Budapest, III. kerület, Pusztakúti út

Budapest
III. kerület, Pusztakúti út
A nagy medence mellett, a bal oldalon, a sorban.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.09.25. 18:33
2012 nyarán mentem ki először "vadászni" erre a strandra. Leginkább egy szökőkút lett volna a célpont, azon egy napfürdőző nőalakkal, de nem találtam (ha igaz, majd mégis megjelenik). Több, gyermekeket ábrázoló szobor sorjázott viszont a nagy medence melletti domb oldalában. Közös bennük, hogy valamennyiüknél valamilyen állat volt.
Ez adta a vezérfonalat, de nehezen indult. A strand honlapja büszkén mutatja a fotókat a gyerkőcökkel, leírás, forrásanyag semmi, de válasz sem az érdeklődő email-re.
A fotók készítésekor még egyértelműen kezdő voltam, de három év múlva is, amikor végre műlap készítésébe kezdtem, visszatartott ez az érzés. A későbbi tapasztalatok, egybeesések azonban felnyitották a szememet. Több alkotásnál sikerült egyértelműen azonosítani az alkotót, mivel azok teljes egyezőséget mutattak máshol felállított figurákkal.
Nagy lökést jelentett, amikor Mr. Foster csapata megkeresett és megjelentette cikkét, ami az én kutatásaim, feltevéseim gyanúimra támaszkodott, vagyis hatásukra/kérdéseikre ki kellett mondani dolgokat: http://mrfoster.blog.hu/2017/06/16/csillaghegyi_strand_szobrai
A most bemutatandó kis alkotásnak azonban nem találtatott meg az alkotója – egyelőre. Most viszont szabad utat kap, lehet a korrekt, egy műlapos bemutatás meghozza az azonosítás lehetőségét.
Ott áll a sorban, igazodik a "tematikához", egy állattal játszik. Konkrétan egy gyíkot tart a kezében. Hogy tart?
Nem, a kis pucér lány játszik vele, nagyon-nagyon szereti, dédelgeti. Alaposan megmarkolja, egészen közel tartja az arcához, elhalmozza szeretetével. Hogy a kis gyík ennek nem örül, kapálódzik, kapaszkodik... nem veszi észre. Életkori sajátosság. Életből ellesett jelenet.
Források:
https://www.kozterkep.hu/25755/gyermekfigurak-allatokkal



Kapcsolódó
Gyermekfigurák
Kapcsolódó
Szökőkút

Cím alapján hasonló

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375484
Feltöltve
2019.09.23. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 129mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:47

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375496
Feltöltve
2019.09.23. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/800 • 73.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:48

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375486
Feltöltve
2019.09.23. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 129mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:47

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375489
Feltöltve
2019.09.23. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:47

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375485
Feltöltve
2019.09.23. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 84.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:47

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375488
Feltöltve
2019.09.23. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:47

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375490
Feltöltve
2019.09.23. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 18.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:47

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375491
Feltöltve
2019.09.23. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • 69.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:47

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375494
Feltöltve
2019.09.23. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/400 • 25.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:48

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375495
Feltöltve
2019.09.23. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • 25.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:48

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375493
Feltöltve
2019.09.23. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/320 • 36.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:48

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375487
Feltöltve
2019.09.23. 22:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 48.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:47

"Lány gyíkkal" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
375492
Feltöltve
2019.09.23. 22:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • 22.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.23. 22:48
Összesen 13 fotó

Műlap története

19.09.25. 18:33
Göröntsér Vera publikálta "Lány gyíkkal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.