Vágó Pál-mellszobor

Jászapáti, Hősök tere

Jászapáti
Hősök tere
Jászapáti főterén

Felállítás2000

Szende András
2009.03.05. 00:11
A szobrot a festőművész halálának 72. évfordulóján avatták fel, 2000. október 19-én.
A koszorú elhelyezése egészen "sajátos", máshol is látni furcsa elhelyezéseket, de ha negatív versenyt kéne hirdetni, egész biztosan nyerne.
H.István
2014.06.23. 19:15
Vágó Pál (1853–1928) magyar festőművész, Jászapátiban született.
Jogásznak tanult eredetileg, de Münchenben és Párizsban festészetet is. Kezdetben müncheni akadémikus stílusú tárgyias felfogású életképeket festett, de hazatérve Jászapátiba inkább jászsági, illetve alföldi jeleneteket. Később monumentális történelmi jeleneteket, de például a Feszty-körkép megfestésében is közreműködött. A millenniumi ünnepségeken igen foglalkoztatott festő volt. Itthon Lotz-díjjal tüntették ki, Franciaországban a francia Becsületrendet kapta meg. Budapesten halt meg.
Szobrát szülővárosa állította, melyen palettával és ecsettel ábrázolja.
A posztamens hátulján rézlemezen a következő olvasható: „E szobor állíttatott a Francia Becsületrend lovagja, Jászapáti város örökös díszpolgára tiszteletére
a Magyar Millennium évében a nemzet emlékezetére 2000”
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1g%C3%B3_P%C3%A1l_(fest%C5%91)

Szende András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
14614
Feltöltve
2009.03.04. 23:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.03.04. 23:35

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
14615
Feltöltve
2009.03.04. 23:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.03.04. 23:37

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
14616
Feltöltve
2009.03.04. 23:41

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szende András 09.03.04. 23:41

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
58159
Feltöltve
2010.06.22. 18:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.06.22. 18:46

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
58160
Feltöltve
2010.06.22. 18:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.06.22. 18:47

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
58161
Feltöltve
2010.06.22. 18:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.06.22. 18:48

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
169413
Feltöltve
2014.06.23. 18:21
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.23. 18:21

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
169414
Feltöltve
2014.06.23. 18:22
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ56/10 • 1/125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.06.23. 18:22

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
169415

169524
Feltöltve
2014.06.24. 10:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.24. 10:57

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
169525
Feltöltve
2014.06.24. 10:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.24. 10:57

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
169526
Feltöltve
2014.06.24. 10:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.24. 10:58

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
169527
Feltöltve
2014.06.24. 10:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.06.24. 10:58

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
233653
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2016.03.06. 01:20
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ100/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.03.06. 01:20
2010. július

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
233654
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2016.03.06. 01:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.03.06. 01:21
2010. július

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
233655
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2016.03.06. 01:21
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.03.06. 01:21
2010. július

"Vágó Pál-mellszobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Jászapáti
Feltöltő
Azonosító
233657
Fotózva
2010. július
Feltöltve
2016.03.06. 01:22
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 16.03.06. 01:22
2010. július
Összesen 17 fotó

Műlap története

20.09.28. 21:24
A "Vágó Pál-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
16.03.06. 01:22
1 új fotót töltöttem a "Vágó Pál-mellszobor" műlaphoz
16.03.06. 01:21

16.03.06. 01:20
1 új fotót töltöttem a "Vágó Pál-mellszobor" műlaphoz
14.06.24. 11:00
A "Vágó Pál-mellszobor" műlap gondozása átadásra kerültH.István tagunknak
14.06.24. 10:58
1 új fotót töltöttem a "Vágó Pál-mellszobor" műlaphoz
14.06.24. 10:58
1 új fotót töltöttem a "Vágó Pál-mellszobor" műlaphoz
14.06.24. 10:57

14.06.24. 10:53
A "Vágó Pál-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.06.24. 10:51
A "Vágó Pál-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.22. 18:48
1 új fotót töltöttem a "Vágó Pál-mellszobor" műlaphoz
10.06.22. 18:47
1 új fotót töltöttem a "Vágó Pál-mellszobor" műlaphoz
10.06.22. 18:46
1 új fotót töltöttem a "Vágó Pál-mellszobor" műlaphoz
09.03.31. 09:59
A "Vágó Pál-mellszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.03.05. 00:11
A közösség publikálta H.István "Vágó Pál-mellszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.