Bük, Szechenyi István utca
További képek a Fotólistában

Bük
Szechenyi István utca
Az önkormányzat épülete melletti Széchenyi parkban.

Felállítás2007. július 1.

H.István
2019.09.10. 22:59
Alsó-, Közép- és Felsőbük egyesült 1902-ben Bük néven. Városi rangot 2007. július 1-jén kapott. [3]
A nagy esemény alkalmára egy parkot alakítottak ki, melynek része volt a szökőkút is.
„Ha jól emlékszem Józsa Miklósné álmodta meg a szökőkutat, meg a parknak a tervét, a hozzá vezető utakat is, amin egy icipicit módosítottunk csak, annak megfelelően, hogy ne kelljen sok fát kivágni, feláldozni emiatt." Mondotta Baranyai Róbert alpolgármester a jelölt forrásban. [1] [2]
A kút közepén álló 3 kő a 3 települést jelképezi. Rajtuk egy vízgyűjtő tálka, mely alakjában egy hamutartóra emlékeztet. Közepén egy Lyukon keresztül lövell fel az alulról jövő vízsugár. A tálka szélén körben egy felirat:
„BÜK VÁROSSÁ*AVATÁSÁNAK*EMLÉKÉRE 2007"
Az egészet körülöleli egy medencécske, melynek széléről 3 irányból lövell a vízsugár a kút közepe felé.
Bár az ünnepségre elkészült a kút, de felavatására csak szeptemberben került sor. Időközben meg is hibásodott, így meg kellett javítani, hogy működjön. Erre 2013-ban került sor. [1]
Források:
[1] http://www.buk.hu/hu/hirek/kozelet/megjavitjak-a-szokokutat-569.html?p=21
[2] https://www.bukfurdoszallasok.hu/blog/index.php?szechenyi-park
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%BCk

H.István műlapja

Cím alapján hasonló

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373322
Fotózva
2017. november
Feltöltve
2019.09.10. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 13:56
2017. november

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373323
Fotózva
2017. november
Feltöltve
2019.09.10. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 13:56
2017. november

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373324
Fotózva
2017. november
Feltöltve
2019.09.10. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 13:56
2017. november

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373325
Fotózva
2017. november
Feltöltve
2019.09.10. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 13:56
2017. november

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373326
Fotózva
2017. november
Feltöltve
2019.09.10. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

373327
Feltöltve
2019.09.10. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 13:56

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373329
Feltöltve
2019.09.10. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 13:56

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373334
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373328
Feltöltve
2019.09.10. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 13:56

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373331
Feltöltve
2019.09.10. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 13:56

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373330
Feltöltve
2019.09.10. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 13:56

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373332

373333

373335
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 12.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373336
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • 13.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373337
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/200 • 40.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373338
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 15.1mm • ISO200

373339

373340
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/250 • 34.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373341
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 5.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373342
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • 11.8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373343
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 11.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373344
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • 7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373345
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ32/10 • 1/400 • 5.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bük
Feltöltő
Azonosító
373346
Feltöltve
2019.09.10. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.09.10. 14:05
Összesen 25 fotó

Műlap története

19.09.11. 08:29
A "Díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.10. 22:59
H.István publikálta "Díszkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.