Budapest, XIV. kerület, Állatkerti körút 6-12.
További képek a Fotólistában

Budapest
XIV. kerület, Állatkerti körút 6-12.
A Nagy tó háta mögött, balról kerülve.

Felállítás2006

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.09.11. 17:58
A Fővárosi Állat- és Növénykert igazán sok művészeti alkotással büszkélkedhet. Ezek között sajátos sorozatot képeznek Székely Kata kis szobrai, amit 2005-től kezdődően helyeztek el. Az alkotó akkor még tanulmányait végezte, jó néhány év elteltével doktori disszertációját is erre a témára építette [1].
Szép felsorolás adódik a különböző állatokat ábrázoló, elsősorban a vakok és gyengénlátók segítésére készített alkotásokból: orrszarvú, gyűrűsfarkú maki, víziló, jegesmedve, oroszlánfóka, tapír, pingvin, hóbagoly, kormorán, pelikán stb.. Kiemelés: "Székely Kata szobrai azért is különlegesek, mert művészi, esztétikai értékükön túl hozzájárulnak a látásukban korlátozottak ismeretszerzéséhez is... Ugyancsak a látássérültek tájékoztatását segítik a szobrok mellett elhelyezett Braille-írásos ismeretterjesztő szövegek is. [3]
Igen, ez itt egy kitüntetett szobor, aminek meg van a táblája is, szívből örültem neki. Ezzel együtt én nem könnyen azonosítottam a Dél-Amerika kifutó közelében elhelyezett állat-ábrázolást, mivel más tájékoztatás nincs, én meg nem vagyok kifejezetten járatos tapír-ügyben. Mégis "beugrott", hiszen láttam már élőben és igazolódott is.
A tapírok Dél- és Közép-Amerika trópusi területein a legelterjedtebbek. A párás trópusi őserdőket kedvelik, de ismert más előfordulásuk is. Félénk állatok, de jó úszók, ami így jó menekülési lehetőséget jelent számukra. Mégis érdekes, hiszen táplálékuk nem-igen származik innen (növényevő, levelekkel, termésekkel táplálkozna). Mindez is továbbiak [4]-es jelzésű forrásból.
Nem természetes közegben szaporodásuk igen ritka, "hírértékű". Budapesten 2018-ban ünnepelték kis tapír születését (a korábbiakban eltelt 31 év után). A Géza és Suki névre hallgató tapír-pár frigyéből származó borjú születését ("apás szülés" volt) sokan kísérhették figyelemmel. A jelenlévők egyike, egy vízidisznó segédkezett a kis jövevény tisztogatásában.
Források:
[1] http://corvina.mome.hu/dsr/access/8b86bce2-6f6c-4657-aa89-d4c6c168fd3d
[2] http://kataszekely.com/en/szobr16.php
[3] https://zoobudapest.com/jubileum/talalkozas-a-regmulttal/korok-es-mualkotasok
[4] http://www.vadaspark.hu/lakoink/emlosok/kozonseges_tapir_(tapirus_terrestris)
[5] https://qubit.hu/2018/09/05/szuletese-utan-egy-vizidiszno-segitett-megtisztogatni-az-allatkert-uj-jovevenyet-a-kistapirt

Közös gyűjteményben
Állatszobrok

Cím alapján hasonló

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366790
Feltöltve
2019.07.27. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:27

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366791
Feltöltve
2019.07.27. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:27

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366792
Feltöltve
2019.07.27. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:27

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366793
Feltöltve
2019.07.27. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO80

366794

366795
Feltöltve
2019.07.27. 16:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:27

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366797
Feltöltve
2019.07.27. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 11.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:28

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366800
Feltöltve
2019.07.27. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:28

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366796
Feltöltve
2019.07.27. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 11.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:28

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366803
Feltöltve
2019.07.27. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • 6.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:28

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366801
Feltöltve
2019.07.27. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:28

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366802
Feltöltve
2019.07.27. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:28

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366799
Feltöltve
2019.07.27. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.1mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:28

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366798
Feltöltve
2019.07.27. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:28

"Tapír" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
366804
Feltöltve
2019.07.27. 16:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • 6.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.07.27. 16:28
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.09.11. 17:58
Göröntsér Vera publikálta "Tapír" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.