Budapest, V. kerület, Hold utca 12.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Holdjáró

Budapest
V. kerület, Hold utca 12.
A Batthyány-örökmécses közelében.

Felállítás2019. szeptember 27.

Katie G.
2019.09.27. 23:49
Az az igazság, hogy már nagyon vártam ezt a miniszobrot. Még a májusi kiállításon mesélt az alkotó erről a szobráról, de nem árulta el, hol fogja az utcában elhelyezni. Elsőre az örökmécses környéke jutott az eszembe és ide is került a szobor.

A szobor története 2016-ban kezdődött, ugyanis ekkor költözött át Kolodko Mihály a családjával Ukrajnából Magyarországra.
A család legelőször itt, a Hold utca egyik lakásában élt. Az utca neve annyira megtetszett Kolodkó Mihálynak, hogy meg is ihlette és elkészítette az utca miniszobrát. Amely a Holdat ábrázolja a rajta közlekedő holdjáróval. A holdjáróban egy űrhajós ül és épp felénk integet.

Amit még lehet tudni a szoborral kapcsolatban, hogy 1971-ben és 1972-ben az Apolló-program keretében Hold felszínét kutató holdjáró tervezője és kivitelezője a magyar származású mérnök, Pavlics Ferenc volt. Ő tervezte a holdi talajviszonyokra a holdjáró különleges kerekeit.
Így ezzel a miniszoborral az alkotó az ő munkássága előtt is tiszteleg.
Források:
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1687111214755619&id=948556461944435
https://fidelio.hu/vizual/az-alkoto-arulja-el-a-budapesti-miniszobrok-rejtelyet-139732.html
További linkek
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pavlics_Ferenc

Katie G. műlapja

Cím alapján hasonló

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376092
Feltöltve
2019.09.27. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:23

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376096
Feltöltve
2019.09.27. 22:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/50 • 10.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:26

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376101
Feltöltve
2019.09.27. 22:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/60 • 32.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:30

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376089
Feltöltve
2019.09.27. 22:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:21

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376090
Feltöltve
2019.09.27. 22:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/100 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:21

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376093
Feltöltve
2019.09.27. 22:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:23

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376094

376091
Feltöltve
2019.09.27. 22:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/125 • 5mm • ISO400

376095
Feltöltve
2019.09.27. 22:25

Katie G. 19.09.27. 22:25

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376097
Feltöltve
2019.09.27. 22:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/50 • 10.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:28

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376098

376099
Feltöltve
2019.09.27. 22:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/40 • 7.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:28

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376100
Feltöltve
2019.09.27. 22:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/50 • 12.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:29

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376102
Feltöltve
2019.09.27. 22:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/50 • 14.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:31

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
376103
Feltöltve
2019.09.27. 22:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/30 • 5.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.09.27. 22:31

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539983
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 10:54
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 10:54
2022. október

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539985
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 10:54
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 10:54
2022. október

"Hold utca miniszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539986
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 10:54
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 10:54
2022. október
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.09.27. 10:54
3 új fotót töltöttem a "Hold utca miniszobra" műlaphoz
23.06.24. 20:25
Megérintettem a "Hold utca miniszobra" alkotást
20.03.13. 19:49
Megérintettem a "Hold utca miniszobra" alkotást
19.09.27. 23:49
Katie G. publikálta "Hold utca miniszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.