Csehimindszent, Petőfi Sándor utca
További képek a Fotólistában

Csehimindszent
Petőfi Sándor utca
A katolikus templomnál.

Felállítás2015

H.István
2019.09.19. 11:06
Csehimindszent Mindszent néven először 1314-ben kap említést, a faluban álló Mindenszentek templomról elnevezve. Mai neve először 1549-ben tűnt fel „Chehy Myndzent” alakban. Híres szülötte Mindszenty József. [1] [2]
Mindszenty József (Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.) Esztergom érseke, Magyarország utolsó hercegprímása, bíboros. Pehm József néven született. A Mindszenty nevet szülőfaluja emlékére vette fel. [3]

A Mindenszentek templom alapjait a XIII. század derekán rakták le téglából. Az évszázadok során a templomot többször is felújították. A legutóbbi felújítás 2014-ben történt. Ekkor alakították ki a templom köré épített új kálváriát. A 14 stáció 2015-ben készült el. A stációk domborműveinek alkotója Szabó Imrefia Béla szobrászművész. A domborművek alatt bronztáblákon egy-egy idézet is látható. [2] [4]

A stációk:
I. Pilátus halálra ítéli Jézust
II. Jézus vállára veszi a keresztet
III. Jézus először esik el a kereszttel
IV. Jézus édesanyjával találkozik
V. Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni
VI. Veronika kendőt nyújt Jézusnak
VII. Jézus másodszor esik el a kereszttel
VIII. Jézus találkozik a siránkozó asszonyokkal
IX. Jézus harmadszor esik el a kereszttel
X. Jézust megfosztják ruháitól
XI. Jézust keresztre szegezik
XII. Jézus meghal a kereszten
XIII. Jézus testét leveszik a keresztről és édesanyja ölébe teszik
XIV. Jézus testét sírba teszik
Eredetileg úgy terveztem, hogy a domborművek alatti idézeteket is leírom, de túl hosszúra sikeredne a leírás. Ha el szeretnéd olvasni őket, fotókon láthatod az [5] linken.
Források:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Csehimindszent
[2] https://www.martinus.hu/nev-es-cimtar/plebaniak/74/csehimindszent-mindenszentek-plebania
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Mindszenty_J%C3%B3zsef
[4] https://www.prosperod.hu/katalogus/konyvek/?id=69920&vissza_link=%252Fkatalogus%252Fkereso%252Fsearch.html%253Fszerzo%253D%2526cim%253D%2526isbn%253D%2526isbn10%253D%2526datum_tol%253D%2526datum_ig%253D%2526ar_tol%253D%2526ar_ig%253D%2526kiado%253D137%2526leiras%253D%2526kotestipus%253D%2526nyelv%253D%2526op1%253Dand%2526op2%253Dand%2526op3%253Dand%2526op4%253Dand%2526op5%253Dand%2526op6%253Dand%2526order%253D0%2526f%253D0%2526
[5] http://fotoport.hu/hng/vas/csehimindszent-rk-templom-keresztut.htm

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372722
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372723
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372724
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372725
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372726
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372727
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO125

372728
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372729
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372730
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372731
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372732
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372733
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372734
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ28/10 • 1/1000 • 4.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372735
Feltöltve
2019.09.06. 06:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 06:48

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372736
Feltöltve
2019.09.06. 07:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 07:02

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372737
Feltöltve
2019.09.06. 07:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 12mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 07:02

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372738
Feltöltve
2019.09.06. 07:03
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 07:03

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372739
Feltöltve
2019.09.06. 07:03
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 07:03

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372740
Feltöltve
2019.09.06. 07:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 07:06

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
372741
Feltöltve
2019.09.06. 07:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.06. 07:06

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
408262
Feltöltve
2020.07.03. 18:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 18:28

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
408263

408264
Feltöltve
2020.07.03. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 18:29

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
408265
Feltöltve
2020.07.03. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 18:29

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
408266
Feltöltve
2020.07.03. 18:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 18:29

"Keresztút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csehimindszent
Feltöltő
Azonosító
408267
Feltöltve
2020.07.03. 18:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.07.03. 18:30
Összesen 26 fotó

Műlap története

20.07.03. 18:30
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
20.07.03. 18:29
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
20.07.03. 18:29
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
20.07.03. 18:29
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
20.07.03. 18:28
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
20.07.03. 18:28
1 új fotót töltöttem a "Keresztút" műlaphoz
19.09.19. 11:06
H.István publikálta "Keresztút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.