Az egykori Komárom-vidéki Takarékpénztár díszítményei

Révkomárom (Komárno), Palatínova 39.

Az Európa Udvar felé vezető utca és a Palatinova u. sarkán.

Avatás1902

Fischer Ferenc (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2019.09.10. 18:34
Újra ez a furcsa érzés. Számtalanszor vitt az utam erre, többször a kórussal a közeli templomba, máskor keresve, loholva, de évek után "most" (2017) néztem fel. Akkor viszont nagyon megörültem, mert több, utóbbi időkben (évtizedben) szerzett tudományom mutatta meg hasznosságát.
Elsősorban a stílus azonosítása (de hiszen ez....!!!), másrészt a felismerés, ez egy született pénzintézet, annak épült egykor. Utóbbira ugyan csak az igényes és gazdag díszítésen túl leginkább a Merkúr-fej utal, amit viszont nehéz volt megtalálni, mert a fő bejárat felett helyezték el, ami rendhagyó módon az épület túloldalán, a keskenyebb homlokzaton van. A hosszabb oldala most a Szent István szoborra néz, míg a másik merőleges utca felé fordulva található az az erkély amire a pénzintézet felirata került.
Az épület tervezője Fischer Ferenc komáromi születésű építész, Lechner Ödön, a magyaros szecesszió atyjának követője volt. A homlokzatot gazdag ornamentális mintákkal díszítették, így az irányzat, sőt a lechneri ág le sem tagadható.
Merkúr (Mercurius , azaz Hermész), (többek között) a kereskedelem istene, a főbejáratnál eléggé tömörítve képviselteti magát. Az istenség fejszobrát szárnyak veszik körül, jellegzetes karimás kalapja. Járna neki még néhány szokásos attribútum, de hely hiányában csak ennyit láthatunk, így is jól azonosítható, ill. ez is egy szokásos ábrázolás.
További fejszobrok láthatók a felső szint magasságában (ismétlődő motívumok). Ami meglepő, ismerősen néznek rám. Mint rájöttem, a budapesti Oszvald-ház díszeit idézik fel előttem, főleg a férfi-fejet nézve. Meglepetés annyiból, hogy az az épület a romantika stílusát képviseli.
Források:
Németh István: Komárom legszebb szecessziós épülete (Dunatáj hetilap, 2014.) https://www.dunataj.sk/komarom-legszebb-szecesszios-epulete/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Herm%C3%A9sz

Cím alapján hasonló

"Az egykori Komárom-vidéki Takarékpénztár díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Fischer Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373189
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/250 • 4.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.09. 14:45
2017. április

"Az egykori Komárom-vidéki Takarékpénztár díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Fischer Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373180
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ80/10 • 1/400 • 4.5mm • ISO100

Göröntsér Vera 19.09.09. 14:44

373191
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • 18.5mm • ISO100

373200
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 15:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.09. 15:07
2017. április

"Az egykori Komárom-vidéki Takarékpénztár díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Fischer Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373184
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/1250 • 89mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.09. 14:44
2017. április

"Az egykori Komárom-vidéki Takarékpénztár díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Fischer Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373185
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/1000 • 89mm • ISO100

373186
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • 7.3mm • ISO100

373187
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ100/10 • 1/320 • 12.9mm • ISO100

373183
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ140/10 • 1/250 • 68.8mm • ISO100

373179

373193

373182
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/1250 • 30.9mm • ISO100

373194

373181
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/400 • 6.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.09. 14:44
2017. április

"Az egykori Komárom-vidéki Takarékpénztár díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Fischer Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373196
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ90/10 • 1/320 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.09. 14:45
2017. április

"Az egykori Komárom-vidéki Takarékpénztár díszítményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Fischer Ferenc (tervező, közreműködő)
Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373188
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/1250 • 4.5mm • ISO100

373192
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/1000 • 5.8mm • ISO100

373190
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.09. 14:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/320 • 44.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.09. 14:45
2017. április
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.05.19. 13:36
Megérintettem az "Az egykori Komárom-vidéki Takarékpénztár díszítményei" alkotást
19.09.10. 18:34
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Komárom-vidéki Takarékpénztár díszítményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.