Róma (Roma), Ponte San Angelo híd

Alternatív, helyi címek:Angelo con la colonna - A Ponte Sant'Angelo angyalai (1.)
Angol cím:Angel with the Column

Róma (Roma)
Ponte San Angelo híd

Felállítás1670


kectam
2019.09.21. 08:20
A Ponte Sant'Angelo hídon eredetileg 14 angyalszobor volt, amiket még Raffaello da Montelupo készített III. Pál pápa megbízásából a XVI. század közepén. [1]
1667-ben IX. Kelemen pápa felkérte Gian Lorenzo Bernini-t, hogy készítsen tíz új szobrot az időközben erősen megrongálódott alkotások helyett. Ennek érdekében 10 márványtömböt is vásárolt. Ebből Bernini kettőt megtartott magának a többit pályatársainak adta, pontos instrukciókkal a koncepcióról. Minden angyal egy olyan tárgyat tart a kezében, amelyek Jézus keresztútján illetve keresztre feszítésében szerepet játszott. Az angyalokat magas talpazatra helyezték, mindegyik márványfelhőn áll, így lentről úgy tűnik, mintha valóban a felhőkön állnának. [2] Minden angyal talpazatán egy-egy bibliai vers vagy idézet található.

Antonio Raggi[3] műve azt a pillanatot örökíti meg, amikor az angyal feltartja az oszlopot, amelyhez Jézust kötötték. A talpazaton lévő bibliai idézet is erre vonatkozik, Jézus egyik elhíresült mondata: "TRONVS MEVS IN COLVMNA" vagyis „Trónom egy oszlopon van”. Maga a szobor Bernini elképzelését tükrözi, alapvetőnek tartotta, hogy az angyalszobrokon az öltözékek élethűek legyenek. Raggi az egyik legtapasztaltabb tanítványa volt, nem kis munka volt kifaragnia márványból azt a rengeteg redőt és fodrot, amit ez az alkotás tartalmaz. Megfigyelhető, hogy az oszlop, amit tart dísztelen, utalva Jézus egyszerű életvitelére.
Források:
[1] https://en.wikipedia.org/wiki/Raffaello_da_Montelupo
[2] http://www.italianways.com/the-angels-bridge-in-rome/
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Antonio_Raggi
Angol leírás, sztori
kectam
2019.09.21. 08:20
Antonio Raggi's sculpture captures the moment when the angel holds up the pillar, which Jesus was tied to. The biblical citation on pedestal also refers to that. It's one of Jesus' most famous sentence: "TRONVS MEVS IN COLVMNA", which means "My throne is on a column". The sculpture itself reflects Bernini's notion, it was fundamental for him that the clothes on angel statues are realistic. Raggi was one of his most experienced students, it was hard to carve those many rucks and frills from marble.
It is worth of mentioning that the column held by the angle is plain, referring to Jesus' simple way of life.
Források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Ponte_Sant%27Angelo

kectam műlapja


Kapcsolódó
Angyal korbáccsal
Kapcsolódó
Angyal kendővel
Kapcsolódó
Angyal tekerccsel
Kapcsolódó
Angyal szivaccsal

Cím alapján hasonló

"Angyal oszloppal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
373785
Feltöltve
2019.09.14. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ16/5 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.14. 18:24

"Angyal oszloppal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
373784
Feltöltve
2019.09.14. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.14. 18:24

"Angyal oszloppal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
373786
Feltöltve
2019.09.14. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/1600 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.14. 18:24

"Angyal oszloppal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
373787
Feltöltve
2019.09.14. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/800 • 16.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.14. 18:24

"Angyal oszloppal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
373788
Feltöltve
2019.09.14. 18:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/800 • 20.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.14. 18:24

"Angyal oszloppal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
373789
Feltöltve
2019.09.14. 18:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/1000 • 9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.14. 18:29

"Angyal oszloppal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
373791
Feltöltve
2019.09.14. 18:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/1250 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.14. 18:29

"Angyal oszloppal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
373790
Feltöltve
2019.09.14. 18:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/1250 • 9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.14. 18:29

"Angyal oszloppal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
373810
Feltöltve
2019.09.14. 19:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ16/5 • 1/1600 • 5.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.14. 19:35
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.09.21. 08:20
A közösség publikálta kectam "Angyal oszloppal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.