A Guttmann család síremléke

Budapest, VIII. kerület, Salgótarjáni út 6.
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Salgótarjáni út 6.
A temető bal oldali díszsorában.

Felállítás1908

Lajta Béla (tervező)

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2019.10.12. 18:03
Ez az a temető, aminek történetéről, múltjáról rengeteg cikk olvasható. Mindez nagyon érdekes, de itt részletezni nem lehet. Az első két forrásban [1][2] ide kapcsolódó információk is olvashatók.
A cikkek szólnak arról is, a temető igen rossz állapotban van. Ma látogatható, de az 1940-es évek második felétől csak elvétve volt itt temetési szertartás. A temető zsúfolt, a síremlékek, mauzóleumok nagyobbrészt omladoznak.
Szomorú tény, hogy az itt lévő, sokszor felbecsülhetetlen értéket képviselő zsidó kulturális értékeknek nincs/nem volt gazdája. Hozzátartozók szinte nincsenek, a Hitközség nyilvánvalóan nem rendelkezik megfelelő pénzügyi eszközökkel. Vannak kísérletek a pusztulófélben lévő értékek megmentésére (így a sírkert 2002-es védetté nyilvánítása, ill. újabb előrelépésként a Fiumei úti sírkerttel való egységének visszaállítása), de egyelőre mindez messze van az elégségestől.
Szólni kéne az itteni temetkezési szokásokról, ami megint csak meghaladja a műlap kereteit. Alapvető, hogy a zsidó vallás nem engedi a figurális ábrázolást, az emberábrázolás egyértelműen tilos. Kifejezetten szobrászati alkotás kevés található itt (a Kozma utcai temetőben inkább), de a művészek – a megbízók igényeit és lehetőségeit követve – mégis engedményeket tettek a lehetséges határokon belül. Gyakori az ornamentális díszítés, más része állatábrázolások, amik bizonyos szimbolikával utalnak az elhunytra, emberi tulajdonságaikra.

Lajta Béla a tervezője magának a Salgótarján utcai temetőnek, ő tervezte a kapuépítményt is a hozzá tartozó gondnoki lakással, ill. a szertartástermet. Ide tartozik a ravatalozó is, aminek ma már csak a falai vannak meg – fedetlen. Munkássága során a zsidó és a magyar folklorisztikai elemeit igyekezett egyesíteni – irányvonalat adva a későbbi szecessziós építészeti stílus kialakulásának. Mindent átfogó gondolkodásának egyik eleme a saját héber betűtípust kifejlesztése.
Lajta Béla elsősorban építész volt, de a kor szokása szerint képzőművész is, egy személyben volt tervező-alkotója a sírboltoknak és azok díszítő elemeinek is. A megvalósítást-kivitelezést kőfaragók végezték.

A Guttmann Emil (1859-1926, nagykereskedő) és családja síremlékét két, szinte modern hatású hím oroszlán fogja közre a hatalom, bátorság és a jellem kifejezőjeként. A valószínű jólétről maga a síremlék és mérete "beszél". Megcsodáltam a stilizált ábrázolást, ahogy az oroszlán-pofák kidolgozottsága mellett a kidüllesztett mellkas, sörényük és sziluettjük ábrázolása néhány erőteljes "vonallal" jelenik meg. A hátuk mögött homorú kiképzésű falon – finoman elszórt növényi motívumok mellett – az itt nyugvók felvésett adatai olvashatók.
Források:
[1] http://lajtaarchiv.hu/muvek/siremlekek-1903-1918/
[2] https://oroksegfigyelo.blog.hu/2014/12/10/budapest_legrosszabbul_orzott_titka_a_salgotarjani_utcai_zsido_temeto
Dénes Ildikó
2023.03.12. 17:29
„Jehuda (Júda) oroszlánja a zsidó művészet máig közkedvelt szimbóluma. Bár eredendően csak egy törzset jelképezett, később – ahogy a törzs neve is – az egész zsidó nép szimbólumává vált”. [1 Igen gyakori zsidó jelkép, a hűséget, a vallásos kitartást és a hősiességet szimbolizálja, emellett Júda törzsének és Dávid király dinasztiájának címerállata.” [2]
Források:
[1] Oroszlán http://real.mtak.hu/93694/1/allatszimbolumtar_mtmt.pdf 243. oldal
[2] Oroszlán https://zsido.com/az-oroszlan-az-egesz-zsido-nepet-szimbolizalja/

Cím alapján hasonló

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367878
Feltöltve
2019.08.04. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:18

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367879
Feltöltve
2019.08.04. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:18

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367880
Feltöltve
2019.08.04. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:18

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367889
Feltöltve
2019.08.04. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:19

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367881
Feltöltve
2019.08.04. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 5mm • ISO80

367890
Feltöltve
2019.08.04. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 11.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:19

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367887
Feltöltve
2019.08.04. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO80

367884
Feltöltve
2019.08.04. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 14.5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:18

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367891
Feltöltve
2019.08.04. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 11.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:19

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367886

367885
Feltöltve
2019.08.04. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:18

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367892

367888
Feltöltve
2019.08.04. 21:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 7.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:19

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367883
Feltöltve
2019.08.04. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 17mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:18

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
367882
Feltöltve
2019.08.04. 21:18
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 10.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.08.04. 21:18

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518857
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/900 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 17:25
2019. szeptember

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518858
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/600 • 12.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 17:25
2019. szeptember

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518859
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/480 • 14.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 17:25
2019. szeptember

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518860
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/680 • 12.3mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 17:25
2019. szeptember

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518861
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/850 • 4.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 17:25
2019. szeptember

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518862
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 17:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • 16.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 17:29
2019. szeptember

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518863
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 17:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/180 • 14.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 17:29
2019. szeptember

"A Guttmann család síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Lajta Béla (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
518864
Fotózva
2019. szeptember
Feltöltve
2023.03.11. 17:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/250 • 16.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 23.03.11. 17:29
2019. szeptember
Összesen 23 fotó

Műlap története

23.03.12. 17:29
Az "A Guttmann család síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.03.11. 17:29
3 új fotót töltöttem az "A Guttmann család síremléke" műlaphoz
23.03.11. 17:25
5 új fotót töltöttem az "A Guttmann család síremléke" műlaphoz
19.10.12. 18:03
Göröntsér Vera publikálta "A Guttmann család síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.