Illmic (Illmitz), Untere Hauptstraße

Illmic (Illmitz)
Untere Hauptstraße

Felállítás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Bertha János
2019.10.02. 09:56
Október a katolikusoknál a Rózsafüzér hónapja…
„A rózsafüzér imádság az Evangélium rövid összefoglalása. Benne visszhangzik Mária imádsága, hálaadása a megváltás művéért, mely tulajdonképpen az ő szűz méhében kezdődött el.” [1]
„A hagyomány szerint a rózsafüzér neve onnan ered, hogy az első rózsafüzéreket Szent Domonkos összepréselt rózsaszirmokból készítette: „koszorút font” a Szűzanya számára.” [2]
„Patrona Hungariae (lat. 'Magyarország Patrónája'): a Boldogságos Szűz Mária az országfelajánlás jogán. Liturgikus ünnepe: okt. 8.,→Magyarok Nagyasszonya.” [3]

A szobor, Illmic egy kis térré bővülő utcájának végén látható, gondozott környezetben, virággal díszítve.
Szűz Mária jogarral, palástban, aranyozott koronával. A jobb kezén ülő gyermek Jézus ugyancsak koronás fővel, bal kezét áldásra emelve, jobb kezében az országalma.
Patrona Hungariae, azaz, a Magyarok Nagyasszonya, Nagyboldogasszony; Szűz Máriának a magyar katolikusok által használt neve.
Források:
[1] http://www.agardikatolikus.hu/megszentelt-honapok/elz-honapok/296-oktober-a-rozsafuezer-honapja.html
[2] https://www.magyarkurir.hu/hirek/rozsafuzerkiralynoje
[3] http://lexikon.katolikus.hu/P/Patrona%20Hungariae.html

Bertha János műlapja

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
376343
Feltöltve
2019.09.29. 17:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/200 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.29. 17:54

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
376344
Feltöltve
2019.09.29. 17:55
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/200 • 220mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.29. 17:55

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
376345

376350
Feltöltve
2019.09.29. 17:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/200 • 26mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.29. 17:59

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
376348
Feltöltve
2019.09.29. 17:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/200 • 40mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.29. 17:58

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
376347
Feltöltve
2019.09.29. 17:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/200 • 52mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.29. 17:57

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
516930
Feltöltve
2023.02.18. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1000 • 300mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.18. 19:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
516933
Feltöltve
2023.02.18. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1600 • 240mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.18. 19:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
376349
Feltöltve
2019.09.29. 17:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/200 • 70mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.29. 17:58

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
516932
Feltöltve
2023.02.18. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 75mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.18. 19:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
516931
Feltöltve
2023.02.18. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ13/1 • 1/640 • 30mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.18. 19:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
516936
Feltöltve
2023.02.18. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/1250 • 145mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.18. 19:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
516935
Feltöltve
2023.02.18. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/1000 • 230mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.18. 19:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
516939
Feltöltve
2023.02.18. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 80mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.18. 19:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
516934
Feltöltve
2023.02.18. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/1000 • 62mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.18. 19:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
376351
Feltöltve
2019.09.29. 18:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/200 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.29. 18:00

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
376346
Feltöltve
2019.09.29. 17:56
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/200 • 28mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.29. 17:56

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
516937
Feltöltve
2023.02.18. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ11/1 • 1/500 • 44mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.18. 19:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
516938
Feltöltve
2023.02.18. 19:17
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ14/1 • 1/800 • 18mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 23.02.18. 19:17

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Település
Illmic (Illmitz)
Feltöltő
Azonosító
376352
Feltöltve
2019.09.29. 18:00
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ10/1 • 1/200 • 22mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 19.09.29. 18:00
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.02.18. 19:17
10 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
19.10.02. 09:56
A közösség publikálta Bertha János "Patrona Hungariae" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.