Tapolca, Csányi László utca
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Tapolcai Holokauszt Emlékhely

Tapolca
Csányi László utca

Avatás2014. június 6.

Kolop József (keramikus)

Ády
2019.09.26. 13:46
Az alkotás Csányi László utca volt sarki iskolaépületén áll, ami a korábbi gettóterület bejárata volt. A Holokauszt hetvenedik évfordulójára állított négyalakos kerámia domborművet Kolop József tapolcai szobrász ajándékozta, ezzel emlékezve a háromszázhuszonhat elhurcolt családra, és a túlélőkre.
Ez a mű 2002-ben Tapolca Városa Holokauszt Emlékhelyét jelölő emléktábla felé került kiegészítés.

"A mű mondanivalója röviden:
Egy bezárt négytagú család kérdően néz ki a rácsos ablakon, ki nem mondott kérdésük: ”MIÉRT?” A papa, a lánya és annak férje, unokája, három generáció. Félelem, riadtság és bizonytalanság van bennük, nem követtek el semmit, bezárták őket. „MIÉRT?” Ma már mindenki tudja.
Az expresszív (kifejező) és nyomatékos erős hatású dombormű szakértői vélemény szerint is méltó megemlékezés, művészi kiegészítése a korábban kijelölt emlékhelynek, méltó a 70. évforduló tapolcai megemlékezéseihez...." [1]
Források:
[1] http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:TlwFRwMtL3oJ:www.tapolca.hu/content/hivatal/hatarozatok/2014/06_27/13_holokauszt_emlekhely_keramia.pdf+&cd=3&hl=hu&ct=clnk&gl=hu&client=firefox-b-d

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kolop József (keramikus)
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
375939
Feltöltve
2019.09.26. 13:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.09.26. 13:37

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kolop József (keramikus)
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
375940

375949

375944

375942

375941

375948

375943

375954

375945

375946

375947

375950

375951

375952

375953

375955

399806
Feltöltve
2020.03.17. 05:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/640 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.03.17. 05:07

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kolop József (keramikus)
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
399807
Feltöltve
2020.03.17. 05:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/250 • 16.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.03.17. 05:08

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kolop József (keramikus)
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
399808
Feltöltve
2020.03.17. 05:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/125 • 21.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.03.17. 05:08

"Holokauszt-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Kolop József (keramikus)
Település
Tapolca
Feltöltő
Azonosító
433177
Fotózva
2016. július
Feltöltve
2021.02.17. 08:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ45/10 • 1/1250 • 8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.17. 08:33
2016. július
Összesen 21 fotó

Műlap története

21.02.17. 08:34
1 új fotót töltöttem a "Holokauszt-emlékmű" műlaphoz
20.03.17. 05:08

20.03.17. 05:07
1 új fotót töltöttem a "Holokauszt-emlékmű" műlaphoz
19.09.26. 13:46
Ády publikálta "Holokauszt-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.