Székesfehérvár, Ady Endre utca 7.
További képek a Fotólistában

Állapot: Megrongálódott


Készítés1825

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Rolf Singer
2019.09.30. 09:51
Az egykori Fekete Sas Szállót már 1650 körül említik, az Ady Endre utcai klasszicista stílusú épülete viszont a XIX. század első felében, valószínűleg 1820 és 1830 között épült.[1] A híres-neves szálló kávéháza volt a "fehérvári Pilvax": itt gyülekezett a reformkori fiatalság, s itt olvasták fel 1848. március 16-án a 12 Pontot és a Nemzeti Dalt.[2] 1913-ban pedig e telek végében nyitották meg a város első moziját.[2] Utolsó tulajdonosa Grósz Bernát volt - őt és családját ebből az épületből hurcolták el 1944-ben.[3] (A Grósz házaspár emlékére avatták fel Székesfehérvár első botlatóköveit 2019. szeptember 16-án.[4]) A II. világháborúban államosították. 1994 óta üresen áll, állapota folyamatosan romlik.[2]

A régi fogadó középrizalitját koronázó timpanon feketére festett sas-reliefje fából készült.[1]
Források:
[1] Magony Imre: Székesfehérvár szobrai (2016-os kiadás), 112. o.
[2] http://fekete-sas.bplaced.net/wordpress/
[3] https://mazsihisz.hu/vakbarat/hirek-a-zsido-vilagbol/kozelet/emlekjel-a-meggyilkoltaknak-leteszik-szekesfehervar-elso-botlatokovet
[4] https://erdekesfehervar.blog.hu/2019/09/17/botlatokovek_987

Rolf Singer műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Fekete Sas" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
375964
Fotózva
2018. szeptember
Feltöltve
2019.09.26. 15:19
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ33/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.26. 15:19
2018. szeptember

"Fekete Sas" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
375958
Feltöltve
2019.09.26. 15:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ38/10 • 1/2000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.26. 15:11

"Fekete Sas" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
375957
Feltöltve
2019.09.26. 15:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/640 • 18.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.26. 15:11

"Fekete Sas" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
375959
Feltöltve
2019.09.26. 15:11
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ56/10 • 1/250 • 125.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.26. 15:11

"Fekete Sas" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
375960
Feltöltve
2019.09.26. 15:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/640 • 22.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.26. 15:16

"Fekete Sas" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
375961
Feltöltve
2019.09.26. 15:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ55/10 • 1/640 • 53.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.26. 15:16

"Fekete Sas" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
375962
Feltöltve
2019.09.26. 15:16
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ50/10 • 1/640 • 20.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.26. 15:16

"Fekete Sas" c. alkotás fotói

Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
375963
Feltöltve
2019.09.26. 15:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ56/10 • 1/250 • 116.5mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.26. 15:18

Adalék vagy máshol

"Fekete Sas" c. alkotás fotói

Grósz Bernát és felesége botlatókövei. (Alkotó: Gunter Demnig)
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
375966
Feltöltve
2019.09.26. 15:53
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B700
ƒ48/10 • 1/160 • 17mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Rolf Singer 19.09.26. 15:53
Grósz Bernát és felesége...Teljes szövegGrósz Bernát és felesége botlatókövei. (Alkotó: Gunter Demnig)Kevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.03.01. 14:30
Megérintettem a "Fekete Sas" alkotást
19.09.30. 09:51
A közösség publikálta Rolf Singer "Fekete Sas" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.