltöltve
2020.05.14. 23:27
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • 6.3mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 20.05.14. 23:27
2013. augusztus

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
154642
Feltöltve
2014.01.01. 22:59
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.01.01. 22:59

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
481162
Feltöltve
2022.03.24. 15:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ45/10 • 1/2000 • 9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.03.24. 15:19

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
481163
Feltöltve
2022.03.24. 15:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ43/10 • 1/400 • 10.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.03.24. 15:20

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
481164
Feltöltve
2022.03.24. 15:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ35/10 • 1/1600 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.03.24. 15:20

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
481165
Feltöltve
2022.03.24. 15:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ44/10 • 1/400 • 11.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.03.24. 15:20

Adalék vagy máshol

"Szent László-szobor" c. alkotás fotói

A szobor eredeti helye
Alkotó
Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
154643
Feltöltve
2014.01.01. 23:04
Képinfó
Nem a helyszínről
Adalék
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.01.01. 23:04
A szobor eredeti helye
Összesen 36 fotó

Műlap története

22.03.24. 15:20
3 új fotót töltöttem a "Szent László-szobor" műlaphoz
22.03.24. 15:19
1 új fotót töltöttem a "Szent László-szobor" műlaphoz
20.05.14. 23:27
3 új fotót töltöttem a "Szent László-szobor" műlaphoz
20.01.19. 22:40
3 új fotót töltöttem a "Szent László-szobor" műlaphoz
20.01.19. 22:39
5 új fotót töltöttem a "Szent László-szobor" műlaphoz
19.10.17. 20:56
5 új fotót töltöttem a "Szent László-szobor" műlaphoz
19.10.16. 15:39
László Mária publikálta "Szent László-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.