Révkomárom (Komárno), Klapka György utca

Alternatív, helyi címek:Mária-szobor

Révkomárom (Komárno)
Klapka György utca
A ház homlokzatán lévő szoborfülkében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Göröntsér Vera
2019.09.18. 20:46
Újra hiánypótlás. Szinte hinni sem akarom. Ahányszor Révkomáromban jártam és ahányszor az Európa udvarban megfordultam, vagy legfőképp a térnek nevet adó Klapka-szobrot meglátogattam, mindig láttam ezt a szobrot a szemközti ház szoborfülkéjében. Az is biztos, hogy többször néztem a műlapot.
Ezeket a fotókat 2017-ben készítettem és emlékeim szerint hazaérve nem csak, hogy megint ránéztem a műlapra, de a fényképek azért készültek, hogy hozzátöltsek a fent lévőkhöz. Arra nem esküszöm meg, hogy megtörtént-e, vagy várakoztak a felvételek? Sajnos, most úgy látom, a műlap nincs meg, így a hozzátöltés céljából készült fotók felhasználásával próbálom pótolni.
Sokszor csodálkozom azon, "kollégák" milyen információkat tudtak előteremteni egy műlap készítésekor. Akkor is, ha nem mindig... Emlékeim szerint itt is volt mondanivaló.
Ezzel szemben most konkrét információt sem a házról, sem a szoborról nem találtam. A szobor stílusából kiindulva azonban bátran merem mondani, a ház a 18. században épülhetett, a homlokzati fülkében elhelyezett szobor egyértelműen a barokk kor stílusjegyeit mutatja.
A szobor tipikus Immaculata-ábrázolás. Mária a gömbön áll (itt, ezen a hold sarlója is jól látható), lába alatt a kígyó tekergőzik. A Szűz a gonoszt tapossa.
Testtartása is a barokk kort idézi, kezét imára kulcsolja, feje körül a jellegzetes barokk-kori glória. (Mária sajátos módon tartalék glóriával is rendelkezik, amit tőle jobbra, kicsit a szobor mögé dugva láthatunk.)
Források:
http://lexikon.katolikus.hu/I/Immaculata.html

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
380975
Feltöltve
2019.10.29. 18:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/250 • 9.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 18:31

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373420
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.10. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/250 • 27.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.10. 21:30
2017. április

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373421
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.10. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • 89mm • ISO160

373418
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.10. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • 63.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.10. 21:30
2017. április

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373417

373423
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.10. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • 72.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.10. 21:30
2017. április

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373422
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.10. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/250 • 88.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.10. 21:30
2017. április

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
380976
Feltöltve
2019.10.29. 18:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • 105.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.10.29. 18:31

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373419
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.10. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ58/10 • 1/250 • 89mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.10. 21:30
2017. április

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
373416
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2019.09.10. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/250 • 10.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.09.10. 21:30
2017. április

"Immaculata" c. alkotás fotói

Település
Révkomárom (Komárno)
Feltöltő
Azonosító
537714
Feltöltve
2023.09.08. 19:43
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ55/10 • 1/160 • 30.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.09.08. 19:43
Összesen 11 fotó

Műlap története

1 órája
Megérintettem az "Immaculata" alkotást
23.11.04. 11:41
Megérintettem az "Immaculata" alkotást
23.10.01. 11:56
Megérintettem az "Immaculata" alkotást
23.09.08. 19:43
1 új fotót töltöttem az "Immaculata" műlaphoz
23.05.19. 14:10
Megérintettem az "Immaculata" alkotást
23.05.13. 12:51
Megérintettem az "Immaculata" alkotást
23.04.09. 12:39
Megérintettem az "Immaculata" alkotást
21.06.26. 11:10
Megérintettem az "Immaculata" alkotást
19.10.29. 18:31
2 új fotót töltöttem az "Immaculata" műlaphoz
19.09.18. 20:46
Göröntsér Vera publikálta "Immaculata" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.