Budapest, XIV. kerület, Hermina út

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Az egykori Közlekedési Múzeum domborműve

Az egykori főbejárattal szemben volt.

Felállítás1960

Schrammel Imre (keramikus)

Nem köztéri:Múzeum területe
Göröntsér Vera
2019.10.03. 18:52
Valamikor (régen), egy Schrammel-életművet összegző listán jelöltem ezt az alkotást, mint lebontottat. Jó néhány évvel ezelőtt ugyanis, amikor más ügyben a Közlekedési Múzeumban jártam, nem láttam (vagy az is lehet, elnéztem valamit). Persze, akkoriban a múzeumban lévő alkotások nem voltak megengedve. Most, nemrégiben szabad utat kaptak az oda avatott művek...
2016-ban a Liget-projekt révén lebontották az egész épületet, amikor kiderült, hogy az egykor oda készült, falnyi terrakotta dombormű meg van, de – már évtizedekkel korábban – eltakarták. Igaz, a történetnek több olvasata van, egyik szerint kellett a hely kisebb helyiségek kialakítására. Az alkotó egyik nyilatkozata szerint a kor adta elvárásokat némileg túllépte: „...Nem voltam biztos benne, megengedik-e, hogy ott maradjon, de végül nem bontották le, bár paraván falat építettek elé, így körülbelül harminc éve nem látta senki" [2]
Az alkotásról nehéz összefogottan szólni. A téma a közlekedés. Olvasható, hogy az eredetileg odaálmodott alkotás nem egy időben készült, ki kellett egészíteni – tekintettel a légi közlekedés súlyának megnövekedésére. [2]
Sajnos, a jelenlegi fotók az alkotásnak csak egy részét engedik megmutatni. Itt az alap közlekedési ágak szerepelnek, a szárazföldi és vízi közlekedés ágazatai, így személyautó, vonatközlekedés-vasút, vitorlás hajó (középen).
A bontás igen agresszív művelet, de mégis felszínre hozta ezt a csodálatos alkotást, amit restaurátorok szakszerűen bontottak le és készítették elő a további szállításra.
A művész alkotásainak létrehozásakor mindig is sajátos módszerekkel élt. Az a technika, amit a váci művház csodás domborművénél is alkalmazott (a formákat ott pl. rúgásokkal, ütéssel, vágással alakította) még viszonylag távoli. De itt is adódtak ötletei. Így pl. egy szövőgép alkatrészeit verte az anyagba, azok lenyomataival formálva, ill. egyéb tárgyak segítségével is rásegített a formálásra. "... Az egészbe befelé és kifelé irányuló, élesebb formákat vittem, ami húzta a szemet a központi irányba, tehát a végéről befelé." [1] Ugyanitt a nyilatkozat teljes egészében olvasható. Így az is, ebben az időben szakított a kerámia megszokott mázas technikával, új eljárást hozott létre, új fajta anyaggal dolgozott (erről ugyanott).
A 60 m2-es alkotásról nem készült átfogó felvétel. A művész a mű elkészültekor egy részletfotót készített (ez valószínűleg azonos az általam talált felvételekkel), de mire visszament volna újabb felvételt készíteni, a művet már eltakarták, nem találta. Egészen furcsa számomra, ahogy mindezt tudomásul vette, nem kereste.
Most, a bontáskor azonban aktualitást kapott, hiszen óriási meglepetés volt megtalálása. Erről több média is tudósít, mint a forrás cikkek is. Minden eddigiről beszél az alkotó az MMA honlapján elérhető videó felvételen – háttérben az akkor még a falon lévő, megtalált alkotásal: http://www.mma-tv.hu/nb/videok/-/video/1694445/a-kozlekedes-%E2%80%93-schrammel-imre-falikeramiaja-a-kozlekedesi-muzeumban;jsessionid=7398307E85C26B802BE453AE40B16FE5
A Forrás folyóirat mellékleteként újabb részlet-felvételek is láthatók. Ezek valószínűleg a bontás után készültek, az általam mutatott nagyobb résztől eltérő, izgalmas eszközöket is mutatnak (ld. pl. velocipéd). Egyelőre aktuális részlete elérhető saját mappámban, ami reményeim szerint átmeneti megoldás: https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/files/5d96170d49648-594c926e6dd3859ba91f9f1f3c05a19be7ba3e19.pdf Levélben hozzájárulást kértem t.i. a fotók közléséhez, amiket szeretnék a műlapra feltölteni.
A jövő? A forrás cikkekben olvasható, a továbbiakban a múzeum (pontosabban tulajdonos az állam) nem tart igényt az alkotásra. Schrammel Imre életművét Szombathely városának ajánlotta fel, így a most részleteiben ládákba csomagolt alkotás várakozik, majd a kialakítás-szervezés alatt lévő Schrammel-múzeumba kerül.
Források:
[1] Schrammel-Kriskó beszélgetés/riport (Forrás folyóirat, 2017. 4. szám): http://www.forrasfolyoirat.hu/1704/krisko.pdf
[2] Magyar Hírlap / MMA: Álfal rejtette Schrammel Imre reliefjét (bontás előtt)

Kapcsolódó
Samott relief

Cím alapján hasonló

"A Közlekedés" c. alkotás fotói

Az alkotás részlete
Alkotó
Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376873
Forrás
Murália Hungarica (1978.) 163. kép.
Évszám
1978
Feltöltve
2019.10.03. 16:13
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 16:13
1978, Archív felvétel
Az alkotás részlete

"A Közlekedés" c. alkotás fotói

részlet
Alkotó
Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376874
Forrás
Murália Hungarica (1978.) 163. kép. részlet
Évszám
1978
Feltöltve
2019.10.03. 16:13
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO200

376875
Forrás
Murália Hungarica (1978.) 163. kép. részlet
Évszám
1978
Feltöltve
2019.10.03. 16:13
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO320

376876
Forrás
Murália Hungarica (1978.) 163. kép. részlet
Évszám
1978
Feltöltve
2019.10.03. 16:13
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 16:13
1978, Archív felvétel
részlet

"A Közlekedés" c. alkotás fotói

Az alkotás részlete
Alkotó
Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376888
Forrás
Schrammel Imre (saj.kiadású könyv, 2003) p.88.
Feltöltve
2019.10.03. 17:53
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 17:53
Archív felvétel
Az alkotás részlete

"A Közlekedés" c. alkotás fotói

részlet
Alkotó
Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376879
Forrás
Schrammel Imre (saj.kiadású könyv, 2003) p.88.
Feltöltve
2019.10.03. 16:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 16:19
Archív felvétel
részlet

"A Közlekedés" c. alkotás fotói

részlet
Alkotó
Schrammel Imre (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376877

376881

376880

376882
Forrás
Schrammel Imre (saj.kiadású könyv, 2003) p.88.
Feltöltve
2019.10.03. 16:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.03. 16:19
Archív felvétel
részlet
Összesen 10 fotó

Műlap története

19.10.03. 18:52
Göröntsér Vera publikálta "A Közlekedés" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.