Debrecen, Péterfia utca 28.
További képek a Fotólistában

Debrecen
Péterfia utca 28.
A Medgyessy Ferenc Emlékház udvarán áll.

Felállítás1982
Készítés1927

Nem köztéri:Múzeum területe
TundeK62
2019.10.16. 11:43
Kb. egy hónapja, vasárnap délelőtt egy irodalmi rendezvényen vettem részt, itt a Medgyessy Emlékház melletti irodalmi múzeumban. Egy udvarban áll a két múzeum épülete. Köztük a nemrég létrehozott szoborpark. Illetve, a nemrég az nem teljesen igaz. A művek többségét még 1982-ben elhelyezték az udvarban, csak az utóbbi időben már olyannyira szennyezettek voltak, hogy nem volt szívem lefotózni őket. Most viszont, mivel a rendezvényre majd egy órát vártam, volt időm nézelődni, meg végigfotózni a szobrokat. Tavaly szépen letisztogatták, egyforma talapzatra helyezték őket, és most már a szemnek is szép rendben állnak sorban, az emlékház udvarán. A Medgyessy kiállítás ajtaja mellett, elsőként, ez az életnagyságnál alig kisebb Térdeplő női akt. A szobor melletti kis táblácskán ott áll, hogy Medgyessy Ferenc 1927-ben alkotta, de nyilván ide, a ház megnyitásakor került. 72 cm magas.
Források:
http://www.derimuzeum.hu/userfiles/Digitalizalt_kiadvanyok/MEGY_HAJB_Hbmmk_38.pdf

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Térdeplő női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
378731
Feltöltve
2019.10.16. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.16. 11:29

"Térdeplő női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
378732
Feltöltve
2019.10.16. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

378734
Feltöltve
2019.10.16. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.16. 11:29

"Térdeplő női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
378735

378736

378733
Feltöltve
2019.10.16. 11:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.16. 11:29

"Térdeplő női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
378737
Feltöltve
2019.10.16. 11:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.16. 11:29

"Térdeplő női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
378738
Feltöltve
2019.10.16. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.16. 11:30

"Térdeplő női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
378739
Feltöltve
2019.10.16. 11:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.10.16. 11:30

"Térdeplő női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
420430
Fotózva
2019. november
Feltöltve
2020.10.16. 09:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.16. 09:51
2019. november

"Térdeplő női akt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423915
Fotózva
2018. augusztus
Feltöltve
2020.11.10. 11:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 11:27
2018. augusztus
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.11.10. 11:27
1 új fotót töltöttem a "Térdeplő női akt" műlaphoz
20.10.16. 09:51
1 új fotót töltöttem a "Térdeplő női akt" műlaphoz
19.10.16. 11:43
TundeK62 publikálta "Térdeplő női akt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.