Debrecen, Péterfia utca 18.
További képek a Fotólistában

Debrecen
Péterfia utca 18.

Felállítás1982
Készítés1929

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2019.10.16. 12:04
Régről emlékszem erre a szoborra is, de azt hittem, hogy ez is a Medgyessy életmű része. Pedig nem, ez a kakukktojás a szoborparkban. Mészáros László szobrász, Mészáros Márta filmrendező édesapja az alkotó. Ő, mármint a szobrász, Medgyessy Ferenc kortársa, és barátja volt. Gondolom az alkotás Medgyessy Százados úti műtermében volt, így kerülhetett Debrecenbe, a Medgyessy hagyatékkal együtt.
Érdemes végigolvasni a róla írt wikipédiás szócikket: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9sz%C3%A1ros_L%C3%A1szl%C3%B3_(szobr%C3%A1sz)
Ebből látom pl. hogy harmadikként van ez a mű a felsorolásban. Nem tudom, jelentheti-e azt, hogy még a nagyon ígéretes szobrász-pályafutás elején, vagyis a harmincas években készülhetett az alkotás. Mindenesetre, a múzeum munkatársai inkább az év nélküli megjegyzést írták oda, évszám helyett. Az alkotó a sztálini önkényuralom áldozata lett, művei nagy részét megsemmisítették.
Ez a szobrász harmadikként bemutatott műve az oldalon.
Az alkotás életnagyságú, és Medgyessy műveire hasonlít, ugyanolyan tömör, statikus az alak, mint Medgyessy műveinél.
Nagyon részletes életrajz olvasható róla az artportálon is, műveinek szinte teljes listájával a szövegben. Sajnos itt sem írnak semmit a Mongol tavaszról: https://artportal.hu/lexikon-muvesz/meszaros-laszlo/
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A9sz%C3%A1ros_L%C3%A1szl%C3%B3_(szobr%C3%A1sz)
NofreT
2023.08.13. 22:35
Az elmúlt években tekintélyes mennyiségű folyóirat, újság, stb. digitalizált, kereshető formában elérhetővé vált. Így a készítés dátuma az idézett októberi cikk alapján behatárolható: feltételezhetően 1929.-ben készült el a Mongol tavasz című mű.
"[...] Derkovits Gyula és Mészáros László kiállítása
[...] A kiállítás szobrásza Mészáros László műveinek második sorozatát mutatja be. Tavaly statikus problémák mellett még túl erősen foglalkoztatta a felület struktúrájának részletezően objektív visszaadása. Utolsó alkotásai közül azonban Ülő férfijének masszív zártsága és a sommásan megmintázott felülete teljes letisztulást mutatnak. Egész anyagának legkiemelkedőbb darabja azonban a kissé irodalmi ízű Mongol tavasz címet viselő női akt, melyet tökéletes statikája, gyönyörűen zárt architektúrája és biztos felületkezelése a modern magyar szobrászat egyik legszebb alkotásává avatnak. A kiállítás az idei szezon első komoly eseménye. [...]" [1]
Források:
[1] Pesti Napló, 1929. október (80. évfolyam, 222–248. szám)1929-10-06 / 227. szám
előfizetéssel: https://adt.arcanum.com/hu/view/PestiNaplo_1929_10/?pg=127&layout=s

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Mongol tavasz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
378726
Feltöltve
2019.10.16. 11:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.16. 11:17

"Mongol tavasz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
378725

378727

378728
Feltöltve
2019.10.16. 11:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.16. 11:17

"Mongol tavasz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
378723
Feltöltve
2019.10.16. 11:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.16. 11:17

"Mongol tavasz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
378724
Feltöltve
2019.10.16. 11:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.16. 11:17

"Mongol tavasz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
420427
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2020.10.16. 09:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.16. 09:47
2019. november

"Mongol tavasz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423910
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.11.10. 11:19
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/160 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:19
2018. augusztus

Adalék vagy máshol

"Mongol tavasz" c. alkotás fotói

"Mongol tavasz" a debreceni Déri múzeumban
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
534993
Forrás
A művészet kiskönyvtára XXVII Mészáros László 1905-1945 írta Kontha Sándor Budapest 1961.
Évszám
1961
Feltöltve
2023.08.03. 19:30
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 23.08.03. 19:30
1961, Archív felvétel
"Mongol tavasz" a...Teljes szöveg"Mongol tavasz" a debreceni Déri múzeumbanKevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.08.17. 13:34
A "Mongol tavasz" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.08.13. 22:35
A "Mongol tavasz" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.08.03. 19:30
1 új fotót töltöttem a "Mongol tavasz" műlaphoz
20.11.10. 11:19
1 új fotót töltöttem a "Mongol tavasz" műlaphoz
20.10.16. 09:47
1 új fotót töltöttem a "Mongol tavasz" műlaphoz
19.10.16. 12:04
TundeK62 publikálta "Mongol tavasz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.